2. FEJEZET

840 39 8
                                    



Főszereplőnk, a legtöbb wattpados regényt idézve „ébresztője szörnyű hangjára kel", majd elkezdi reggeli rutinját. Itt elszöszölhetünk a ruhaválasztással és egyéb hasonló kaliberű problémákkal. Ha a depressziós karaktert választottuk, egy két szót esetleg ejthetünk az eltorzult testképéről, csak hogy senki se felejtse el: ő bizony egy olyan karakter, akivel még sohasem találkoztunk.

A bevezető után főhősünk elindul az iskolába, míg nagyban gondolkodik, vajon milyenek is lesznek majd ott az emberek. Végül be is ér, megtalálja az új osztálya termét, majd sikeresen leégeti magát az egész osztály előtt, mikor a tanár kihívja bemutatkozni. Ezután leül az egyetlen üres helyre a teremben, és mivel ma pont nem bal lábbal kelt fel, kifogja nem hogy az osztály, hanem az egész suli legjófejebb arcát, aki az egyetlen, aki szóba akar állni ezzel az utolsó szerencsétlennel, és aki későbbiekben a főszereplő egyetlen barátja lesz. Jót beszélgetnek, amire a tanár nyilván nem figyel, majd óra után máris puszipajtásokként távoznak a teremből.

DE HOPPÁHOPPÁ! Lehet mégis bal lábbal kelt fel hősünk, ugyanis már az első napján konfliktusba kerül a suli legmenőbb srácával! Az alfahímmel, akinek a suli összes csajával megvolt, és a világ valószínűleg legnagyobb fuckboy-a. Az egész suli vagy imádja, vagy irigyli, de az a lényeg, hogy egy utolsó fasz. Ő kezdi el főszereplőnk csesztetését, aminek mint a későbbiekben ki fog derülni, a szerelem áll a hátterében. Ugyanis már akkor felfigyelt rá, amikor belépett a terembe, bla bla bla, a többi túlromantizált szar.
Szóval a lényeg az, hogy a főhős amilyen hülye, Usain Bolt-ot megszégyenítő gyorsasággal zúg bele a világ legkiállhatatlanabb srácába, így megadva a lehetőséget, hogy ezután hónapokon keresztül csak szenvednie kelljen. Mert hát igen, a mi kis fákbolyunk szerelmét csak egyetlen úton tudja kifejezni: Folyamatosan terrorizálja szegény főszereplőt. Mert ennek a hülyének fontosabb az imidzse, mint az egyetlen ember, akibe képes volt tényleg beleszeretni (még akkor is, ha egy szürke kis senki, akiben semmi érdekes nincs) És itt kezdődik el a tipikus wattpados fanfic-ek igazi konfliktusa: hősünket szerelmi bánat gyötri, és nem képes kiszeretni abból az emberből, aki megnyomorítja az életét.

Na, egész jól haladunk, de még sok van hátra! Ez a második rész a még ki tudja hányból, de már kezdenek elindulni a szálak.

TIPPEK:
Ezt a részt már több szemszögből is írhatjuk, hisz minél több szemszögből írjuk a történetet, annál wattpadosabb lesz. Ha emellett döntesz, én a fuckboii szemszögét tudom ajánlani.


KLISÉS FANFIC GYORSTALPALÓ (boyxboy version)Donde viven las historias. Descúbrelo ahora