Szerelem macskába csomagolva

3.Dorombolás ölelésre cserélve

A telefonom rezegni kezdett, de semmi kedvem nem volt kinyitni a szemeimet, így hát vakon a párnám alá nyúltam és megnyomta egy random gombot, mert ha más nem legalább szundi módba rakja magát. Ásítottam egyet és nyújtóztam közbe egyet. Résnyire nyitottam a szemem, de nem a várt látvány fogadott: egy fiú arc. Pislogtam párat, majd sikítva ugrottam egyet hátra fektemben és egy nagy puffanással értem földet. Felnéztem az ágyra miközben hátráltam: Egy meztelen fiú feküdt az ágyamon. Haja meglehetősen hosszú volt és tele volt porral, és még valami növény is beleragadt, a felső testét nem takarta semmi, de szerencsémre az alsó részén ott volt a takaró és eltakarta azt, amit nem szívesen láttam volna.
- Te jó ég! Te jó ég! Te jó ég! – álltam fel a földről kicsit messzebb és megragadtam az álló lámpát, hogy védekezni tudjak vele. – Te jó ég! – hajtogattam tovább miközben végig néztem magamon. A ruhám rajtam volt, ami megnyugtatott, és pont ki volt gombolva egy díszgomb, ahogy szokott. Oké, szóval nem került le rólam a ruha. ez jó hír. – Te jó ég! – hajtogattam tovább, amíg valami mást nem tudtam mondani: - Te jóságos szent ég! – Ekkor megmozdult az ágyamba fekvő, fenekét feltolta és kezével dagasztó mozdulatokat tett, mint egy macska és így nyújtózkodott. – Te jó ég! – egy körülbelül velem egy idős, elég izmos srác anya szült meztelenül pucsít az ágyamon. Lora közben nyugodtan feküdt az ágyam sarkán. Megnéztem: az ajtó, ablakok zárva vannak, akkor meg hogy jutott be és hol van Noah? Pislogott párat, majd felült kezei a lábai között voltak és úgy ült, mint egy macska és felém nézett kicsit elfordított fejjel. – Te jó ég! Hogy kerültél te be mellém? És miért?! – magára nézett és meglepett arcot vágott, egyik kezét felemelte, hogy jobban megnézze mire és elfordítottam a fejem, nehogy olyat lássak, amit nem szeretnék.
- Újra ember vagyok. – hangja rekedtes volt kicsit, mintha már rége-rég nem szólalt volna meg. Krákogott egyet, majd a takarót maga elé helyezte egy kicsit. Végre! Köszönöm!
- Ki vagy? – hangomon tisztán lehetett hallani, hogy kicsit félek, bár szerintem ez egy ilyen helyzetben nem túl szégyenletes dolog.
- Noah! – nézett mosolyogva fel, majd egyenesen a szemeimben, rezes barna szemeivel. – Noah vagyok! – Szemei tényleg hasonlítanak a macskáimhoz, és a hajszíne is a bundájához, de attól ez még nem jelenti azt, hogy igaz is lenne, amit mond!
- Az lehetetlen – ráztam meg a fejem.
- Bebizonyítom! – állt volna fel, de mikor látta, hogy eltakarom a szemem inkább visszaült és úgy folytatta. – Tegnap narancslével átitatott ruhába jöttél haza, mert a szőke ördög megint leöntött, előtte kóla volt.
- Ezt bárki tudhatja – hitetlenkedtem tovább bár Coraliet csak itthon neveztem még így.
- Mikor Nils megszületett sírva jöttél haza a korházból, mert annyira meghatott. – ezt viszont nem sokan tudhatják. Várjunk! Ha Ő itt Noah, akkor...én tegnap előtte vetkőztem, meg fürödtem. És nem csak tegnap! Volt mikor egy kádba is voltunk! Éreztem, ahogy egész arcomat elönti a forrósság.
- Te jó ég! – ismételtem már ki tudja hányadszorra és leraktam a még mindig erősen szorított álló lámpát.
- Minden rendben kicsim? – hallottam meg anyám hangját, pár szobával arrébbról
- Igen! – nem! Ez kicsit sem volt rendben. – Várj egy kicsit itt. – kinyitottam az ajtót, majd át kommandóztam a szüleim szobájába, ahonnan apa szekrényéből kivettem egy alsónadrágot és egy pulóvert is magamhoz kaptam és visszaszaladtam a szobába és reménykedtem benne, hogy nem veszik észre a kis szükséges lopásomat. Résnyire nyitottam csak ki az ajtóm és préseltem be magam és a ruhákat. – Tessék! – dobtam felé a lopott szajrét. – annyiszor viccelődtem azzal, hogy egy macskához megyek hozzá és úgy tűnik ez most már nem csak egy poénos kis álom. Simán a valóságba is megtörténhet.
- Ezt fel nem veszem! Ez olyan öreges! – nézett az alsó neműre, de mikor értetlen fejemmel találkozott sóhajtotta egyet és miközben én ismét elfordultam Ő elkezdte magára rángatni az anyagot. Visszafordultam miközben már az ujjaimat tördeltem és kicsit remegtem is az izgatottságtól, amiről hirtelen fogalmam sem volt, hogy jó vagy rossz. Nem mesze állt tőlem meg. – Sajnos dorombolni nem hiszem, hogy már tudok. – lépett ellőre egyet. – De megölelni megtudlak. – nem volt időm reagálni, mert magához vont, először meg állt a szívem is egy pillanatra és a levegőt is visszatartottam, de aztán heves dobogásba kezdett és lélegezni is elkezdtem, de igaza volt: kicsit tényleg nyugodtabb voltam tőle.
