Farkasálom

Prológus

Csak szürke homály terül el a tájon, amin egyedül az segítene, ha végre ténylegesen eluralkodna a sötétség mindenen. Látni akarom, látni akarok mindent, ami körülöttem van, történik, létezik. A fák zöldje belemosódik az alkonyattól feketéllő erdőbe, de még így is megpillantom őt. Érzem az illatát, ahogy minden másét is, amit felém fúj a szél. Csábít, vonz, mint valami bűnös élvezet, jobban, mint a többi. Ő különleges, de még magam sem tudom miért...

Halkan közelítek, ösztönösen figyelve, hogy minden lépésem néma legyen. Nem akarom, hogy megtudja, itt osonok a zörgős avaron, csak a megfelelő alkalomra lesve, hogy lecsaphassak.

Csendben várok. Nem moccanok, még a gyanúját sem keltem benne a jelenlétemnek. Látom, ahogy hegyezi a füleit, rossz előérzete lehet. Türelmesen lapulok, amíg ismét le nem hajol a talajig, majd kirontok a félhomályból a tisztásra.

Csontok roppanása.

Ínycsiklandó íz, a meleg folyadék, az éltető nedű elönti a szám.

Izmok, inak szakadása.

Élettelenül fekszik a földön, éles fogaimmal marcangolom a húst. Csak az extázisra koncentrálok, körülöttem a világ teljesen megszűnik. Az enyém, csak az enyém, nem adom senkinek. Nem mintha, lenne bárki, akivel megoszthatnám...

Halk dobbanások, megtorpanó léptek. Morogva pillantok fel, érzem, ahogy a még meleg vér csorog a pofámról, vörös cseppeket hagyva a száraz faleveleken. A fiatal szarvasbika kíváncsian néz engem, tesz felém néhány tétova lépést, mintha soha nem látott volna még farkast.

Aztán felébredek.

Az óra hangosan koppan a padlón, ahogy hirtelen mozdulattal leverem az éjjeliszekrényről, de a zaj nem szűnik meg. Tovább visszhangzik a szinte üresnek ható szobában, ahol az ágyon, a komódon és egy képen kívül nincs semmi.

Kihúzom a fiókot, előveszem a füzetet, hogy tollat ragadva lejegyezzem az álom minden pillanatát, mielőtt végleg elvesznének az eddig a fejemben ragadt részletek.