Noah

1. Végre minden a régi

Az autóban ülünk. Szakad az eső, pedig február van. Ilyenkor nállunk még óriási hó szokott lenni. Apa vezet és éppen Noah lakásához tartunk, hogy felvegyük és ő is velünk jöjjön a legjobb barátját üdvözölni. Utoljára agusztusban, 7 hónappal ezelőtt beszéltem Noah-val, de néha láttam hazafelé a suliból. A helyett, hogy közösen osztoztunk volna Mason hiányában, inkább kerültük egymást, mert így talán kevésbé éreztük az űrt, amit ő hagyott.
-Abi, kérlek becsöngetnél?-zökkentett ki gondolataimból apa.
-De hisz szakad az eső.-mutattam rá, mintha nem lenne egyértelmű. Apa hátraadott egy esernyőt. Azt hiszem ezt nem úszom meg. Megfogtam és rohantam is a kapuhoz, s egyből csöngettem. Noah hamar kijött. Gondolom ő is annyira várja Masont, mint én.
-Abigail?-óriási mosollyal köszöntött -Te nagyon megváltoztál.
-Öhmmm... egy hete láttál, mikor a sulid előtt mentem el.  Rémlik? Integettél. -mondtam a tényeket.
-Igen, de akkor nem figyeltelek meg.-megfigyelt???-Esküszöm fél év alatt lettél 15-ből 18.- most zavarba hozott.
-16 vagyok...még mindig.-mondtam gúnyosan-Told be a segged a kocsiba és haladjunk, mert szétázunk!-utasítottam.
-De látom csak külsőre változtál-mondta vigyorogva. Erre csak a közepső ujjammal válaszoltam.
-Abi!!-szólt rám apa a kocsiból.
-Bocsi.

Mindjárt látom... el sem hiszem. Itt vagyunk a reptéren. Azt hittem sosem találkozunk újra.
-Sajnálom. Késik a gépe, vihar volt ott is. Szóval van egy óránk, amit el kell ütni.-jelezte apa, aki most tette le a telefont. Eddig is izgultam, de mostmár tiszta ideg vagyok. Nem tudom miért, de el fogok esni, ha nem ülök le.
-Ki kell mennem friss levegőt szívni-mondtam a többieknek.
-Veled megyek-Noah indult utánnam, de hamar leintettem.
-Nem kell.-megvagyok nélküle.

Gyorsan rágyújtottam a cigire, majd mélyen beszívtam és kifújtam a füstöt. Hihetetlenül jól esett. Miután Mason elment, rá 3 hónapra szívtam el az elsőt. Ő ennek biztos nem örülne. Aztán ezt követte a többi: pia, buli, de arra mindig vigyáztam, hogy Noah-val ne fussak össze ilyen helyeken. Nem akartam, hogy elmondja Masonnak.
-Nem tudtam, hogy dohányzol.-Noah hangja nagyon megijesztett.
-Basszus-káromkodtam el halkan magam.-Csak ideges vagyok-mentegetőztem.
-Ja, én is-kivette a a kezemből, beleszívott egyet, mélyen letüdőzte, majd elnyomta.-Nem mondom el neki, de ne csináld többet! Minden rendben lesz.-megindult a bejárat felé, de észrevette, hogy én nem álltam fel. Leült mellém.
-Sajnálom, hogy mikor elment nem voltam veled. Mármint tudom, hogyha valakinek jobban hiányzott, jobban szüksége lett volna rá, mint nekem az te voltál. Talán ha kerestelek volna, nem...-hadarta és láttam, hogy ő is kezdi elveszteni a nagy magabiztosságát. Nem bírtam ki,  megöleltem. De annyira hirtelen érte hogy csak lóbálta maga mellett a karját. Elég kínos volt.
-Bocsi, öhmm nem kellett volna. Akkor menjünk.-de mielőtt az ajtóhoz értem volna, elkapta a csuklóm és megölelt. Rendesen. Nagyon jól esett.
-Így jobb.-suttugta a fülembe. A fejem belefúrtam a nyakába. Nagyon jól esett. Izmos karjai szorosan öleltek. Nem akartam, hogy ez a pillanat véget érjen.
Beértünk és odamentünk apához, aki a büfében állt sorba. Amint mellé értem fintorogni kezdett. Basszus, befújhattam volna magam, meg egy rágó sem ártana.
-Abi. Ugye nem?-mérgesen nézett rám és egyszerűen nem tudtam mit mondani.
-Én voltam, sajnálom. Csak Abigail ott állt mellettem és...-olyan aranyos volt Noahtól, hogy megvédett.
-Noah? Azt hittem leszoktál. Ennek nem örülök.
-Sajnálom.-nézett bűnbánóan Noah.

Egy óra múlva megérkezett és semmi sem változott. Ugyanolyan illata volt, mint régen. Egyből megöleltük egymást.
-Szia Pöttöm...