Szerelem macskába csomagolva

4.Tegyünk emberré

 Az ajtót megpróbáltam kinyitni, de rá kellet jönnöm, hogy megint ragad. Hűl a levegő és ilyenkor mindig ezt csinálja. Minden erőmet összeszedve, már-már neki futásból kezdtem neki újra, és lám: sikerrel jártam, persze, ha azt nem számítjuk, hogy szó szerint úgy estem be az ajtón.
- Hát te? – néztem végig Apámon mikor megláttam, hogy itthon van. Nem jó egy emberel több a házba, főleg, ha egy fiú van elrejtve a szobádba.
- Neked is, szia. – húzta el száját és megforgatta a szemét.
- Ja, bocs, igen, szia. – próbáltam teljesen hétköznapian viselkedni, hátha még megmenthettem a helyzetem. Lehet, hogy Anya rá jött, hogy Noah ott van a szobámba és haza hívta Apát, hogy kinyissák az ajtót és kipaterolják, majd számon kérjenek? Mi lesz vele?
- Szóval! – mosolyodott el és hol rám, hol pedig Léa-ra nézett. – Haza engedtek előbb, mert dobpergést kérek – Anya megütögette egy kicsit a pultot, hogy eleget tegyen férje kérésének. – előléptettek! Szóval ma elmegyünk ebédelni egy puccos étterembe! – olyan boldog volt, én meg egyre lehangoltabb. Ez nem volt betervezve a mai napon az biztos.
- Jej! – mondtam elhúzott szájjal és nulla beleéléssel. – Milyen kár, hogy én nem tudok menni. – kezemmel nyomatékosítottam és próbáltam eltalálni a jó hangsúlyt. – Már elígérkeztem Lena-nak. Lois, Jafar, én meg Ő elmegyünk moziba és ezt már nem tudom lemondani. – mindketten csak némán bámultak rám. – És készülődnöm kell, szóval én felmegyek. – mutattam a lépcső irányába, majd felszaladtam mielőtt bármit is mondhattak volna. Megfogtam a kilincset és megpróbáltam kinyitni, de rá kellet jönnöm, hogy be van zárva, amire igazából számíthattam volna, de így befejeltem az ajtót, majd kattant a zár és az ajtó kinyílt. Gyorsan bementem és becsuktam magam mögött azt.
- Szia. – köszönt Noah. Fura pózba állt, de nem tudtam hova tenni.
- Hali. – dobtam le a táskám. Remek voltál Chloé: Lena-nak azt mondtad nem mész a szüleidnek meg azt, hogy igen. Csak kérlek, ne találkozzanak, mert akkor nagy bajban leszek és lehet le is bukok. – Anyuék elmennek, majd nem sokkal utána mi is és bevásárolunk neked. – Itt meg akadtam. – Mi a baj? – döntöttem oldalra fejemet.
- Mosdóba kell mennem. – állt fel és körbe-körbe kezdett el járkálni. Bakker, el is felejtettem a szükségleteit.
- Tudnál kicsit várni még? – kérdeztem félve. Felém kapta a fejét kissé idegesen, majd sóhajtott egyet és ismét járkálni kezdet.
- És mi van, ha a szüleid csak órák múlva mennek el? – elgondolkoztam rajta, mert végül is megeshet a dolog, de végül hamar megérkezett rá a válasz. Az ajtó felé fordultam hátha jobban hallom, ami kint folyik.
- Mindjárt megyek Eren! – kiabált Anya a lépcsőről. – Összeszedem Nils cuccait és megyünk is. – mosolyogva fordultam vissza és kifelé mutattam büszkén. Fújtatott egyet, majd az ablakhoz lépett és kifelé kezdett el szemlélni.
- Mi volt ma az iskolába? – nem nézett rám. – Amikor haza érsz, mindig azonnal elmondod. – hangja gondterheltnek tűnt.
- De most minden olyan más. – ültem le az ágyra és hallgattam, ahogy a többiek kint készülődnek.
- Csak, mert két lábam van és tudok beszélni? – foglalt helyet közvetlen mellettem. – Ugyan az vagyok. – Sóhajtottam.
- Tudom. – fordultam felé. – Meg most nem azon forog az agyam, hogy mi történt bent, abba a szörnyű épületbe, hanem mi lesz veled.
- Ez kedves tőled. – zavart volt egy kicsit, majd Ő is szembe ült velem. – Ugye tudod, hogy ha nem ide kerültem volna, akkor lehet, hogy teljesen bekattanok? Azért, mert állandóan beszéltél és engedted, hogy bele szólásom legyen az életedbe így ember maradhattam belül és nem vadultam el teljesen. Jó, hogy egy macska bolondhoz kerültem – cinkosan elmosolyodott, de én nem tudtam viszonozni azt, mert valami nem hagyott nyugodni.
