7.rész

33 2 1
                                    

Rosa meglepetten lépett be a szobámba mivel nem tudhatta hogy 2 hónapja új külsőt kapott a helység. A régi unalmas egyszínű sárga helyett az ágyam mögötti fal sötét lila, a másik három fal pedig szürke lett. A bútoraim ís megújultak a fekete festéknek köszönhetően. Ahogy láttam neki is rögtön elnyerte a tetszését. Elindultunk hát az ágyamhoz. Rosa kicsit félszegen csak az ágy végére terített szürke plédre ült, míg én elhelyezkedtem az ágy belsejébe, hátamat a falnak támasztva.
-Mesélj! Milyen az új suli?
-Szeretem. Rengeteg a jó pasi, sok a program és a tanárok is jófejek, csak ti hiányoztok onnan. Jut eszembe, Carment miért nem hívtuk?- érdeklődött közös barátnőnk felől mit sem sejtve. Elmeséltem az elmúlt hetek eseményeit és meglepetten fogadta hallottakat.
-Nagyon sajnálom Liz, remélem az idő múlásával majd meg tudjátok beszelni. Látod én régen is megmondtam hogy ne kezdj azzal a szemétláda Anrew-vel. De ne is búsulj nem ér annyit,  amúgy is sok hal van még a tengerbe.
-Erőteljesen gondolkozok azon hogy átmenjek a te sulidba. Te mit is tanulsz most ott?
-Mivel régen is nagyon szeredtem a törit,  így az mellett döntöttem itt is. De te min gondolkozol angol helyett?
-Elgondolkoztam a médián, a mi sulinkba ilyen sajnos nincs és mindíg is érdekelt, csak miattatok döntöttem az angol mellett. Így veletek maradtam, de így hogy te elmentél és Carmennel is összevesztem nem látom értelmét az ott maradásomnak.- Rosa mesélt még pár storit a tanárokról és a diákokról. Örültem mikor azt ecsetelte, hogy lett egy jó barátnője az osztályból. Rövid barna hajú csajszi, elmondása szerint vagány és szerinte biztos jól kijönnék vele. A téma kitárgyalása után felbontottuk a pezsgőt és összeöntöttük az energia itallal. Vidáman csacsigva iszogatni kezdtünk. Fél 9 körül anya felhozta kedvenc vacsinkat, megköszöntük és gyorsan el is tüntettük az utolsó morzsáig. Kis idő elteltével elkezdtünk készülődni. Rosaly különleges haját laza copfba fogta, pár tincsét kihagyva hogy legyen ami keretezi arcat. Ruhája egy térdig érő háromnegyedes ujju ezüst csoda volt. Sminkjére nem helyezett nagy hangsújt, csak kicsit felfrissítette. Én egy fekete ujjatlan tapadós ruhát vettem fel ami kicsit térd felé ért, de nem volt túl rövid. Festett vörös hajamat kivasaltam és számomra kicsit extrémebb füstös sminket készítettem. Mire elkészültünk, italunk is elfogyott szóval úgy döntöttünk el is indulunk a Starba. Ez volt a város leg menőbb helye ahova 15 éves kortól be engednek mindenkit.

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jun 06, 2018 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Liza Walker története Where stories live. Discover now