Reggel arra ébredtem, hogy vattát köpök, olyan száraz a szám. Hát persze, a párnám meg nedves volt, megvan, hogy hová lett a nyálam. Iszonyatosan fájt a fejem, azt hittem fel fog robbanni, alig láttam miatta. Mikor kitisztult a látásom, akkor döbbentem rá, hogy valaki van az ágyamban. Magam elé kaptam a takarót, nem mintha megláthatna, hisz láthatólag alszik. Ijedten néztem körbe és csak most fogtam fel, hogy nem is az én szobámban vagyok. Te jó ég! Vajon hol vagyok?? A mellettem lévő boxeres srácra pillantottam, majd hirtelen benéztem magamra a takaró alá. A ruhám a nyakamban volt, de a bugyi a helyén. Kicsit megnyugodtam, bár ez nem biztosíték semmire. Vajon ki lehet ez a srác? Széles válla, karcsú, izmos karja van. Óó a fejem, mindjárt meghalok! Kár, hogy az arcát nem láttam a fekete hajától és mert bele van fulladva a párnába.
- Na jó Rose, most lépj le!-utasítottam magam gondolatban. Egyik fülbevalóm megláttam a földön, felkaptam, nehogy nyomot hagyjak magam után. Szép halkan kisétáltam a nappaliba, ott pedig 2 ajtó volt. Imádkoztam, hogy valaki ki ne jöjjön és hogy a kijárat legyen a kiszemelt ajtó mögött. Sietősre vettem a lépteimet, valamire rátapostam, egy halkat nyüszítettem, majd mivel megijedtem a saját hangomtól is, kirohantam az ajtón. Uppsz, a ruhám. Lehúztam a fenekem alá a helyére. A szint végén beszálltam a liftbe, mivel fogalmam sincs, hogy hanyadikon vagyok. Szerencsére nem találkoztam senkivel. Megnyomtam a 6.-ot. Szuper, 2 emelettel lejjebb voltam. Lábujjhegyen elrohantam az ajtóig. Még utoljára körbe néztem és kinyitottam.
- Ááá!-Tinával egyszerre sikítottunk egymás képébe. Gyorsan visszavágtam az ajtót. Mivel kezdett kinyílni a többi, ismét kinyitottam és beléptem. Tina a kanapén hempergett a hasát fogva.
- Uhh basszus, durva éjszakád lehetett Max-al.-Chris a kezét a szája elé téve nevetésben tört ki, de megállt bennem az ütő.
- Max?? Milyen Max??-lefagytam, fal fehér lettem és nem éreztem a lábam.
- Hát Max-al. Most tőle jössz, nem? Tegnap együtt léptetek le és szólt, hogy a koliba jöttök.-állt karba tett kézzel és furcsán nézett rám.- Jól vagy?
- Max...-fortyogtam a dühtől, Tina immár sírva röhögött és levegő után kapkodott.- Max...imálisan jól vagyok. Most pedig ha nem haragszol...-téptem ki az ajtót utalást téve neki.
- Oké, oké. Magatokra hagylak.-nevetett feltett kézzel, közben Tina felé mutatott, hogy majd hívja. Becsaptam az ajtót.
- Élvezted a Herceged?-kérdezte Tina sírva.
- Nem baszd meg, nem élveztem. Nem szőke és nem herceg!-puffogtam, majd magamra zártam a fürdő ajtaját. Hallottam valami puffanást, kinéztem a résen, de csak Christina esett le a földre immár kékülő fejjel a röhögéstől. Visszazártam az ajtót.
Odasétáltam a tükörhöz.- Úristen!-megijedtem magamtól. A tegnapi vörös tengerből mára már csak piros madárfészek lett a fejemen. A sminkem szétfolyva és ami a legrosszabb... a vállam és a nyakam végig KI VOLT SZÍVVA! Ordítottam egyet, megnyitottam a csapot és aládugtam a fejem. Előtört pár emlék. A discoban vagyok és lágyan végig csókolja a félisten, akinek nem tudtam az arcát felidézni, a vállam és a nyakam. Elzártam a csapot és a tükörbe néztem.