- Ki voltál mielőtt macska lettél, mert beszéded alapján nem voltál mindig is állat? Nem így születtél. – Hallottam, ahogy anya letrappol a lépcsőn és még talán el is köszönt.
- Nem emlékszem. Csak annyi maradt meg, hogy próbálsz menteni, meg a lehetséges testvéreim életét. Etetsz minket éjjelente, majd oda adsz valakinek, akinek van egy anyacicája egy másik kis cicával együtt. Mindig látogatsz, aztán elkezdesz szilárd táplálékot is hozni. Aztán innen voltam talán én. Ahogy ezeket az emlékeket megkaptam eltűntek az emberiek, csak annyit tudtam, hogy az voltam. Talán tizenegyedikes lettem volna, szóval egy évet kihagynék, ha most veled járnék suliba. – A család elment, én pedig emésztettem a hallottakat, ami valljunk be: egy kicsit sok volt egyszerre. Miért került macska testbe? Mi történt a két lélekkel egyszerre? Lehet, több van a dologba, mint egyszerű véletlen, lehet ki kéne, derítenem mi folyik itt, de ezt gondolni sokkal egyszerűbb, mint csinálni. – Ha nem gond én elmegyek mosdóba. – választ meg sem várva felugrott és kiszaladt az ajtón és itt hagyott engem, és a gondolataimat. Nem test csere történ, mert akkor egy macska is lenne itt nem? Igen, akkor valami másnak kéne lennie. Eldőltem és a fehér plafont kezdtem el bámulni. Mi lehet a háttérbe, amit én nem látok? Nem sokáig elmélkedhettem ezen, mert visszaért és látszólag már sokkal jobba érezte magát, amin nem vagyok meglepve.
- Kéne neked egy nadrág. – csak ennyit mondtam először. – Egyébként hála a szerelésemnek megbámultak páran köztük Erwan is. Coralie meg is említette. Ki idegeltem a tanárokat és a körülöttem ülőket azzal, hogy ujjaimmal kopogtattam a padot vagy csattogtattam a tollat. – Tényleg jobb érzés volt kimondani. – Lena azt mondta, hogy, ha az a célom, hogy megmutassam Erwannak, hogy mit vesztett, akkor jó útón haladok.
- És az a Jafar fiú? – fura, hogy visszakérdez, mit ne mondjak.
- Neki is tetszett a ruhám szerintem. Ja! És megfenyegetett, még mikor hangoskodtam, hogy, ha nem fejezem be, akkor eljön egy éjszaka és dobolni fog az ablakom alatt. – bele gondoltam a helyzetbe és szerintem a szomszédok nem igazán díjazták volna a helyzetet.
- Nem erre gondoltam. – közben felálltam és megindultam nadrág után nézni. – Szerintem tetszel neki. – megálltam ezzel elérve azt, hogy belém ütközzön, de én dőltem el, majdnem.
- Ez badarság. Csak barátként tekint rám. - értetlenkedtem, majd bementem a szülők szobájába. – Ha normális nadrág lennék hova bújnék? – néztem körbe, és a nagy gardróbón állapodott meg a szemem. Itt főleg Anya ruhái vannak, meg azok, amiket Apa sűrűn felvesz. Akkor nézzük meg a ruhás szekrény felső fiókját, ahol a kevésbé használtak vannak. Kivettem hátulról egy kupac nadrágot és letettem a földre. – Válogathatsz. - leült és elkezdte nézegetni őket, és végül egy egyszerű farmeron állapodott meg.
- Szerinted ez jó rám? – emelte fel és nézegette.
- Hát próbáld fel és meglátjuk. – sóhajtott egyet, aztán feltápászkodott és magára húzta. – Szerintem kezdetnek jó. – visszaraktam azokat a ruhadarabokat, amikre végül nem volt szükség és reménykedtem, hogy nem tűnik fel nekik, hogy kölcsön vettem.
- Fogjuk rá. – húzta el száját. Valahol érthető, hogy nem tetszik neki egy az apám által vett nadrág.
- Nem sokára úgy is megyünk és veszünk neked hozzád illő ruhákat. Rendben? – bólintott. – Addig bírd ki.
- Rendben. – forgatta meg szemét. – És a hajammal is kezdünk valamit, mert az én ízlésemnek kicsit hosszú. Nem rövidet akarok, csak ennél legyen kisebb. – magyarázta miközben kifelé vettük az irányt a tett helyszínéről.