New chance (Harry Styles)

Tizenharmadik rész

Itt lenne a következő rész. Remélem tetszeni fog. L&P <3

Louis

Fel és alá járkáltam a folyosón, miközben egyre többen mentek be hozzá. Hozzá... Végre vissza kaptam őt. Minden meg fog változni, és én segíteni fogok neki, hogy jobban érezze magát, hátralevő élete minden pillanatában. Feltéve, hogy beleegyezik. Mert bár úgy tűnt nem haragszik, főleg nem annyira mint amennyire én gondoltam, de ez lehet csak az újralátás öröme... Nem tudom, ettől még egy kicsit tartok, de könnyebb lenne ha végre újra visszaengednének hozzá... Kezdtem aggódni amiatt, hogy mit csinálnak vele, egyre feszültebb és mérgesebb lettem. Hozzá ne merjenek érni. Nem hagyom, hogy bántsák...

Hayley

Már vagy a tizenötödik ember zsúfolódott be a szobába, voltak akik fehér köpenyben, mintha orvosok lennének, de voltak akik csak szimpla hétköznapi ruhában... Nem igazán értettem mit akarnak, vagy millió kérdést tettek fel, kezdtem kicsit feszült lenni. Miért nem hagynak már békén? Azt akartam, hogy mindegyik menjen el a szobából, hagyjanak engem egyedül. Várjunk csak, miért akarok egyedül lenni? Ajjj, nem igaza, megint csak a kérdések, már a fejemben sem hagynak békén. Zavart a sok ember, soha nem szerettem a figyelem középpontjában lenni. Egyetlen ember nézett rám kedvesen, mintha értette volna, hogy nem igazán erre van szükségem, majd a megfelelő pillanatban megszólalt:

- Szerintem egy kis pihenésre lenne szüksége, nem pedig húsz ember unalmas kérdéseit hallgatni, ráadásul egyszerre. Meg szeretnék kérni mindenkit, hogy hagyja el a szobát.

Hihetetlenül jó érzés volt, mikor némi noszogatás után mindenki elhagyta a szobát. Már csak a hölgy maradt, aki egy kedves mosolyt küldve felém elhagyta a szobát, és becsukta maga után az ajtót. Ki tudja meddig ücsörögtem egyedül, de hirtelen eszembe jutott valami, vagyis inkább valaki... Louis.. Azt mondta kinn vár.. Meg kell néznem tényleg itt van e még, vagy megunta a várakozást és inkább lelépett. Feltápázkodtam az ágyamról, és egyenesen az ajtó felé vettem az irányt. Megérintettem a kilincset majd lenyomva azt a szabadulásom felé tettem meg egy lépést. Ott járkált ide-oda mint egy őrült, vagy mint aki nagyon ideges. Odamentem mellé, de nem figyelt, teljesen kizárta a külvilágot. Csak akkor kapta rám a tekintetét mikor megérintettem a felkarját.

- Hayley. Mit keresel te itt kinn? Benn kellett volna maradnod a szobában. Még a végén megfázol. Vagy legalább egy papucsot vehettél volna fel.

Igaza volt, kicsit fázott a lábam, de egészen addig amíg meg nem említette észre sem vettem.

- Én csak.. Csak.. Megnéztem itt vagy-e még.

Makogtam mint mindig, amikor így megszidott valamiért. Szemeibe néztem, láttam benne féltést, megbánást, fájdalmat. Nem volt éppen boldog, lehet pont miattam nem. Elvégre amikor náluk laktam sem szeretett igazán. Elszégyelltem magam, és inkább a szobám felé vettem az irányt, még mielőtt bármit is mondhatott még. Reménykedtem benne, hogy ott elbújhatok mindenki elől. Előle is.

Louis

Most megbántottam? Igen, azt hiszem igen. Megint. Gratulálok Louis, egy igazi zseni vagy. Ha máshoz nem is, ehhez hatalmas tehetséged van. Folyamatosan magam szidtam, miközben a szobája felé haladtam. Beszélnem kell vele. Persze, hogy itt maradtam, hiszen megígértem neki. Az ajtó előtt vártam egy kicsit, nem tudtam mit csináljak. Kopogjak vagy csak simán törjek rá. Mire feleszméltem már csak azt vettem észre, hogy bekopogtam és benyitottam hozzá. Megint az ágyon ült, ugyanúgy összekuporodva, mint mindig mikor beléptem eddig. Lehet, hogy az egész csak a fejemben játszódik le. Ez az egész meg sem történt, csak a képzeletem űz csúnya tréfát velem? Mi van, ha az egészet csak kitalálom, és az élet, amit én életnek hittem csak az agyam ostoba játéka?