Yakuza

5. - Azuma választása, és bucsú?

Ott ültünk a kocsiban... Én pontosabban Azuma ölében. Újra ajkaimra forrt volna ha nem húzom el a fejem.

-Mi a baj Hercegnő? - kérdezett aggódó hangon. - Már nem is vagyok kívánatos? Vagy a kocsi az oka? Vagy amit Kitaru mondott? Vagy tartasz valamitől? Vagy félsz attól, hogy nem vagy elég jó? Vagy ne tán attól félsz, hogy azzal kell lennem akit a 3 fiú közül kell választanom, és te nem vagy köztük? - lehajtott fejem hirtelen felkaptam.

-Pontosan! - aztán leesett amit mondott. - Várj... Mi az, hogy én nem leszek kösztük?! Hisz... Én... Én...

-Tudom. Hisaya mondta, hogy te lettél volna a negyedik. De... A többiek eleget szenvettek. Őket otthon náluk verték. Volt akit kitagadott a családja, és Hisaya karolta fel. - mondta. Kiszálltam az öléből és sírva fakadtam. - Várj... Nao! - nyúlt a kezemért de én elütöttem azt.

Hirtelen leállt a kocsi motorja, én kivágtam az ajtót és rohantam a szobámba. Hallottam ahogy a többiek kiabálják a nevem. Nem... Nem. Meleg lettem Azuma miatt. Vele csókoloztam először, de kijelenti, hogy nem lehetek vele. Egy világot épített fel az összetört szívem minden egyes darabkájából... És le is rombolta... Mi is volt az a: "soha többet nem leszek szerelmes!"?
Bár... Kinek is kellenék?!
Elterültem az ágyon és elkezdett csörögni a szobámban lévő vezetékes telefon. Bezártam a szoba ajtaját majd remegő kezekkel felvettem.

-Nao! Mi a baj?! - hallom Kitaru kétségbeesett hangját. - Rosszul vagy? Már itt van a három srác. De te sehol sem vagy! Vonszold le azt a szép kis popsikád! - mondta gügyögő hangon.

-A...ahzt hiszem... Az.. Nhem fog mehni... - sipogtam. - Nehem akkarok... Nhem ahhaharok keghint... - törtem ki sírásban és lerogytam a földre. - Nehem... Nehem akkarom. - hallottam a többiek aggódó hangját. Kivéve egyet.

-HERCEGNŐ!!! - hallottam Azuma mérges hangját. - Nyisd ki az ajtót. Kérlek. - lágyult el, de az ajtót nem nyítottam ki. - Akkor..  Lent megvárlak.

Kb. ez, hogy Azuma bekopogott már egy órája volt. Azóta ott ültem a parkettán és kérleltem az úrt, hogy ez csak egy vicc legyen és Azuma nem csak játszott velem. Hogy velem lesz. Nem fog kiröhögni. Levettem azokat a ruhákat amik az előbb rajtam voltak. Azuma öleléseitől teljessen olyan illatuk volt a ruháknak mint Azumának. Felvettem egy bőrnacit. Rátettem a láncokat az oldalára. Felvettem egy fehér inget, rá egy fekete mellény szerűséget, egy nyakkendőt bigyesztettem hanyagul a nyakamba és felvettem a bakancsot amit mét a szekrénybe találtam. A teljes akakú tükörhöz mentem és hátat fordítottam neki majd hátra néztem. Tényleg olyan seggem van mint egy csajnak... Főleg ebben a gatyában. Nagyot sóhajtottam majd elindultam az ajtó felé, mikor a szobában lévő másik ajtó mögül egy kutya nyűszítést hallottam. Odamentem és kinyitottam az ajtót. Egy hatalmas husky jött be. Megszagolt majd fejét kezemhez nyomta. Megsimogattam majd megnéztem a bilétát.

-Henka. - ejtettem ki lassan a kutya nevét mire képen nyalt. - Hello Henka. De édes kutya vagy! - vakartam meg a fülét. - Lejössz velem? - és mintha értette volna, vakkantott egyet.

Kinyitottam az eddig zárz ajtót majd Henka el is viharzott a hosszú folyóson. Halottam ahogy Hisaya meglepetten mondja a kutya nevét. Lassan elértem a lépcsőhöz. Lementem rajta a lehető leghalkabban. Majd az ajtó helyén kicsit belestem a helyiségbe. Ott ült az egyik hatalmad bőrfotelben Azuma, vele szembe Hisaya és ölében Kitaru, mellettül úgyan így Hatesi és a felesége. Azuma huga is ott ült a srác ölében. Sakuráék is itt voltak meg az a három srác. Most teljessen fel voltak öltözve.

-Válasz már Azuma! - idegeskedett Hisaya. - Csak válasz egyet! Tudtommal nem vagy szerelmes, szóval nem mondhatod, hogy azért nem választasz. - ekkor Azuma rám nézett. Fel állt és elkezdett felém jönni. Én elindultam a konyha felé. Hallottam ahogy cipője kopog a csempén. Engettem egy pohár vízet majd megittam.

A lépések hangja felébb hagyott. Elmostam a poharat és visszaraktam a helyére. Azuma felé fordultam aki ott állt az ajtóban. Leültem a konyhapulthoz és egy nagyot sóhajtottam. Hirtelen Henka futott el Azuma mellett aki meglepetten nézett a kutyára. Henka a fejét a combomra tette és a jobb mancsát. Elmosolyodtam és megsimogattam a fejét. Aztán visszasétált a nappaliba. Azuma közelebb jött. Itt all előttem. Arcán egy csepp érzelem sincs. Könnyeimnek utat engedek.