- Nem lágyan csókolta, hanem végig szívta és nem félisten, hanem Max! A szoknyapecér!-toporzékoltam. és veszekedtem a tükörképemmel.
- Rose! Jól vagy? Menjek béke bírónak?-kopogott Tina.
- Megfojtom!-ez volt az első gondolatom. Oda trappoltam az ajtóhoz és kinyitottam azt. Dühöngve néztem a szemébe.
- Te tudtad? Tudtad és nem szóltál nekem?-gyilkos tekintettel méregettem.
- Egy frászt tudtam! Csoda, hogy téged felismertelek! Az a kurva tea nagyon beütött a végére nekem is. A discoból is Chris hozott haza.-széttárt karokkal magyarázkodott.
- A tea... milyen tea volt az? Én azt hittem, hogy tea tea... hogy már be vagyok baszva és az majd kijózanít.
- Dehogy!-nevette el magát, de abba hagyta, ahogy villámokat szórok a szemeimmel.-Khm... bocsi. Szóval az valami átkozottul ütős pia.-röfögött, mert próbálta visszatartani a röhögést.
- Örülök, hogy te ilyen jól mulatsz, de én nem érzem ilyen jól magam.-morogtam, pedig tudtam, hogy egyedül én vagyok a hibás.
- Ne haragudj! Tusolj le és meséld el, mi volt.-széttárt karokkal közeledett felém, megöleltem.
Miután rendbe tettem magam, leültem a fotelba a kanapé mellé.
- Kész vagy?-kérdezte Tina tűkön ülve csillogó szemekkel.
- Nem, nem vagyok! Ki vagyok borulva.-temettem az arcom a kezembe.
- Nem volt olyan rossz, jól érezted magad a Hercegeddel.
- Nem herceg! Nem szőke, hanem fekete. Nem ragyogó és mézédes, hanem sötét és keserű!-összefontam a karjaim és úgy puffogtam.
- Nem úgy tűnt tegnap. Majdnem ott dugtatok a discoban, nyögtetek és faltátok egymást!-pattant fel, mire én a szégyentől elpirultam.-Na gyerünk édesem! Dobd le a törölközőt és kopogtass, beleértve a hercegedhez is! Ezt elvesztetted.-vigyorgott rám csípőre tett kézzel.
- Na neem! Nem, nem, nem!-álltam talpra és elutasítóan ringattam a mutatóujjam.
- Mi az, hogy nem? Az üzlet az üzlet! Nem tartod a szavad?-nézett rám mérgesen.
- Na várj! Én... én nem...
- De! Te igen!-bólogatott határozottan.
- Nem!-kiabáltam, majd folytattam.- Nem emlékszek, hogy mi történt.-szégyelltem el magam ismét.
- Ó Rose!-nevette el magát.- Ezen te ne aggódj! Már tudjuk, hogy kiről van szó, az ő szobájából dugás nélkül tuti, hogy nem távoztál.-rötyögve huppant a kanapéra.-Nézz végig a nyakadon!-mutogatott felém, majd odakaptam.
Bakker, mi van, ha igaza van? Beálltam a sorba én is és egy strigulával több van neki. Ha pedig eljön a hercegem, nem adhatom neki az ártatlanságom.
- Ne legyél már ilyen sápadt. Mit nem adnék, ha a helyedben lehetnék, de rám se néz.-szomorodott el.
- Igazad van, rám se.-és ekkor jutott eszembe az ötlet.-Azt se tudja, hogy ki vagyok, biztos ő is olyan részeg volt.-vigyorodtam el.
- De attól még én nyertem!
- Nem biztos. Tintiiin! Nem tudnád Christől megkérdezni, hogy mi volt? Haverok, hátha neki elmondja. Az sem biztos, hogy nála voltam... Lehet be mentem máshoz, vagy ki tudja.-néztem nagy bociszemekkel, aminek sosem tud ellenállni.
YOU ARE READING
Rossz üzlet (+18)
Teen Fiction18+ jelenetek vannak benne, csak saját felelősségre olvasd! :) Ha tetszett, kérlek hagyj nyomot magad után! :)