- Te tényleg Noah vagy! – néztem fel azokba a csodás, értelmes szemekbe. – Hogy lehet ez? – Legalább egy fejjel magasabb volt nálam, és sokkal izmosabb is.
- Magam sem tudom, de nem is érdekel. – rázta meg fejét és megvakarta fejbőrét.
- Rád férne egy alapos fürdés. – néztem végig, rajta, mert az pulóvert még mindig nem vette fel, és így tökéletesen látszódott mennyire piszkos.
- És mikor fürödhetnék le? – ezen elgondolkodtam és megpróbáltam megtervezni.
- Szóval! A következő lesz: Apa elmegy dolgozni és, amikor Anya eteti Nils-t én, becsempészlek. – húztam ki magam büszkén, hogy milyen jól megoldottam, és a helyzetet is jól kezeltem. Bár még a racionális énem egy kicsit kételkedett, abba, hogy a macskám áll előttem, de végül a reménnyel teli, nyitott énem győzött.
- És mikor fogsz készülődni a suliba? – egy pillanatra néma csöndült közénk, de végül komoly végzős ként, nagy elhatározással megszólaltam:
- Most. Szóval kérlek, fordulj el, hogy átöltözhessek. – felvonta egyik szemöldökét.
- De hisz én már látta...- nem engedtem, hogy befejezze, mert kezemmel elcsitítottam és nagy levegőt vettem.
- Ki nem mond és, ha lehet ne is említsd meg. – már a szekrényem előtt és azon gondolkodtam, mit vegyek fel.
- Tudod, - jött a hátam mögé – amíg macska voltam nem tudtam beszélni és nem tudtam elmondani, amit hallanod kell. Mindenki tudja rólad, de ritkán mondják, olyannyira, hogy néha el is felejted: Chloé – hatásszünetet tartott. – gyönyörű vagy. - Egy pillanatra leálltam a ruhák közti kutatással és elmosolyodtam. Szépnek tart, egy helyes macska fiú. Hátra fordultam, hogy szemeibe tudjak nézni.
- Tényleg így gondolod? – bólintott egy nagyot. – Akkor, - fordultam ismét háttal neki. – mond, el mit vegyek ma fel. – Mellém lépett, és kezével az állát kezdte simogatni, mintha csak szakálla lenne.
- Ezt! – húzott ki nagy mosollyal az arcán egy fekete feszülős bőrnadrágod, amire én csak nagyot pislogtam.
- Nem, én ezt nem veszem fel. – toltam volna vissza, de másik kezével ki vett egy sima fehér pólót ezzel megerősítve, hogy ő ugyan nem rakja a helyére. Morgolódva kivettem a kezéből, de még mi előtt arrébb mehettem volna egy bőrdzsekit is kezembe nyomott. Leraktam az ágyra őket és vállánál fogva megragadtam és egy sarok fele fordítottam, hogy ne láson, amíg öltözködök, de a biztonság kedvéért még el is fordultam. A nadrág kicsit nehézkesen jött rám, de egyébként nem volt vészes az öltözködés. Megfordultam és akkor láttam meg csak, hogy én fél nótás a tükör elé állítottam így szinte mindent teljesen tisztán látszott.
- Ne aggódj. Nem láttam semmit. – forgatta meg szemeit és közelebb jőve végig mért, a helyére állított, hogy láthassam magam.
- Ez olyan, mintha nem én lennék. – simítottam végig az anyagot tenyeremmel. – Én a vastag pulcsis, kockás inges csaj vagyok.
- És az is akarsz maradni? – felvontam egyik szemöldököm és vártam, hogy hogy folytatja. – Te mondtad mindig, hogy jó lenne, erősebbnek lenni, aki visszaszól, bő beszédű és menő. Hát legyél az, aki lenni akarsz és ebbe ne akadályozzon az, hogy eddig ki voltál, és milyennek ismertek meg. – csak ettem a szavait, és pislogtam. Elgondolkoztam azon, amit mondott és: leszek az, aki lenni akarok.
- Macskához képest egész bölcs vagy, ugye tudod? – jobban megnéztem magam és igen: egészen illet az alakomhoz.
- Talán a sok olvasás miatt van. – erre a mondatra nagyot néztem, majd elnevettem magam. – Tudod, a macskák már csak ilyenek. – vonta meg a vállát.
- Szóval minden kis doromboló, négylábú szőrős állatka kedveli a könyveket? – igazgattam magamon közben a szokatlan ruhát, és a már rég nem használt parfümök között kutattam.
- Nagy általánosságban igen. – olyan komolyan beszél, mintha egy nagy felfedezést tett volna és mind ez igaz lenne.
- Sziasztok! Elmentem! – hallottam mag Édesapám hangját lentről, majd az ajtó csapódást. Remek, akkor Anya nem sokára felsétál a lépcsőn és elmegy megetetni Nilst, már hallom is, ahogy cipője egyre hangosabban koppan. Kopogás, megnézi alszom-e még.
- Fent vagyok! – kiabáltam vissza, Ő is mondott valamit, de azt már nem értettem. Megvártuk, míg beér a szobába, majd villámgyorsasággal fordítottam el a kulcsot és nyitottam ki az ajtót. Körbe kémleltem és mikor megbizonyosodtam róla, hogy a terep tiszta intettem neki, hogy kövessen.