Éjjeli pillangó

Éjjeli pillangó 9.rész (18+)

Pár napig bent tartottak megfigyelésen, hogy hátha megint megpróbálom megölni magamat, de nem tettem. Erőm sem volt semmihez, és tudom, hogy felesleges lett volna próbálkoznom. Senki sem keresett, az egyetlen ember, akivel kontaktusba léptem, az orvos volt, aki a nyugtatókat és a gyógyszert adta be nekem, és naponta háromszor ellenőrzött.Érzéketlenül lebegtem csak, néha hol elaludtam, hol nem, de akkor is csak a rémképek kínoztak. Eltelt egy hét, én meg hazamehettem. Értem jöttek, én meg görcsbe rándult gyomorral ültem végig a kocsiban az utat. Hányingerem lett, minél közelebb értünk a vesztőhelyemhez, és egyre inkább bepánikoltam, hogy mit is fogok kapni ezért az egy kimaradt hétért.

Belépünk az épületbe, Kira ott álla lépcső mellett, én meg megremegek. Nem szól semmit, csak vigyorog, én meg alig tudok felmenni a lépcsőn a szobámig,annyira remegnek a lábaim. Ha Kira utánam jön, és megbasz, mint a múltkor, akkor nekem annyi. Felérek a szobámba, és rögtön be is csukom az ajtóm. Remegve leülök az ágyamra és csak várok.Várom, hogy jöjjenek értem, hogy megint megalázzanak és megkínozzanak. De senki sem jön. Nem hallok lépteket, se hangokat sem. Eltelik tíz perc, majd húsz, lassan egy óra. Senki sem jelentkezik. Kezdek megnyugodni, felállok és az ablakomhoz megyek.A rozoga redőny fel van húzva, így kilátok valamennyire.Kicserélték az üveget, semmi nyoma a kis akciómnak. Csupán a földön látszik még a sötét folt, ahova a vérem kifolyt és nem tudták rendesen feltörölni. Kiráz a hideg. Leülök megint az ágyamra, majd eldőlök rajta. Erőszakkal kényszerítem az agyamat, hogy semmire se gondoljak, és végre aludni tudjak. Nem sikerül most sem, képek villannak fel, rémképek, amik folyamatosan visszatérnek kísérteni. Erősebben koncentrálok,  a kék szemekre gondolok. Látom őket, olyan ridegek még mindig, mint múltkor, de elvarázsolnak teljesen. Rájuk gondolok, csak rájuk.Végre elalszom.

Eltelik pár nap, de senki sem jön értem. Most már hallom, ahogyan elmennek a szobám előtt, de senki sem jön be, senki sem keres. Jobb is így. Végre nyugtom van. Bár,minden este rettegve fekszem le, hogy mi lesz majd másnap. Aztán egyik reggel lépteket hallok, és hogy nyílik az ajtóm. Valaki bejön, de megáll a szobám elején, és nem mozdul. Nem merem kinyitni a szemem, de tudom, hogy muszáj lesz, mielőtt még az illetőnek elfogy a türelme, és erőszakkal kelt fel. Odasandítok,és azt a férfit pillantom meg. Nagyot dobban a szívem, és nyelek egyet. Elővesz egy szál cigarettát, majd rágyújt. A füst kis felhőként gomolyog körülötte, majd eltűnik. Nem mozdulok meg,reménykedem, hogy nem vette észre, hogy felébredtem. Hülye egy ötlet.

 - Ha meguntad, hogy engem bámulsz, akkor talán fel is kelhetnél végre. - töri meg a csendet.

Hangja nyugodt és kimért, de mégis fenyegetést érzek benne. Gyomrom görcsbe rándul. Eddig tartott a nyugalmam. Felülök az ágyon, ránézek, ő meg visszanéz rám.Szemei, akár a jég, szinte átdöfnek rajtam. Megborzongok.Végigmér, tetőtől talpig, majd elnyomja a cigarettát, és odajön hozzám. Nem nézek rá, a padlót bámulom, gyomrom egy hatalmas csomó, szívverésem felgyorsul. Leül az ágyamra, érzem, ahogy besüllyed a súlya alatt. Rásandítok, de ő meg sem mozdul, csak néz engem. Aztán hirtelen megfogja az államat és maga felé fordít, tekintete belefúródik az enyémbe, megremegek.

 - Félsz?

Bizsergés fut végig rajtam, le a gerincemen, én meg újból megremegek. Hogy félek e? Igen. Nem is csodálkozom rajta, ez már szinte természetes reakció tőlem. Nem válaszolok, csak meredten nézem őt, teljesen megbabonáz. Végre sikerül egy bólintást kicsikarnom magamból, mire furcsa mosoly jelenik meg arcán. Közelebb húz, majd megcsókol. Összeszorítom a szemem, megfeszülök teljesen. Érzem, ahogy nyelvével végigsimít ajkaimon, és próbál számba furakodni, de nem hagyom. Elemeli ajkát enyémről, mérgesen néz rám.