Szavak nélkül

One

Üdvözlök mindenkit nyomorult életemben.
Noelia vagyok, 19 éves és édesapámmal élek.Egyedül nevel már 5 éves korom óta.Anyukámat meggyilkolták.Abban az időben ő volt a város polgármestere, és az egyik intézkedése sértett néhány lakót.Így egyik éjszaka, mikor apu dolgozott, betörtek a lakásunkba és 35 késszúrással végeztek vele.A nagy sikítozásra felébredtem én is, de mire odaértem már csak a vérben fekvő, mozdulatlan testet találtam.Azonnal tárcsáztam apukámat, aki nem érette miért keresik otthonról, ha nem szól bele senki. Nagyon megijedt, ezért mindent otthagyva a munkahelyén hazáig futott. Amint meglátta anyu vérben úszó testét hívta a mentőket, bár azokat már teljesen felesleges volt.Azóta ketten élünk a hatalmas házban. Eddig még nem említettem, de születésem óta néma vagyok. Az orvosok szerint 1-2 egyszerű beavatkozással meg lehetne menteni a hangom, de nem tudom készen állok e rá. Soha nem beszéltem, mindent többször is átgondolhattam mire kimondtam, így sosem mondtam semmi hülyeséget.

-Kicsim!-kiabál Apa, ezzel kiszakítva a gondolatmenetemből.-Kész az ebéd.
Villámsebességgel rohantam le a szobámból, majdnem el is estem.
"-Kedvencemet csináltad?"-jeleltem.
-Természetesen hiszen minden szerdán azt szoktam.Egyébként ma vendégeink lesznek.Ha nem szeretnél természetesen nem kell lejönnöd.
"-Köszönöm!"-adtam puszit enyhén borostás arcára."-Remélem előtte megborotválkozol"-mosolyogtam rá.
-Esetleg megtehetem.

A jelnyelvet egyébként azért tanultunk apuval, mert egyszerűbbnek találtuk a kommunikálást így, mint papíron.
Rendes iskolába sose jártam, mindvégig magántanuló voltam.Tulajdonképpen a csúfolás megakadályozása miatt.Jobban belegondolva viszont a normális iskolák 99%-ban egyik tanár sem beszél jelnyelven, vagy esetleg csak 1-2.

Az ebéd elfogyasztása után, segítettem elpakolni, mosogatni.Ezután felmentem a szobámba, bekapcsoltam a laptopom, majd mint ahogy majdnem minden korombeli lány sorozatot néztem.Aztán mikor ezt meguntam, kiültem az ablakomba, ami az utcára néz és az embereket vizsgáltam.Az évek során rengetegszer csináltam ezt, így nagyon könnyedén, pár mozdulatból is ki tudom találni az emberek történetét.Régebben csak szórakozásból csináltam ezt, viszont mára már a szenvedélyemmé vált.Lehet furcsa, ez engem boldoggá tesz.Este pedig a csillagokat szoktam nézni.Az egyik csillag mindig fényesebben ragyog, mint a többi.Hiszek abban, hogy ez a csillag anyukám.Figyeli az álmaim, vigyáz rám.Csodálatos nő volt.Büszke, erős független.Apuval imádták egymást.Mai napig előttem van a vérben úszó testének képe.15 év telt el, de nem bírom elfelejteni.Tovább néztem az utcán az embereket, mikor egy nagyon helyes srácot láttam az út másik oldalán.Tudtam is ki ő.Rengeteg képet láttam már róla a közösségi oldalán.Manuel Fernandez.Az álompasi, az elérhetetlen, a jó tesű, a sportos.Be kell vallanom tényleg egész jól néz ki, de hova gondolok én.El se hagyom a házat szinte.Csak oda megyek ahova fontos, de előfordul, hogy oda sem.Nem vágyom emberi társaságra.Azt nem mondom hogy néha nem lenne jó ha lenne valaki apun kívül aki mindenben támogat.Akár egy testvér, akár egy barátnő.Elmélkedésemet ezúttal egy hangos kopogás zavarta meg.Felálltam és ajtót nyitottam.Apu volt az.
-Na, hogy döntöttél?Lejössz?-érdeklődőtt izgatottan.Válaszul csak a fejemet ráztam.-Rendben, ahogy érzed.-szomorodott el picit.
"-Sajnálom."
-Nincsen semmi baj.Majd eljön az ideje, hogy ha vendégek vannak ott legyél melletem.Szeretlek Noe!
"-Én is szeretlek Apu!"