A lány és a trón

Az Erdők Úrnőjének különleges eskülye

-Tudom miért jöttetek. A válaszom pedig, igen elvihetitek a seregemet viszont cserébe alkut kérek.-mondta a szarvas, mi pedig csak eltátott szájjal néztük.
-Oké, köszönöm de ezt honnan tudta?-néztem még mindig ámulva.
-Drágám, sok minden van még amit te és a barátaid, legfőképpen ők, nem tudtok.-nézett a szemembe anyai mosollyal.-Én minden látó-tudó vagyok.-folytatta, mint ha ez olyan mindennapi dolog lenne.- Évezredek óta élek ezen a földön és mivel már nincsen újdonság a számomra ezért létrejött ez a képességem. Viszont csak kis apróságokat tudok előre látni, mint például ki mikor jön látogatóba vagy jó lesz e a termés. Ugyanakkor a nagyobb, sorsdöntő, eseményeket már sajnos nem látom, ilyen például a háborúk kimenetele, élet halál kérdése vagy a jó döntések meghozatala. Ha nagyon koncentrálok akkor pedig azt látok akit/amit akarok.-mi csak kigúvadó szemekkel néztük az Erdők Úrnőjét és hallgattuk kis történetét.

-Vissza térve akkor a megállapodásunkhoz, elmondanám akkor az alku tárgyát.-jelentette ki.
-Ja...igen persze hallgatom.-rázott fel az elmélkedésemből miszerint, hogy lehet az amit mondott.
-Ha megnyeritek a háborút véresküt szeretnék, miszerint nem terjeszkedik tovább az ember és védi a környezetét. Ha ez esetleg nem következik be akkor le kell mondanod a trónról és az utód választásról, és én válaszom ki azt.-nézett ellent nem tűrően a szemembe.
„Hmm...ez elfogadhatónak hangzik. A büntetés eléggé komoly szóval tényleg védelmezi az erdőket. Ez tetszik. Lássuk csak...ha nem terjeszkedhetek az erdők kiirtása nélkül akkor...a tisztásokra és a hegyekre kell költözünk. Oké, ez nem vészes és kompenzálja az, hogy több lesz a élelem is. „
-Rendben, benne vagyok viszont akkor lehet vadászni az állatokra de persze csak mértékkel.-nyújtottam felé a kezemet, és a szemében néztem amiben láttam, hogy elgondolkodott.
-Alkudozni tudsz, ez teszik. Rendben én is benne vagyok. Te fiú!-nézett Ronra-Add csak ide az egyik mérgező nyiladat!-kérte, majd valami csoda módján átváltozott egy nővé. „Na egy nap kétszer is meglepett....Nem szeretem az ilyet.. „

Ezután elvette a megszeppent paradicsom piros arcú (gondolom megteszett neki) Rontól a nyilat és felém fordult. Be kell valljam, hogy nagyon gyönyörű nő volt. Ahhoz képest, hogy több mint 1000 éves...

-Na szóval..-ittnem értettem mit mondott, mert halk volt és nem evilági nyelvet mormolt. Mikorkinyitotta a szemét, egy pillanatra kéken világított, majd felém mutatta a nyílvesszőt.-Most nem fog a méreg megölni, hanem csakmegerősíti az eszközt. Amikor megszeged szavad attól a pillanattól kezdve kétéved lesz hátra. De nem fog fájni, mert gyors és kíméletes halálod lesz.-kicsitparázva de elvettem a nyilat, megvágtam a kezem és vissza adtam az eszközt. Őis így cselekedett de a végén eltörte a nyilat ami szikrázott majd kezetráztunk. Fura érzés járt át, a kezem az övével egy pillanatra fellángoló lánctartotta majd mikor elengedtük egymást eltűnt.
-Ezzel végeztünk.-mosolyodott el úgymint egy kis gyerek.-Thorüsz! Gyere ide!-kiabáltegy akkorát azzal kis szájával, hogy azt hittem kilyukad a dobhártyám.
Pár perccel később, meg is jelent az az idegesítő tigris a teljes páncéljában.

-Hivatott, Asszonyom?-kérdezte térdre ereszkedve.
-Mostantól, Mira lesz az akinek engedelmeskedned kell.-ment oda a még mindig "emberi" alakban lévő isten és a kezét rátette a vállára.
-Mi? De Asszonyom én magának esküdtem nem egy ilyen...EMBERNEK!-háborodott fel és könyörgő szemekkel nézett a volt urára.
-Megértem. De ez a hölgy különleges és ha megismered te is egyet fogsz érteni velem.-mondta kis mosollyal az arcán és megsimogatta a lejét. Ahogy kinéztek olyan volt, mint egy anya aki a kisgyerekét akarja ott hagynia rokonoknál. Egy kicsit szomorú volt.
-Ahogy óhajtja.-hajolt meg mélyebben és pár másodperc csönd után kinyitotta a fél szemét és rám szegezte a tekintetét. „Hee...lenézel cimbora..lenézel?" Húztam fel az egyik szemöldökömet és tettem karba a kezemet.
-Öhöm...valami gondod van?-kérdeztem szúrós tekintettel. "Na ez jó lesz.." Húztam félmosolya az ajkaimat.
-Semmi. Ember.-válaszolta miután felált és elém jött. Ő is karba tett a kezét és kihúzta magát ezzel is azt érve el hogy kissebnek tűnjek nála.
-Hmh...jól van, akkor esetleg megmutatnád a merre találom a harcosok gyakorló terét?-kérdeztem, ártatlan pofimat bevetve.
-Nah..kezdi.-hallottam meg Noric suttogó hangját. Nem mondtam semmit csak ránéztem erre ő csak ártatlan kisfiús (nagyon cuki) arccal nézett rám. Egyből ellágyult a szúrós tekintetem. „Nem tudok rá haragudni..." Gondoltam, majd vissza fordultam újdonsült barátunkhoz.
-Hogy ne....-megfordult én pedig követtem. Pár perc séta után „véletlenül" ráléptem a farkéra. Felordított. Mikor felém fordult a düh tüzét láttam a szemében. Megrándítottam a vállam majd elsétáltam mellette. De előtte gúnyosan megjegyeztem:
-Bocsi annyira néztem a magasan lévő cuki füleidet, hogy nem néztem a lábam elé.-mikor elsétáltam előtte eldobtam a vállamról ezüst tincseimet amelyek végig csikizték az orrát, majd tüsszentett.
-Na megállj...ezt még visszakapod.-morogta az orra alatt, kicsit sem kedvesen, úgy, hogy ne haljam de ez persze lehetetlen volt nem hallani..

„Unatkozni nem fogok az egyszer fix.."

Sziasztok!

Remélem tetszett ez a rész!