A döntés

Az a bizonyos reggel

Gyönyörű reggel. Ma semmi baj nem történhet... Azt hiszem. Derűfényes, nyári reggel van. Megfésülöm hosszú, szőke hajamat és befonom. Lemegyek a konyhába reggelizni. Anya, apa és Anna, a húgom már lent vannak és reggeliznek.
-Jó reggelt Mercédesz! -köszön rám anya.
Apa is felnéz az újságból, de ő csak motyog valamit, amit nem is lehet érteni. Minden reggel ezt csinálja, amikor éppen jó reggelt kéne kívánni. Az az elve, hogy nincs ennek semmi értelme, hiszen sosem tudhatjuk jót jelent-e az a reggel.
-Nektek is! -kívánom vissza.
Odamegyek Annához, a húgomhoz és csókot nyomok a homlokára.
-Mi a kaja? -kérdezem anyutól.
Abban a pillanatban az asztalra teszi a palacsintát. Anna azonnal nyúl a csokiszószos tálért és már önti is a palacsintára. Anya szokásosan vajjal és sziruppal eszi, apa pedig gyümölcsöt szór a tetejére. Én kilógok a sorból. Csakis üresen eszem meg a palacsintát, mindenki nagy csodálkozására.
Én amúgy 15 éves vagyok, Amna 7 éves, anya és apa pedig nem fontos, hogy menmyi idősek, úgysem szeretik elismerni, pedig szerintem nem öregek.
Ma sietni kell a reggelivel, mert 9-kor el kéne indulnunk itthonról, hogy a papa születésnapi ebédjére odaérjünk délre. A papa kereken 70 éves, ezért is lesz egy nagyobb party-ja. Ebéd után pedig jön a kedvenc édességem, a torta. Én azért is imádom az ilyen szülinapokat, mert ilyenkor olyan jó képeket lehet csinálni. Imádok fotózni, kamerám is van. Fotósnak is készülök.
-Na? Indulunk skacok? -kérdi apa, mikor 9-et üt az óra.
-Persze! -kiáltom lelkesen.
Ezt a napot nem ronthatja el senki és semmi. Beülünk a kocsiba. Mercedes autónk van. Az a neve, mint nekem. Teljesen új. Egy hete vettük és még csak egyszer mentünk vele, akkor is csak egy városi rendezvényre. Elindulunk. Olyan könnyedén kigördül az autó, mintha biztos lenne benne, hogy valami puccos helyre visz minket. Én amúgy félek az autókban. Attól félek, hogy pont a mi halálunkat okozza egy autóbaleset. Hiába tudom, hogy ennek elég kicsi az esélye, de mégis meg van rá az esély nemde? Most viszont nem félek.
Kiérünk a városból. Lehúzom az ablakot és lehunyom a szemem. Mélylevegőt veszek. Annyira szeretem lehúzni az ablakot és érezni a levegő beáramlását. Mindig olyan boldoggá tesz és úgy megkönnyebbülök tőle. Ahogy mélylevegőt veszek érzem a levegő és a felfrissülés illatát... Ekkor hirtelen minden jónak vége szakad. Úgy érzem soha többé nem lehetek már boldog. Apa hirtelen befékez és én az ijedségtől kinyitom a szemem. Azonban ahogy kinyitom, már csukhatom is vissza. Érzem a hatalmas csattanást, melyet az a piros kimion okozott, melyet abban a pillanatban láttam, mikor kinyitottam a szemem. Hallom a csikorgó kerekek és a kitörő szélvédő zaját. Érzem, hogy az autó- úgy, mint ahogy az életem is- a feje tetejére áll.
Minden elsötétül.