Love Yourself

Behind the Mask

Túl fiatal még azt est, és az érzéseimet már nem tudom kordában tartani. Iskola és csoporttársaim mind jól mulatnak egymás társaságában az aulában, míg én a kétszemélyes szobában kínzom magam.

Régebben, amikor még nem küzdöttem efféle problémákkal, sohasem tudtam megérteni, hogy sok fiatal miért vagdossa önmagát, aztán telt az idő és rájöttem. Megtapasztaltam a fájdalmat s rájöttem, hogy ennek fizikai kivetülése sokkalta üdítőbb, mint a lelkemet gyötrő kín. Nem tudom, hogy miért, de ha arra vetemedek, hogy testemet kálvária elé állítom, akkor megszűnik minden sötét gondolatom, mely már akkora hálót szőtt elmémben, hogy a néha felvillanó fénysugarat sem engedi beszivárogni. Ám sokszor előfordul, miként megrémülök, s hiába kezemben tartogatom a pengét, képtelen vagyok újabb vágásra. Ilyenkor más módszerhez folyamodom, mely hatásosabb módszer a tudatom elhomályosítására. Alkohol és drog, mely mindig elhozza számomra a megváltást. Tudom, hogy ez nem valós és csak korlátozott ideig hozza el a boldogságot, de ezen káros szenvedélyek nélkül egy percet sem úszkálhatnék ezen érzésekben. Ez most sincs másként. Újra át akarom élni. Gondtalanul lebegni, s ha ezt elérem már az sem érdekel ha eszméletlenül esem össze valamelyik sikátorban, melyre már volt példa. Zárt szekrényem mélyéről előveszem sporttáskámat, melynek tartalmát eddig még senki sem láthatta. Indulásom előtt még belepillantok a tükörbe, melyet legszívesebben össze törnék, aztán halk és lassú léptekkel szelem át a folyosót, hogy elérjem a hátsó kijáratot.

- Merre mész? - szólít meg egy ismerős hang, melytől ledermedek.

- Jimin. Én....én csak sétálni indultam.

- Táskával a válladon? - gyanakvó és mérges pillantásait egyenesen rám szegezi, melytől menekülnöm kell.

- El kell mennem. Tudnál nekem falazni?

- Idefigyelj Taehyung! Ebből most már kezd egy kicsit elegem lenni! Már számtalan alkalommal eljátszottad ezt velem. Lelépsz. Nem mondasz semmit, én meg már azt sem tudom, mit hazudjak a tanároknak. Legalább azt mond el hova mész?

- Semmi közöd hozzá! Tudod mit....inkább ne mondj semmit a nevelőnek. Ha pedig felőlem kérdez, mond azt, hogy nem tudod merre vagyok, s így legalább hazudnod sem kell. -talán a dühhöz hasonló érzés fogott el, így sarkon fordulva, megszaporázott lépteimmel közeledtem a kijárat felé.

- Várj már! Nem ez a problémám! Hallod! - halk kiabálását még halottam, de különösebb képen nem érdekelt. Jimin tipikusan az a féle ember, akivel ha négyszem közt vagyok nagyon gondoskodó és oda figyel mindenre, ám ha csupán egyetlen egy személy is közénk társul teljesen megváltozik a viselkedése. Kötekedik, folyamatosan piszkál, és ahogy csak tud megaláz. És nem Ő azt egyetlen.

Amint elhagytam a kollégium területét lélegzetvételem máris egyenletesebb lett. Megfulladok, amikor összeraknak a „normális" fiatalokkal. Ilyenkor sokkal erőteljesebben érzem különcségemet s félek, hogy mikor derül ki legféltettebb titkom.

Szokásomhoz hűen ahhoz a lezárt, nyilvános mosdóhoz tartok mely csak két sarokra van a törzshelyemtől. Végül is a lezárt kifejezés kicsit túlzás, hisz be lehet jutni, fogalmazzunk inkább úgy, hogy már nem üzemeltetik. A nyikorgó ajtón belépve rögtön átjár az a jellegzetes szag, mely nem a higiéniáról tanúskodik. A sötétség végett felkapcsolom a világítást, mely szerencsémre még működik, aztán elkezdem kiüríteni táskám tartalmát. Laza, sport öltözékemet lefejtem magamról, majd válogatni kezdek, hogy ma melyik ruhámba bújjak bele. Végezetül egy térdig érő, fekete csipke viselet mellett döntöttem, mely hosszú úja miatt, tökéletesen takarja a kezemen lévő vágásokat. Magamra öltöttem még mindent, amit ilyenkor kell. Fehérnemű, harisnya és egy aranyos cipellő. Aztán előkerülnek a pipere cuccok is. Szeretem a természetes sminket, de ma egy kicsit vadabbra vágyom. Fehér bőrömet nem fedem el alapozóval, így csakis szememet és ajkaimat emelem ki. Erőteljesen festettem ki szemhéjamat feketére, ajkaimat pedig vörösre. Szemöldökömön keskenyítettem s utolsó simításként műszempillát helyeztem fel. Mindezekkel gyorsan megvoltam, hisz nem ez volt az első alkalom, így már rutinos vagyok benne. Már csak egy dolog hiányzott, mely megadja a tökéletes képet. A paróka. Eredeti hajamat hátra simítottam, s fejemre helyeztem a halvány rózsaszín parókát. Amint végig nézek magamon már nem az undor fog el. Boldog vagyok, s csinosnak érzem magam. Vajon enyém lehet egyszer ez az érzés, ezen maszk nélkül is? És mikor viselem igazából a maszkot? Most, nőnek öltözve, vagy a hétköznapjaimban férfiként?

Bizonytalan vagyok ezen történek kapcsán, úgyhogy a véleményetekre lenne szükségem.

Tudom, még nagyon az elején vagyok, és így lehet nehezebb a számotokra kritikát szolgáltatni, de kell valamilyen megerősítés. A párosítás nem hétköznapi, s a hangulata sem valami könnyed, ám egy mély pillanatomban ez a kép alakult ki bennem, hisz néha napján hasonló érzésekkel küzdök, mint az általam kreált karakterem.

Szóval bármilyen véleményetek van ( lehet akár negatív is) írjátok meg kérlek komiba, akár egy-két szóban.

Puszi minden olvasónak.

LOVE YOURSELF!