Ahogy ott ültünk azon a padon, azon a napon, abban az időben. Felejthetetlen volt. Belenéztem abba a gyönyörű kék szempárba, és tudtam, hogy akkor tehetem meg utoljára. Beletúrt a hajába, tekintete meggyötört volt. Az elmúlt időszak mind a kettőnk számára nehéz volt, de nem hibáztatom őt. Együtt keveredtünk ebbe bele, muszáj megbeszélni. Tudtam, hogy ez a helyes út, mégis féltem. Csak néztem, és minden érzésem a felszínre tört. Szeretem.
Gondolatmenetemet az éppen leszakadni vágyó égbolt zavarta meg. Az idő esőre állt, mennydörgött.
Az előttem ülő fiú levette a That's cool baby feliratú farmer dzsekijét, majd rám nézett.
- Vedd fel, nem akarom, hogy megfázz.
Megköszöntem, és a hátamra térítettem.
- Tudod, irónikus, hogy pontosan két éve ugyanitt kértél meg rá, hogy legyek a barátnőd, most pedig itt kell elbúcsúznunk egymástól. - szólaltam meg egy idő után.
Tudtuk, hogy eljön ez a nap, de próbáltunk elbújni előle, hátha akkor nem ér utol.
- Nézd Y/N, nem fogok neked hazudni. Életem legszebb két évét adtad nekem, és ezért hálás vagyok. A mai napig elvarázsolsz a mosolyoddal, és a szépségeddel. Ez az, ami sosem fog változni. Köszönök neked mindent. -
Láttam, hogy bekönnyezett a végére.
Sokáig bírta, nálam már az elején eltört a mécses.
Imádom, ahogy a szavaival levesz a lábamról. Nem akarom itthagyni.
Átkaroltam a nyakát, beszívtam jellegzetes illatát. Görcsösen kapaszkodtam belé. Némán folytak le a könnyeim, egészen Luke pólójának gallérjáig. Nagy kezeivel a derekamat simogatta. Hasonló képpen ő is erősen tartott.
Az idő érzékem elhagyott.
Nem tudom meddig ülhettünk így, de az eső is rákezdte.
Két éve, amikor már hivatalosan is egy párt alkottunk, nem gondoltunk olyanra, hogy fősuli, vagy egyetem. Éltük a közös életünket, egyre jobban közeledve az elválás napjához.
Míg én Cambridge-be megyek, ő New York-ba. Több száz kilométer választ el tőle.
Lassan kibontakoztam az öleléséből, majd egymás szemeibe néztünk. Nem kellett mondanunk semmit. Az arckifejezésünk mindent elárult.
Meg kellett tennem. Óvatosan közeledtem ajkaihoz, majd a kezemet a göndör fürtjei közé vezettem. Csókja édes volt, mint mindig. Szívesen elvesztem volna benne, de nem lehetett. Fájóbb lett volna...
Az eső elállt, mi pedig érzékeltük, hogy ez a vég.
Belesajdult a szívem, ha csak arra gondoltam, hogy másé lesz...
Zsibbadt végtagjaimat kinyújtottam, felegyenesedtem. Nem számítottam rá, de hirtelen magához rántott. Belepuszilt a hajamba, majd cirógatni kezdte azt.
Az a pillanat egy örökkévalóságnak tűnt, de amikor már vissza-vissza pillantottam rá a távolból, tudtam, hogy az életem egy korszaka lezárult. Amik megmaradtak nekem Luke Hemmings-ből, azok az emlékek, és a dzsekije volt. Soha senkit sem fogok úgy szeretni, ahogy őt.
Now I wish we never met
'Cause you're too hard to forget...
2018.06.17.
onlywithyoubabe
