Katerine

2. fejezet - Ördögi kör

Amikor haza értem,még mindenki aludt a házban,ezért megpróbáltam hang nélkül besurranni,ami természetesen  nem sikerült maradéktalanul. Sikerült felébresztenem Édesanyámat,aki kikerekedett szemekkel nézett rám,s kérdőre vonás helyett csak annyit mondott:
- Szerencséd,hogy apád annyira részeg volt este,hogy kiütötte magát. Hogy hol voltál azt majd még később megbeszéljük fiatalember,most pedig menj aludni.
Majd azzal a lendülettel vissza tántorgott szobájába és magára csukta az ajtót. Amint beértem a szobámba az első dolgom az volt,hogy vettem egy forró fürdőt,és azon agyaltam amit éjszaka láttunk. Fogalmam nem volt róla igazából,hogy mi történhetett ott és miért. Gondolatmenetem félbeszakítására alá merültem a kád forró vízben és néztem ahogy a levegő buborékok "szálltak" felfelé a vízben. Ilyenkor nem gondolkoztam semmin,csak voltam és bámultam ki a fejemből. Nyugalmamat anyám éles hangja szakította félbe amikor is utánam kiabált:
- David! Jött hozzád valali! Igyekezz már.
Gyorsan kipattantam a kádból,megtörölköztem,felkaptam egy köntöst és kimentem hozzá.
- Ki az? - kérdeztem anyámtól rosszalló tekintettel.
- Kint van az ajtóban,engedd be.
Amint megnéztem ki az,a szám is tátva maradt.
- Jake? - suttogtam halkan neki,mire megragadta a kezem,az ajtón kirántott és egy 5-10 méterre elrángatott a háztól.
- Mi a fenét keresel itt? - súgtam neki.
- Hát nem hallottad? - súgta nekem oda rémülettel teli szemmel.
- Mit kellett volna? - Na most már valóban kíváncsi vagyok arra,mit szeretne.
- Kiderült hogy tegnap ketten kimentek a falon kívülre és most égen földön keresik a két embert! - Amint kimondta a szavakat,megremegett egész testem és félelem öntött el.
- Nem szabad elmondanod senkinek,hogy mi történt,érted? - Markolta meg felkaron és szorított rá egy erőset.
- P...persze.... - Dadogtam neki elcsukló hangon.
- Ha anyukád kérdezi,mi történt tegnap,mondd meg neki,hogy egy kis magányra volt szükséged és eljöttél velem beszélgetni. Rendben?
- Persze,de a kulccsal mi lesz?
- Azt bízd rám,de nem szabad megtudnia senkinek,érted? S-E-N-K-I-N-E-K!
- Persze.
- Most pedig menj vissza,és ha kérdeznék,hogy miért kerestelek,mondd azt,hogy tegnap nálam hagytad ezt! - Majd a kezembe nyomott egy barna bőrkarkötőt.
Lassan vissza mentem a házba ahol anyám állt előttem,dühösen,szinte vérben forgó szemekkel.

"Részlet David Craig kihallgatásából 1782. November 20."
- Ön azután a bizonyos este után teljesen őszinte volt a családjával?
- Igen,Uram.
- És miért volt az?
- Mert a tettemmel súlyosan megsértettem a törvényeket,és reméltem,hogy van a szüleimmal olyan jó kapcsolatom,hogy elmondhatom nekik ezt.
- És miért csak remélte?
- Mert.....

- Ne kérdezz semmit...- sütöttem le szemeimet.
- Kisfiam,te hol a fészkes fenében voltál tegnap este? - Kérdezte halkan,azonban mégis dühhel a hangjában.
- Hát...-álltam meg a mondatomban,és gondolkodtam el azon,hogy mit is mondjak neki,mivel Jake megkért,hogy ne mondjam el,de van olyan jó kapcsolatom vele,hogy elmondhatom neki. Nehez jutottam dűlőre,de úgy döntöttem elmondom neki.
- Kibököd még ma,vagy álljak itt egy fél órát még?
- Igazából tegnap én és Jake kimentünk a falon túlra. Azaz jobban mondva Jake,én csak követtem őt.
Láttam,hogy anyámban megfagyott a vér is ennek hallatára. Elöntötte a düh és a kétségbe esés,majd ökölbe szorított kézzel és megfeszült állkapoccsal, nagyokat nyelve és könnyes szemmel csak ennyit mondott:
- Remélem tudod,hogy nagy bajban van fiatalember. - Majd fogta magát és elsétált. Nem értettem,mi baja van.
Ezek után besétáltam a szobámba és bevetettem magamat az ágyamba. Elalvás előtt még rengeteget gondolkodtam anyám reakcióján amit nem tudtam hova tenni.

" Részlet Emilia Craig leveléből"
David,én az életemnél is jobban szeretlek téged,így most meg kell értened a döntésemnek okát. Nem tudok ezzel a tudattal együtt élni ne haragudj rám emiatt kérlek. Nagyon-nagyon szeretlek ezt kérlek soha ne felejtsd el!
Szeretlek: Anya