Ujjaimat óvatosan húztam végig a bekeretezett kép peremén, majd elindítottam a lány kedvenc zenéjét.
Átkaroltam derekát, és az ütemre kezdtünk ringatózni. Fejemet a nyakába temettem. Beszívtam hajának illatát. Alma, és fahéj. Egy pillanatra mámorba kerültem, de aztán visszatértem a lassú lépésekhez.
Az érzéseim a lány iránt leírhatatlanok voltak. Ő volt a mindenem.
A tánc alatt egy szót sem szólt hozzám.
Féltem, hogy haragszik rám, a múltkori eset miatt, amikor nem engedtem, hogy olyan késő este autóba üljön.
Felnézett, és mosolygott. Gyönyörű volt, mint mindig.
A következő pillanatban megcsörrent a telefonom. Intettem neki, hogy egy pillanat múlva visszajövök.
Elvonultam a konyhába. Lépteim hangosnak tűntek az óriási házban.
A kijelzőn Calum neve szerepelt.
- Szevasz Calum. - szóltam bele a készülékbe.
- Szia Ashton. Minden oké veled? - hangja csak úgy csöpögött az aggodalomtól.
- Persze. Miért ne lenne? - értetlenkedtem.
- A történtek után muszáj volt megkérdeznem, még ha azóta el is telt pár hónap.
- Calum. Teljesen rendben vagyok. Nem kell két naponta ellenőrizgetni. Ha most megbocsájtasz, vár a barátnőm. - tettem le a telefont.
- Itt vagyok Kicsim.
Válaszul bólintott.
- Mit vacsorázzunk?
Rázta a fejét, majd megvonta a vállát.
Végigsimítottam puha arcán, és egy puszit nyomtam a homlokára.
- Majd összedobunk valamit. - ragadtam meg a kezét, és a konyhába invitáltam.
Fél óra múlva gyertya fény társaságában vacsoráztunk. Beszélgetni akartam vele, de mintha képtelen lett volna a beszédre. Aznap különösen furcsa volt.
Az idő későre járt. Amint rá néztem az órára, a veszekedésünk minden részlete eszembe jutott. Örökre bele égett a fejembe.
Az elmém átvette az irányítást a testem felett. A szeme láttára omlottam össze. Térdre zuhantam, de a képek még mindig fájdították a szívem. Hallottam a hangját, ahogy azt mondja, hogy most nincs igazam. Ezután már csak a kocsi ajtó csattanását hallottam. Kezemet a fülemhez emeltem, hátha tompítani tudom. De nem tudtam. Fájt. Nem tehettem ellene semmit.
A következő pillanatban az ajtón két fehér ruhás ember rontott be, Calum kíséretében.
- Mit keresel itt? - ordibáltam vele.
- Sajnálom Ashton, hogy ezt kell tennem veled, de nincs más választásom.
Az egyik férfi kényszerzubbonyt aggatott rám, míg a másik lefogott. Nem tudtam mi történik körülöttem, csak azt, hogy vele akartam lenni. A nyugtató karjaiban. Bele nézni az óceán kék szemeibe. Semmi másra nem vágytam jobban abban a percben.
- Calum miért csinálod ezt velem? Valaki magyarázza el, hogy mi ez az egész. - torkom szakadtából üvöltöztem. Nem értettem.
- Kate halála óta becsavarodtál. Segítségre van szükséged.
- Nem, nincsen. Most is ott áll melletted. Meg van rémülve. Hát nem érted? Megijeszted! - hangom elcsuklott, könnyek szántották végig az arcomat.
- Ashton ő nincs már. Figyelj rám. - guggolt le elém - Három hónappal ezelőtt nagyon csúnyán összevesztetek. Ő autóba ült, és elment, de vissza már nem jött.
- Hazudsz! - buggyant ki kétségbeesésem újabb bizonyítéka.
- Hinned kell nekem. Jót akarok. - tette kezeit a vállamra.
Körbe néztem a lakásban. Láttam a fotókat róla a kandallón. Láttam azt is, hogy két személyre térítettem, de a másik oldalon érintetlen volt minden.
Láttam őt, ahogy fehér ruhában ül. Sosem volt szebb. Szerettem volna oda menni hozzá, de nem engedtek.
Tekintetem elhomályosult. A következő amire emlékszem, hogy a hangomat kiresztve kiabálok az ajtóban, hogy Kate előttem áll. Bárcsak akkor azt mondtam volna neki, hogy hagyjuk azt a buta vitát. Nem ér annyit. De ahogy néztem, egyre csak a feledés homályába veszett.
Nem létezett többé...
"So I drown it out like I always do
Dancing through our house
With the ghost of you
And I chase it down
With a shot of truth
That my feet don't dance
Like they did with you..."
2018.06.21.
onlywithyoubabe
