Average Stroll |📝

Kezdetek

2010 április negyedikét írtunk. Kora reggel volt. A nap kellemes melegséggel sütött be párizsi házunk ablakán. Még az ágyamban feküdtem, mikor nagybátyám már az irodájában tevékenykedett.

-Alex! - kiáltotta.

Hangja betöltötte kis otthonunk, végül felért hozzám az emeletre.

- Jövök már, Theodor bácsi - ültem fel álmosan.

A létező leglassabb módon, ahogy csak tudtam keltem fel és elindultam lefelé. A fa lépcsők csak úgy nyikorogtak alattam. Még ők is tiltakoztak a reggel ellen. Odalent tágas nappalink fogadott. Velem szemben egy bejárati ajtó, a szoba közepén egy kanapé két oldalán pedig egy-egy fotel volt. Jobbra tovább haladva az étkezőbe lehetett eljutni, azonban én most balra fordultam, ahol nagy bácsim irodája volt. Beléptem a hatalmas szobába. A fal mellett szekrénysorok álltak roskadásig pakolva könyvekkel, atlaszokkal, egy földgömbbel és egyéb kutatás kiegészítőkkel. Theodor bácsi asztala közepén foglalt helyet. Mögötte egy üresen tátongó cserépkályha volt.

-Nézd, mit hoztam a könyvtárból! - mondta, miközben egy bőr kötéses vastag olvasnivalót nyújtott át. -Ez egy eredeti kézirat másolata, méghozzá 1497-ből. Egy olasz felfedező, John Cabot írta, aki Kolumbusz felfedezésein felbuzdulva északnak indult -mondta, majd bele mélyedt az olvasásba.

"Aha - gondoltam. -Szóval ezért kellett nekem felkelnem."

Ahogy forgatta a könyvet egyszercsak felkiáltott.

-Alex!

Nem válaszoltam.

-Alex!?

-Tessék - ásítottam.

-Ezt nézd! Azt irja: 1497 június hatodika. Már 35 napja sodródunk az Atlanti óceánon útban India felé. Ma dél körül kötöttünk ki egy kisebb szigeten. Növényzete igen gyér. A parton őslakosok nyomaira bukkantunk de ő magukat nem találtuk. A távolban egy nagy hegy keltette fel a figyelmemet. El is küldtem 5 emberemet, hogy nézzék meg, kik közül mindössze egy tért vissza 3 nap múlva. Állítása szerint szörnyű dolgokat láttak a hegy mélyén. A legénység megrémült, igy még aznap útra keltünk ismét az óceánon.

-Érdekes -tűnődtem.

-Az az egy ember Leonard Stone volt -folytatta. -Azt mondják a visszatérését követő 24 órán belül megőrült és vízbe folytotta magát. Figyelj! 1497 június tizedike. A mi nap Stone professzor vízbe ugrott és minden segítségünk ellenére a víz alatt maradt. Naplójából az összes lap ki volt tépve mindössze ez a vers volt található benne - itt megállt. - Alex nézd csak meg, én nem értem.

Közelebb hajoltam. Az ominózus vers rúna írás volt.

Gyorsan lefordítottam:

"E lap megtalálója megörül,

Ellátogat a Városba és megdicsőül

De nehéz dolog mit a népek kérnek,

Hisz tőlük a vándorok vissza nem térnek..."

-A Város... -gondolkodott el nagybácsim, aztán hirtelen felpattant és kirohant a házból. Beszállt a kocsiba és elhajtott.

-Hát ez meg hova rohan?! - tűnődtem.

Újra meg újra elolvastam a verset de ötletem sem volt mihez kéne kezdeni vele. Leültem a kanapéra és bámultam magam elé. A konyhából Sally jött be, a házvezetőnőnk.

-Kérsz valamit?

-Egy kávé most jól esne, köszönöm!

Már 3 órája hogy a nagybátyám csak úgy minden szó nélkül lelépett. Azóta kimentem elrendezni a kertet is, de ez a vers csak nem hagyott nyugodni. Bosszantott amiért nem jutottam egyről a kettőre. Fent voltam a vendég szobában, mikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. Se perc alatt lerohantam a lépcsőkön a nappaliba. A bejárati ajtón nagybácsim rontott be. Theodor bácsi nyúzottnak tűnt.

-Pakolj össze! Holnap indulunk - mondta.

-Hova?!

- Később elmagyarázom.

Így hát ismét felcaplattam a szobámba. Úgy egy óra alatt összerámoltam minden szükségesnek vélt holmimat. Miután végeztem, lementem, hogy megvacsorázzak. A konyha üres volt. 

-Sally! -kiáltottam.

Nagy sietséggel esett be a helyiségbe.

-Máris hozom a vacsit -azzal megindult kifele.

-Hol van Theodor bácsi? - kérdeztem, mikor visszatért.

-A professzor úr aludni ment. Azt üzeni, hosszú lesz a holnapi út, úgyhogy te is feküdj le mielőbb.

-Nem tudod mi van vele?

-Nem, de nagyon izgatott.

-És ez vajon jó vagy rossz előjel?

-Ezt nála sosem lehet tudni -nevetett. -De vigyázni fog rád, ebben biztos vagyok.

-Hát majd meglátjuk - feszülten álltam  neki az előttem lévő Coq az Vinnek.

Imádtam ezt a kaját. Akárhányszor megfordultam bácsikámnál - ami be kell valljam ritkán fordult elő - Sally mindig sütött nekem.

-Azt nem mondta véletlenül, mikor kelünk? -érdeklődtem.

-Ezt most komolyan kérdezed? -mosolygott.

-Úgy érzem hosszú napnak nézünk elébe - erőltettem egy gyenge vigyort.

Mikor végeztem elköszöntem szeretett Sallymtől és nyugovóra tértem.