Szerelem macskába csomagolva

1.Már megint az a macska

- Az első nap! Érted te ezt Noah? - föl-alá sétáltam abba a kicsi szobában idegesen. A levendula színű falak nyugtatóan hatottak rám, de ez sem volt elég. - Miért kell már az első nap szívózni velem? Szépen kiöltöztem erre "véletlen" leöntenek kólával. - magyaráztam tovább a kíváncsi szemeknek. Csak ült a rendetlen ágyamon és figyelte minden szavamat. - Erwan-ról ne is beszéljünk! Direkt előttem smárol azzal... azzal a kis... áhh. Ő dobott engem és mégis Ő próbál féltékenyé tenni engem! - Noah morgott egyet. - Ez az! Tudtam én, hogy te legalább mellettem állsz! - oda léptem és átöleltem apró szőrös testét.
- Chloé! Gyere le vacsorázni a helyett, hogy a macskával veszekszel! - hallottam meg Anya hangját a földszintről. Bele néztem a sarokba lévő tükörbe, hogy mennyire nézzék ki katasztrofálisan. Szökés barna hajam kuszán állt a fejem tetején, kék szemeim izzottak a dühtől és talán kicsit a csalódóságtól is. 

- Egyszer beverem Erwan helyes pofáját az biztos! – Noah egyetértően bólintott egyet. Elindultam kifele, de még utoljára visszanéztem és láttam, ahogy összegömbölyödik az ágyamon.

- Ha így folytatod lányom örült macskás néniként fogsz meghalni. – mondta Édesanyám köszönés helyett.
- Ugyan már Léa! Még túl fiatal a fiúkhoz. – legyintett Apa, miközben igazgatta fekete, már kicsit őszülő haját. Azt mondják az Ő kék szemeit örököltem, amivel egyet kell értenem. Az anyám mindig a kék éghez hasonlítja, és sajnálja, hogy neki csak barna szemei vannak. Véleményem szerint pedig sokkal szebb és nőiesebb Ő a barna szemeivel és a szőke hajával, mint én.
- Már negyedikes! Igazán felszedhetne valaki a helyett, hogy a macskájával tárgyalja a dolgokat. – Már megint kezdik, pedig pontosan tudják, hogy hogy jártam az előzőnél is. Most egy ideig inkább szüneteltetem ezt a dolgot.
- A múltkorinál is megszívtam szóval inkább hanyagolnám mostanában ezt a dolgot. – Apa egyetértően bólogatott, Anya pedig rázta fejét. Imádom az összhangot köztük.
- Az csak egy volt a sok közöl. Mond már meg neki Eren. – Idő közben leült és egy újságot kezdett olvasni, amiből most felnézett.
- Az csak egy volt a sok közül. – ismételte Léa-t szóról-szóra. Megforgattam a szemeim, majd helyet foglaltam és neki álltam az ebédemnek: lecsó. Lehet, ezzel akar kiengesztelni, hogy elküldött abba kínzó kamraszerű épületbe (iskola). Amilyen gyorsan csak tudtam bevágtam, hogy mehessek fel.

Felsiettem a lépcsőn, és megláttam, hogy szobám előtt már Lora vár, a másik macskám. Ő lány és fehér cirmos, és mindig nem törődőm fejet vág. Tettem volna a kilincsre a kezem, amikor is sírás ütötte meg a fülem, Nils volt az a szomszéd szobából. A kisöcsém, aki még csak pár hónapos, szénfekete haját és szemeit is apától örökölte akár csak én. Beléptem és kivettem a kiságyából, majd magamhoz öleltem és ringatni kezdtem. Ettől általában meg szokott nyugodni felkelés után, és ez most se volt másképp. Anya hamar átvette a helyemet én pedig mehettem a dolgomra. Beengedtem Lorát magam előtt és bezártam az ajtót.
- Milyen zenét hallgassunk Noah? – fordultam cirmos macskám felé. Mivel nem válaszolt csak benyomta az első lejátszási listáról az első számot. Neki kezdtem a tucatnyi könyv elpakolásának, amit ma adtak nekünk. – Szakadjon meg már az első nap a diák válla! Ez az! Így tovább emberiség! – dühöngtem hangosan, de legalább azt nem lehet mondani, hogy magammal beszélek, mert Noah ott volt velem.
Szépen rendet raktam az asztalomon és elpakoltam mindent. Büszke vagyok magamra.
- Most jöhet a festés! – tapsikoltam, majd elő vettem a festő vásznat. – Noah, van kedved modellt állni? – leugrott az ágyról, hozzá dörgölőzött a lábamhoz és felugrott az ablakba. Leült úgy, hogy oldalra legyen nekem. – Tökéletes! – Majd elkezdtem a kis festményemet.

Szépen lassan a szoba elkezdett besötétedni és már Noah is unta a dolgot, de azért ügyesen ott maradt az én kedvemért. Az utolsó vonásokat csináltam a hátteret alakítva, ahogy a nap besütött, még a délután. A cirmos macskán is alakítottam egy kicsit, mert a farka végének fura formája lett, de most már az is kész.
- Na? – mutattam a modell felé a kész képet. Nyávogott egyet elismerően, majd az ajtóba állt jelezve, hogy neki halaszthatatlan dolga van, kint. – Menj csak. – nyitottam neki ajtót.