Éjjeli pillangó

Éjjeli pillangó 10.rész (+18)

A hidegre ébredek reggel. Odakint esik, halkan kopognak a cseppek az ablakomon. Még szürkébbnek tűnik a szobám, mint eddig. Kómásan felülök az ágyon, takaróm félig lecsúszott rólam az éjjel. Nem csoda, amennyit forgolódhattam. Itt sosem alszom jól, az álmaim kuszák és rémképekkel telik, már ha egyáltalán van erőm álmodni.Felkelek, és kimegyek a fürdőbe, megnézni magamat. Nyakamon egyhatalmas véraláfutás, ott ahol Asami kiszívta a minap. Kicsit fáj ha hozzá érek, de tűrhető. Furcsa érzés fog el a tegnappal kapcsolatban. Ő is ugyanolyan durva volt velem, mit a többiek, de mégis mintha máshogy ért volna hozzám. És a végén... betakart és hagyott itt pénzt nekem... Kimegyek az asztalomhoz, és egy5000-est találok rajta, meg valami gyógyszert. Erős fájdalomcsillapító, vényköteles. Nem értem, hogy minek hagytaitt. Vagy hogy egyáltalán miért volt nála ilyen, hiszen az embernem szokott ilyenekkel rohangászni mindenhova. Minden esetre, rendes gesztus tőle. Fogom és elteszem a gyógyszert meg a pénzt a szekrénybe az ágyam mellett, majd visszamegyek a fürdőbe.Lezuhanyzom, jó forró vízzel, hogy átmelegedjek. Egyre hidegebb lesz a szobámban, és a tél is közeleg. Be kell szereznem valami meleg ruhát, vagy még egy takarót, ha nem akarok mirelit lenni.

Kimászom a kabinból, és gyorsan megtörülközöm. Az ablakomhoz lépek, bámulok kifelé rajta. A szomszéd ház is ütött kopott, akárcsak ez, az utca szürke, egy lélek sincs odakint. Megborzongok. Ideges lépteket hallok közeledni a szobám felé, majd kivágódik az ajtóm, én meg megpördülök.Kifut az arcomból a vér. Kira áll az ajtómban, vigyorog rám, és egy pálcát tart a kezében. Remegni kezdek, az ablakhoz lapulok.

 - Azt hitted, hogy szó nélkül hagyom a kis akciódat, patkány?! Most megkapod, ami jár érte! - köpi felém, majd elém lép, esélyt sem hagyva a menekülésre és az oldalamra vág.

Felüvöltök, és térdre rogyok a hirtelen belém maró fájdalomtól. Az oldalamhoz szorítom a kezemet, érzem, hogy valami meleg szivárog belőle. Vérzik. Nincs időm foglalkozni vele, mert Kira keze megint lendül, és erősen súlyt le. A vállamat találja el, egymás után kétszer is.Elterülök a földön, kezemet védekezőn az arcom elé tartom, de feleslegesen. A pálca gyorsan csattog rajtam, felsértve bőrömet az oldalamon, a lábamon és a hátamon. Üvöltök, és vergődök csak a földön. Meg sem hallja könyörgésem, csak üt, ezernyi vérző vonalat hagyva testemen. Aztán eldobja a pálcát, felrángat az ágyra, hátamra dönt, és tövig belém nyomja farkát. Újabb üvöltés, és egy pofon. Felreped az ajkam. Könnyeimen keresztüllátom beteg mosolyát, és az élvezetet a szemében, hogy szenvedni láthat. Tépni kezdi a hajamat, lábamat egészen a mellkasomig tolja, hogy még jobban hozzám férhessen.

 - Még egy olyan eset és úgy megbaszlak, hogy egy hétig nem tudsz mozogni, megértetted?! - üvölti, miközben még erősebben mozog bennem.

Nem tudok felelni, csak zokogok. Testem ég, a fenekem lüktet és vérzik, én meg fulladozom a sírástól.Hányni akarok, undorodom magamtól és ettől az embertől. Betegállat, nem több. Miatta történt a múltkori is, meg a többiek miatt...

Felüvöltök, ahogy Kira erősen rászorít a farkamra. Csak szorítja, nem izgat, pusztán azért fog rám, hogy fájdalmat okozzon, míg vadul mozog bennem. Agyam lassan kezd kikapcsolni a túl sok fájdalomtól, kezd homályosulni minden.De még nem dőltem ki, a fájdalmat még midig érzem. Kira egyre nagyobb bennem, és már zihál, majd hangosan felnyög és elélvez.Kiveszi belőlem, majd felhúzza nadrágját és távozik. Engem meg ott hagy, lüktető fenekem ég, a testem remeg. Farkam merev, de nem tudok elmenni, és fáj ha hozzáérek. Beteg állat... Hangosan zokogok az ágyamon, de senki sem hall meg. Senki sem segíthet rajtam. El akarok tűnni innen... El akarok menekülni ez elől...Mindent hátra akarok hagyni itt, minden mocskot, ami rám ragadt...Feltápászkodom, és magamra rángatom a nadrágomat és a pólómat.Nem fogok itt maradni! Ha meghalni nem is tudok, legalább hadd tűnjek el!