-Akkor elmondod nekem? - törölt le egy könnycseppet. - Nem fogok haragudni sem. Csak mond el mi bántja a kicsi szíved Hercegnő. - leült mellém, én peddig mérgesen ránéztem.

-Hogy mi a bajom?! HOGY MI A BAJOM?! -keltem ki magamból. - Az, hogy akkor egy nyomorék vagyok, hogy szerelmes lettem azok után, hogy egyszer voltam szerelmes, és a csaj úgy összetört, hogy öngyilkos akkartam lenni. Erre jösz te, meg az a kurva helyes fejed és  elcsavarod a fejem! Aztán csókolozunk, és kiállsz értem... - halkulok el. - Beléd estem és te csak játszottál velem. - szorítom ökölbe a kezem, és lehajtom a fejem. A kezemért nyúl de elütöm a kezét! - Hagyj békén! Nem akarok szerelmes lenni... Ez is a te hibád! - emeltem meg a hangom. - Ez is az a nyomorék szívem hibája, hogy élek, és hogy szerelmes vagyok. - tettem a kezem a szívem helyéte. - Utálom ezt az érzést. Amikor úgy fáj, hogy színte meghalsz, és a gyomrod összeszükül, a fejed peddig lültet és a sírás szélén állsz...

Felálltam és egészen a nappaliba futottam ahol Kitaru nyakába ugrottam. Ő pedig magához ölelve csítitott. Hallottam egy ismerős hangot a fogyósoról. Aziba volt az. Felkaptuk a fejünk ahogy megállt az ajtó helyén. Azuma peddig sehol sem volt.

-Mit mondtam cicám? Mondtam, hogy össze fog törni. - vigyorgott gúnyosan. - De itt vagyok én! - tárta szét karjait. Közben Azuma is megérkezett és a széttárt karú Azibára nézett. Egy percet haboztam majd felálltam és megöleltem. Nem volt olyan jó érzés mint mikor Azumát öleltem. Mindenki döbbenten nézett rám. - És akkor még én vagyok a paraszt... Úgye Azuma? Ki törte most össze? Legalább ha tudod, hogy hogy... érez... AKKOR NE JÁTSZ VELE ÉS NE JÁTSZD NEKEM A JÓ FIÚT!

Szívem színte szétszaladt. Elengedtem a srácot és felmentem a szobámba. Ott ültem és vártam, hogy ez csak egy rossz álom legyen. Hogy Azuma viszont szeret és most bejön az ajtón és megölel.
De nem.
Ültem ott negyed óráig...
Félig, egy egészig...
Gondoltam lemegyek... Rossz ötlet volt. Azuma ölében ott ült a szőkehajú. Hirtelen a fejem találkozott a parkettával...

Mikot felébredtem a kanapén voltam és felettem egy Kitaru volt. Felültem és ő egyből átölelt.
Akkor csak álmodtam az egészet és mét az indulás előtt elaludtam volna a fáradságtól?
Körbenéztem de mindenki itt volt...
Kivéve Azuma és a szőke... Ők nem voltak itt.
Felmentem a szobámba és elaludtam.

Másnap mikor felébredtem Azuma simogatta az arcom. Rögtön felültem és elütöttem a kezét. Felhuztam a lábaim és átöleltem őket.

-Meghallgatsz, ha már egyszer tegnap nem hagytad, hogy én is elmondjam? - hangja kellemes volt. - Tudod, nem csak te érzel irántam szerelmet. Én is szeretlek. - felkaptam a fejem. - A szőszit azért vittem el tegnap mert egy beremnek igértem.. De te tegnap megölelted Azibát aki nem tudom, hogy honnan jött... De ez arra enged következtetni, hogy te már nem vagy belém szerelmes... Bár megértem... De... Kérhetnék akkor egy bucsú csókot? - tárta szét karjait. Oda másztam hozzá négykézláb, majd beleültem az ölébe. - Ezt... Mié - nem tudta befejezni mert ajkaira nyomtam az enyémeket. Akkor szeressen. Nem ölelte át a derekam ami egy kicsit zavart. Bejutást kért a számba amit én meg is adtam neki. Hajába turtam és amikor elváltunk egymástól egy kis nyálcsíkot huztam magam után, és találkoztam szomorú mosolyával. - Szóval... Tényleg nem szeretsz... Lehet... Hogy csak egy fellángolás volt... Már mint neked... - megölelt egy pillanatra majd el is engedett. - Szia.

Ellöktem az ágyamon és ráfeküdtem és felnéztem rá. Könnyek gyűltek a szemeimbe.

-Csak hadd nézzelek legalább addig míg vége nem lesz ennek a nagyszerű álomnak... - sírtam el magam, mire ő megölelt és velem együtt ült fel.

-Hercegnőm... Ez nem egy álom... Nincs fent senki sem. Csak... Megkértem az őrőkez, hogy elköszönni had jöjjek el... Még ha ébren sem vagy. De... - nyomott egy csókot ajkaimra. - Ébren vagy. De fáradt vagyok... Nem tudtam aludni. - ellöktem az ágyon és én rajta fekve magamra húztam a takarom. - Hm... Szép álmokat Hercegnőm... - kapcsolta ki a lámpám.