Szerelem macskába csomagolva

2.Iskolai utáni nyugtató dorombolás

- Ugyan az az osztályterem vagy átköltöztetek máshova egy év alatt? – értünk fel a lépcsőn és megállt körbe kémlelve a kis folyosót. Nagyot szippantott a levegőbe, mintha csak a régi házába lépett volna be.
- Ugyan az. – válaszoltam röviden, majd hárman elindultunk balra, a pokol ajtaja előtt egy pillanatra megálltam és haboztam. Lois kinyitotta előttünk az ajtót, ami először Lena lépett, majd én. Mindenki meglepett szemekkel nézett barátnőmre, majd szívélyesen köszöntötték, engem pedig levegőnk néztek. Ez még a jobbik esett volt.
- Hát, szia Lena! – köszöntötte kedvesen, mosolyogva Shayna. Pasztell zöld szemeivel engem is végig mért, bár nem olyan kedvesen, mint az várható lett volna. – Chloé – gondolom a formaságok miatt engem is üdvözölt. Bele túrt szőke hajába, ami ombréba rózsaszín volt. Akkor festette be, amikor összejött Erwan-nal. Intettem neki, majd a helyem felé kezdtem sétálni, ablak melletti sorba ültem Jafar mögött. Ő egy afró amerikai srác, aki azt hiszem Észak-Amerikából költözött ide a szüleivel. Tudomásom szerint a családja elég jómódú és elvárják, hogy fiúk tökéletes legyen minden téren, ha jól emlékszem azt akarják, hogy ügyvéd legyen. Leültem hátulról a harmadik padra, és a fiú azon nyomban nagy mosollyal hátra fordult.
- Hali Chloé, ki jött a ruhádból a kóla? – érdeklődött a tegnap incidensről. Levettem oldaltáskámat és a mellette lévő helyre, tettem, mert úgy se ül oda senki.
- Szia, nem tudom még. – kiraktam egy füzetet és a tolltartómat, mire már Lena-ék is megérkeztek. Mögöttem egy említésre se méltó fiú ült, de látszólag nem sokáig.
- Ide ülhetnénk? – rakta az asztalra a kezét, mintha már is az övé lenne.
- Nem – rázta meg a fejét. Lois is bejött a képbe és át vette a szót.
- Ide ülünk. – határozott volt és hangja ellenmondást nem tűrő volt. Lena elmosolyodott, majd mind ketten helyet foglaltak, a fiú pedig szomorúan elkullogott.
- Úgy imádom, amikor ilyen határozott. – mosolygott Lena, majd tekintete mögém vándorolt. – Ő ki? – bökött fejével Jafar felé. – úgy ültem, hogy tökéletesen lássák egymást.
- Tavaly félévkor jött, Jafar-nak hívják. Ő Lena a tavalyi évet New York-ba töltötte, Ő pedig a fiúja Lois. – csináltam meg a gyors bemutatást.
- Én arra számítottam, hogy elmondod, milyen jó barátnők vagyunk, hogy kiskorunk óta ismerjük egymást meg hasonlók. – elgondolkoztam a dolgon, hogy talán igen, aztán Jafar fojtatta:
- Vagy, hogy mi jóba lettünk, sok a közös érdeklődési körünk, és volt olyan, hogy csak egymással beszélgettünk. – Biztos, hogy ez kettő jóba lesz, gondoltam magamban. Egyszer az egyikre, máskor a másikra pillantottam.
- Lehet, kellet volna. – mindkettő egyszerre sóhajtott egy nagyot, majd olyat tettem, amit nem kellet volna: hátra néztem. Shayna a szemembe nézett miközben, hevesen csókolóztak Erwan-nal, a barátaim is hátra nézek és látva mit látok szánakozó pillantásokat vetettek felé. Inkább előre fordultam, fejemet a padra ejtettem, amit egy nagy koppanás kísért. Jafar biztatóan megsimogatta a hátamat, nem mintha ettől egy kicsit is jobban éreztem volna magam, de legalább Ő tett valamit.
- Jut eszembe Shayna. – fordult hátra nagy hévvel Lena mosolyogva. – Emlékszel, amikor arról beszélgettünk az utolsó tanítási napi buli után – arra se hívtak meg...- , hogy szerinted elkaptad a t, amikor az egyik teljesen ismeretlen pasival csókolóztál? – Erwan csak úgy elreppent mellőle, én pedig egy apró mosolyra húztam a szám, Jafar-t pedig elkapta a röhögő-görcs, nagy valószínűleg attól, amilyen fejet vágott a gerlepár, mind két tagja. Lois némán „Huha"-zott egyet.
- Ne röhögj Okafor! – kiáltott a mögöttem lévő fiúnak. – Te meg, meg se próbáld Legrand. – a vezetéknevünkön szólított, gondolom, azért mert így komolyabbnak tűnt.
- Egyébként az 1-2 hónap múlva elmúlik nem? Szóval ez nem ilyen komoly dolog, vagy nem? – suttogtam, amikor Lena előre hajolt.
- De igen, de ezt nekik nem kell tudniuk. – cinkosan mosolyodott el. Lois mosolyogva megrázta a fejét, és egy puszit nyomott barátnője hajába. – Szerintem azt hiszik olyan, mint a HIV. – egy pillanatra megijedtem, amikor meghallódtam a csengőt, és szinte azonnal az ajtó is kinyílt, amin Coralie lépett be. Ő maga az Ördög, Ő öntött le „véletlen" kólával tegnap. Felém mosolygott, mintha csak épp meginnám a mérget, amit készített nekem. Öntelt volt és egy pillanatra se jutott eszembe róla a kedves szó. Beült a középsőpadsor utolsó padjába, ahonnan végig mérte Lena-t és Lois-t. Az utóbbin véleményem szerint talán túl sokáig is legeltette a szemét, ha Lois közelébe mer menni, lehet, hogy én ütöm le, mielőtt Lena tehetné. Nem tudtam tovább ezen filózni, mert hirtelen valami oldalról a fejemnek csapódott, földre néztem, ahova a fejemről lepattant: egy kréta. Megfogtam és feltettem az ablakra és úgy tettem, mintha mi sem történt volna.
- Kíváncsi leszek, mi lesz, ha elszakad. – hajolt előre kicsit Lena. Érdeklődve fordultam hátra, mert nem értem miről beszél.
- Mi?
- Ha elszakad cérna. – még mindig nem értettem és ezt Ő is észrevette. – Ha elpattan a húr. Már előre sajnálom Őket, hogy mit fogsz csinálni. – elgondolkodtam, de nem tudtam mit kezdeni vele, egyszerűen elképzelhetetlen volt számomra, hogy bosszút áljak bárkin is. Maradok a csendben tűrők dolognál.
A tanár belépett és az óra kezdetét vette.