Betekintő - novelláim gyűjteménye

Elrablóm, a démon

Mindenkinek vannak olyan álmai, amiket valóságosnak érez, mintha épp abban a pillanatban az az eszement dolog történne vele.

Jelenleg én is egy épp ilyen dolgot éltem át. Egy férfi hajolt fölém, gyönyörű, földöntúli arccal, ami minden nőt megbabonázna. Markáns vonásait félhosszú, fekete haj keretezte, világos szemei világítottak a telihold nyújtotta félhomályban. Engem mégis inkább koponyájának homlok feletti részéből kiálló két pici barna szarv kötött le, ami körül mintha írásjelek lettek volna.

Mindig is érzékem volt a tökéletességben rejlő apróbb hibák megtalálásában. Barátnőm szerint biztos van erre valami pszichológiailag megfelelő zsargon, de szerintem inkább csak kétkedő vagyok, amolyan kifacsart minden rosszban van valami jó módon.

– Ki vagy te? És mit akarsz tőlem? – kérdeztem meg abban a pillanatban, ahogy kigondoltam, és tudtam rögtön valahol a tudatom mélyén, hogy valami nem stimmel.

Álmaimban általában mintha egy mély vízben úsznék és még az akaratom rákényszerítése is nehéz a tudatalattimra. Talán rövid idő elteltével megkérdezem, amit a messzi énem súg, de sohasem azonnal.

– A leendő gazdád és magammal viszlek a kastélyomba – hangzott az egyszerű válasz, én pedig nem tudtam egyebet elképzelni, minthogy valóban álmodom.

– Értem – válaszoltam vidoran és eszement módon vihogni kezdtem.

Komolyan, melyik századba vitt ezúttal a tudatalattim? Amiatt a múlt héten olvasott szexi felföldi főhősös könyv miatt van most ez? Ennyire megragadott volna?

Igyekeztem magamra komolyságot erőltetni és abbahagyni a nevetést. Mégiscsak el akar rabolni ez a pasi. Szexisten ide vagy oda, a tudatalattimmal sem lehet szórakozni.

– Te most komolyan kinevetsz? Engem? – kérdezte tágra nyílt szemmel, az utolsó szót megnyomva. Úgy tűnt, valamiért komoly sokkot okoztam neki. Annyira tágra nyitotta a szemhéját, hogy félő volt, kiesik a szemgolyója a helyéről.

– Nem téged nevettelek ki, hanem magamat – helyesbítettem, miután sikerült valamennyire kuncogássá fojtanom a nevetésem. – Ilyen szép emberi példányt ideképzelni ritka dolog tőlem. Bár azokat a cuccokat a fejeden nem igazán értem – böktem rá kiálló szarvaira. – Nem tudtam, hogy fétisem van a félisten arcú, fura szarvval rendelkező pasikra.

Esküdni mertem volna, hogy a szeme vérvörösen megvillant. Váratlan hevességgel hátra lépett egyet és a szarvaihoz kapott. Zavartan szólásra nyitotta a száját, azonban anélkül hogy bármit is mondott volna becsukta és megköszörülve a torkát inkább rendezte zavaros arcvonásait, a karjait pedig maga előtt keresztezve szigorú pillantással kezdett méregetni.

Időközben nekem is sikerült teljesen legyőznöm a nevetési kényszeremet, és kíváncsisággal vegyes szórakozottsággal vártam a folytatást.

– Úgy látom, sok dolgom lesz veled – mélázott szemöldök ráncolva.

– Mármint milyen értelemben?

– A betöréseddel – fájdalmas sóhajjal mondta, mintha előre tudná, milyen tortúra vár rá. – Több helyről is szereztem már magamnak szolgát, de a viselkedésed alapján azt hiszem, a te megnevelésed lesz az eddigi legnehezebb dolog. Furcsa hajlamod van a visszabeszélésre.

Köpni-nyelni nem tudtam.

– Te most engem valami lónak nézel? – törtem ki, miután túltettem magam pillanatnyi döbbenetemen és ülőhelyzetbe tornáztam magam. – Meg mi a francot akar az jelenteni, hogy több szolgád van a különböző univerzumokból? Nem akarok a mocskos kis háremed újabb tagja lenni, te kéjenc! – szinte már visítottam.