Random rövid regények (igazából novellák, csak szeretem az alliterációt :p )

3, Novella egy novellaíró versenyre/Angyal

Hirtelen egy fehér helyen találtam magam. Közel s távol nem volt semmi, csak a fehérség.

- Mi ez? Hol vagyok? – kérdeztem hangosan, remélve, hogy valaki meghallja. Nagy meglepetésemre választ kaptam.

- A másvilágon. – A hang irányába fordultam, és egy éppen leszálló angyallal találtam szembe magam. Elsőre nem is akartam hinni a szememnek. Enyhén hullámos haja a vállára omlott, tejszínű talárt viselt, aminél csak hófehér szárnyi voltak ragyogóbbak. És az egész lénynek volt egy túlvilági kisugárzása. De amint az arcára néztem, éreztem, hogy valami nincs rendben. Egyáltalán nem tűnt jókedvűnek. Sőt. Nem tudtam eldönteni, hogy szomorú-e, vagy inkább dühös.

- Hogy hol? Szóval meghaltam? – rémültem meg.

- Igen – nézett rám mélykék szemével.

- É-és akkor most mi lesz? Mennybe megyek? – kérdeztem reménykedve.

- Egy ilyen előélettel? – vonta fel a szemöldökét.

- De ... de miért? Nem csináltam semmit! – fakadtam ki.

- Dehogynem. Nagyon is sokat csináltál.

- Világosíts fel, kérlek! – méltatlankodtam. Az angyal sóhajtott egyet, majd válaszolt:

- Megfojtottad a szomszédod kutyáját, mert reggelente sokat ugatott. Megloptad a nagyszüleidet. Többször is. Szórakozásból olyan embereket tettél nevetség tárgyává, akik nem ártottak neked. Az unokahúgodat pedig veszélyesebbnél veszélyesebb játékokba keverted. Például, amikor arra biztattad, hogy fusson át a piros lámpán egy nagyon forgalmas kereszteződésnél. Nem egyszer majdnem az életébe került a beléd vetett bizalma. És nem szép dolog egy 7 évessel Fűrészt nézetni, vagy a barátaidat kibeszélni a hátuk mögött...

Nem akartam hinni a fülemnek. Tudtam, hogy amiket teszek, nem jók, de így összefoglalva végighallgatni még borzasztóbbnak tűntek, mint képzeltem. Bele se gondoltam, mi lehet a következménye a tetteimnek. Bodri tényleg sokat ugatott, de nyilván a gazdája is erre ébredt, és mégis szerette azt a kutyát. Nem kellett volna pénzt elcsennem a nagyiéktól, hiszen ha kértem, úgyis adtak. Valóban nem volt szép megalázni másokat, az unokahúgom bizalmát pedig piszkosul kihasználtam. És belegondolva rájöttem, hogy a társainkat a hátuk mögött kibeszélni az egyik leggusztustalanabb dolog, amit az ember tehet. Akkor döbbentem rá, hogy milyen szörnyű dolgokat követtem el ... Arra eszméltem, hogy folynak a könnyeim.

- Ké-kérlek, engedj vissza! Hadd tegyem jóvá, amit elszúrtam! – kérleltem remegő hangon.

- Rengeteg embert engedtem már vissza, és egyik sem volt hajlandó változtatni – nézett rám szigorú tekintettel. – Te is azt fogod hinni, hogy csak álmodtad, és hogy ez az egész meg sem történt.

- De ha nem adsz esélyt, akkor hogyan tehetném jóvá? Kérlek! Esküszöm, hogy megváltozom!

Az angyal mélyen a szemembe nézett, mintha a lelkemet kémlelné, vajon tényleg komolyan gondolom-e. Majd elfordult.

- Könyörgök! – zokogtam. – Adj esélyt, hogy jobb ember legyek!

Az angyal nem fordult vissza, így csak a szárnyait és a hátát láttam. Nem tudtam eldönteni, hogy van-e esélyem az újrakezdésre, vagy már eldöntötte, mi lesz a sorsom. Megpróbáltam odamenni, hogy a szemébe nézhessek, de hirtelen furcsa érzés fogott el. Éreztem, hogy már nem maradok ott sokáig.

-KÉRLEK! BOCSÁSS MEG! – üvöltöttem torkom szakadtából az eltávolodó személynek.

Az ágyamban ébredtem, hideg verejtékben úszva, egész testemben remegve. Pár másodpercig nem bírtam mozdulni. Szóval, akkor ez csak egy álom volt? Ez az egész egy nyavalyás rémálom volt?! Tehát, ez az egész meg sem történt, és nem volt jelentősége? Lehet, hogy igazából csak túlreagáltam a tetteimet, és nem is olyan súlyosak, mint azt hittem? Tehát, nem kell új életet kezdenem...

Mosolyogva felültem és megkönnyebbülten tűrtem volna hátra a hajam, de a jobb kezemben volt valami. Elsőre el sem jutott az agyamig, hogy mi az, de amint tudatosult, a szívem kihagyott egy ütemet. Egy hófehér, ragyogó tollat szorítottam a markomban...