Vissza Hozzád

:0

~Olivia

Őszintén szólva egy percre sem szerettem ki belőle. Végig a fejemben volt, végig velem volt gondolatban. A legrosszabb az egészben, hogy nem azért szakítottunk, mert nem működött, vagy mert az egyikünk hibázott. Nem tehettünk róla. Így nem  volt miért elfelejtenem. Nem ösztönzött semmi, nem volt rá okom. Ő volt életem első szerelme. Már több mint egy éve ment el. Azt mondják az itteni barátai, hogy továbblépett, van egy csodaszép barátnője. Elgondolkodtam, hogy én miért nem tudok olyan könnyen túllépni rajta, amilyen könnyen ő lépett túl rajtam. Aztán rájöttem. Mert engem itt minden rá emlékeztet. Mindenhol ott volt, mindenhez van itt köze. Ott Torontóban nincs semmi, ami velem kapcsolatos. És ő most boldog. Ennek örülök, mert megérdemli. Nagyon jó ember, teljes szívből tud szeretni. A zenébe próbáltam menekülni, de ez csak még közelebb vitt hozzá. Mert minden sor, minden akord hozzá, és neki szól. És ő ezt már sose fogja megtudni.
Most pedig ott tartok, hogy elmegyek egy évre a nagyszüleimhez Torontóba. Újra látni fogom, boldogan, szerelmesen. Úgy, hogy már nem belém szerelmes. Látni fogom nap mint nap egy másik lánnyal.
Már a gondolat is fáj, hogy mással van. Milyen lesz látni? Látni, és nem odamenni hozzá? Nem megcsókolni ha találkozunk? Nem beszélni vele? Elképzelhetetlen. Fájni fog, nagyon. De nincs más választásom.