🌈Álomvilág!🌈 [ONESHOT]

2. Megvédelek!

JIKOOK!

FIGYELMEZTETÉS!!(nem szeretnék sokat ide előre írni, csak akkor ha valamire fel szeretném hívni a figyelmeteket olvasás elött!): Derpresziós tartalom!! Aki nem bírja, vagy nem szeretne instant síró görcsöt kapni légyszives ne olvassa! (szerintem nem lett olyan borzasztó de azért kiírom!) Aki mégis elolvassa annak jó olvasást kívánok!😊

Jimin szemszög:

Nincs valami szép életem... Nincsenek szüleim, barátaim sincsenek és még pluszba minden nap megvernek vagy ha nem testileg bántalmaznak akkor a lelki világomat tiporják porrá.

Lassan 3 éve meghalt a családom és a legjobb barátom mikor autó balesetet szenvedtek. És mi ebben a legrosszabb? Hogy én túléltem. Én is meghalhattam volna akkor éjjel de engem még meg tudtak menteni. Azóta is pszichológushoz kell járjak, hogy ne legyen minden második gondolatom az öngyilkosság.

Ez lennék én dióhélyban. Park Jimin. Egy depresziós, 17 éves srác aki ha ez nem lenne elég még meleg is. Persze a sulit nem hagytam abba, mert anya mindig azt mondta, hogy jó fejem van a tanuláshoz és bármi történjék ne hagyam abba.

Most péntek van. Utálom a pénteket. Az a legnehezebb nap az egész héten és utána egy egész hétvégét tölthetek a pszichológusom társaságában.

-Hé! Buzikám, ma miért vagy éppen depresziós?-kérdezte az eggyik legkevésbé kedvelt személy a hátam mögött. Yoongi. Megkeseríti az életemet. Azt ne kérdezétek, hogy miért. Neki kéne a legjobban megértenie, hogy min megyek keresztül. Hisz... a halott legjobb barátom pasija volt. Őt is ugyanannyira megviselte a dolog mint engem... Mégis, ő ellenem fordult. És most tönkre akarja tenni az életemet. Ami persze sikerül is neki...

-Pont ugyan azért amiért már 3 éve!-meg se fordulva válaszoltam neki.-Yoongi beavatnál a titkodba?-szoritottam össze a szemeimet és szembe fordultan vele.

-Milyen titkomba?-szorította össze a fogait és ott préselte ki a szavakat.

-Azt, hogy hogyan bírod elviselni Taehyung halálát! Avass be, hogy én is végre túl tudjak rajta lépni és végre békén hagy!-böktem a fejemmel Yoongi felé és próbáltam a leggúnyosabban beszélni vele.- Mond el hogy hogyan tudtad teljesen kitörölni őt az emlékeidből! Mond el, hogy hogyan nem gondolsz a mosolygós arcára a nap 24 órájában! Mond el, hogyan tudsz ilyen rideg lenni velem hogyha ugyan azon megyünk át!- az árcába köpöm a gúnyosabnál gúgyosabb szavakat és grimaszokat vágok miközben beszélek hozzá.

Ökölbe szorítja a kezeit. Minden szavam után egyre idegesebb lett és a mondandóm végén behúzott nekem eggyet. Az orromhoz nyúltam és jól éreztem. Megeredt a vér az orromból. Kaptam mégeggyet a szemem alá és találkoztam a padlóval. Ráült a csípőmre és könnytől csillógó szemeivel a szemebe nézett.

-Elsem tudod képzelni mit érzek mikor Taehyungra gondolok!-préselte ki a szavakat a száján és az első könnycsepp legördült az arcán- Te a negyedét se érzed annak a kínak amit én érzek mikor rá gondolok! Kínoz a hiánya, hogy nem ölelhetem magamhoz mikor rossz kedvem van! Vagy nem hívhatom fel este, hogy megnyuktasson vagy énekeljen nekem! Már maga a tudat, hogy többett nem hallhatom azt a gyönyörű mély hangját az őrületbe kerget! És, hogy miért utállak ennyire? Azért mert meghallhatál volna helyette! Ha te ülsz az ő helyén ő még mindig itt lenne velem!- zokogva ordírotta a szavakat a fejembe és megint behúzott volna eggyett mikor valaki megfogta a kezét és lerángatta rólam. Felsegített a földről és berángatott a mosdóba.

Még utoljára hallottam Yoongi  üvöltözését amiket nem tudtam felfogni. Szembe találtam magam azzal a személyel akire a legkevésbé számítottam... Jeon Jeong Guk, a suli menőgyereke aki mielött Tae meghalt "tetszett". Tae mindig azt mondta, hogy lépjek mert látja rajta, hogy én is tetszek neki. Erről eszembe jutott Tae mosolygós arca ahogy magyarázza nekem a folyosón Yoongi kezét szorongatva, hogy ha nem vetem be magam 69 macskával fogok meghalni.