Szavak nélkül

Four

Legnagyobb meglepetésemre nem volt egyedül.Mellette az ovis legjobb barátnőm állt.Amint megláttam rögtön sírni kezdtem az emlékek hatására.Martina és apu egyszerre ugrottak is megölelni.Tinát szorosan magamhoz vontam, aki próbált nyugtatni nem túl nagy sikerrel.
-Sss, szívem nyugi.Itt vagyok.Annyit változtál azalatt a 14 év alatt.-faképnél hagytam őket, de nem sokáig, ugyanis csak papírért futottam fel, hogy tudjunk kommunikálni.
"-Te is nagyon hiányoztál!Hogyhogy újra itt vagy?Visszaköltöztetek?-támadtam le szinte rögtön fontos kérdésekkel.
Tudniillik ugyanis, hogy Martináék az ovi befejezése után elköltöztek.A szülei a legjobb iskolát nézték ki az országban, így hamar el kellett válnunk.Akkoriban nem volt még közösségi oldal, ahol tudtuk volna tartani a kapcsolatot, igaz még csak 6 évesek voltunk, lehetetlen is lett volna.Telefonon ugyan néha beszéltünk SMS-be, de a tényleges tanulás megkezdődésével ez abbamaradt.Belegondolva ő volt az egyetlen igaz barátom.Rá lett volna szükségem.Az élet viszont sokkal nagyobb játékos mint mi valaha is leszünk.

A sírást nagyjából már abbahagytam, néha azért még lefolyt egy két könnycsepp, amit azonnal le is töröltem.Most már boldognak kell lennem.Kaptam rá okot is, nem szabad a múltra gondolnom.A legjobb barátnőm visszaköltözött, apu is elég boldog, szerintem kapcsolata van.Egyátalán nem bánom.15 évnyi szenvedés után megérdemli.Mindenkinek jár a boldogság.Nagyon úgy tünik hogy kezd rendbe jönni az életem, kezd elszállni róla az átok.A legjobb barátnőm visszatért, apukám egyre boldogabb, és ott van Manuel is, akivel nem is tudom hányadán állunk.Martina megígérte, hogy maradéktalanul megtanulja a jelbeszédet és akkor nem kell papíroznunk.Örültem neki, hogy ilyenekre magától is gondol, nem nekem kell rávenni.Bár ezért nem könyörögnék neki, mert nem erőszakoskodom.Nem könnyű a jelnyelv, meg lehet tanulni, de nem megy olyan egyszerűen az.Már az elhatározására is büszke vagyok.

Albumokat nézegettünk egészen estig, aztán megéheztünk.
-Martina.Maradsz vacsorára?-kérdezte apu.
-Ha nem zavarok.Nem igazán tudtam még vásárolni, így nem lenne mit enni.
-Ha zavarnál nyílván nem ajánlottam volna fel, hogy maradj velünk.-ekkor megcsörrent a telefonom.Nagyon megijedtem, hiszen engem sose hív senki, max apu dob néha egy SMS-t.Tina felé nyújtottam, aki örömnel vette át a készüléket.
-Haló?-szólt bele.
-Nem, nem Noelia vagyok.
-Közöd?
-Te ki vagy?-kérdezte a barátnőm
-Manuel Fernandez?Ó, emlékszem rád oviból.A csendes gyerek.Nem tudod, hogy Noe nem kommunikál szóban?
-Akkor meg minek hívtad?
-Ja, hogy azt hitted majd így rá tudod venni a beszédre.Cseles, de nem jött össze sajnálom.
-Jól van, majd írj neki mindenképp.Biztosan várja.-na ez volt az a pillanat mikor meg tudtam volna folytani a lányt egy kanál vízbe.-Na szia!
Már épp elindultam kinyírni, mikor csengettek.Apu feltünően nagy lelkesedéssel ment kinyitni.Az ajtóban pedig nem állt más, mint..