Tökéletes (✔️)

1. fejezet - Kérdezni akarok valamit (Pisti POV)

– Ideje lenne készülni – simítja meg Jani a vállam, miközben a chatet olvasom még a stream után.

– Hova? Mi? – kapom oda a fejem.

– Ne mondd, hogy elfelejtetted, hogy ma lesz az esküvő! – háborodik fel.

– Nem jövőhéten?

– Jövőhéten New Yorkba megyünk! – mondja egy erős sóhaj kíséretében. – Na, gyere! – szorítja meg a vállamat. Felállok, megfogom vezető kezét és hagyom, hogy magával húzzon a fürdőszobába. Nevetve, csókolózva zuhanyzunk le és borotválkozunk meg. Összekenem borotvahabbal, mire fenyegetni kezd, hogy belenyír a hajamba a szakálvágóval, de persze nem gondolja komolyan. Még akkor is nevetünk, amikor újra ránk kerül az a borzalmas indigószín öltöny. A jóért mindent, nyilván, de hát kényelmetlen bármennyire baszón is néz ki.

Én vezetek, késésben vagyunk. Amikor megérkezünk a nagy birtokra azonnal elfog az a jóleső nyugalom és azonnal összekulcsolom Janival ujjainkat. Itt már foghatom a kezed – küldöm felé a jelet, ahogy rápillanatok mosolyogva. Nem tarthat sokáig a romantika, mert azonnal jönnek, hogy hova kell mennünk, hol lesz a helyünk, menjünk az embereinkhez és végeláthatatlan sora az utasításoknak. És mivel egy édesanyával veszekedni felesleges így megyek és megkeresem az említett szobát.

Háttal áll nekem, szemben a tükörrel és kék nyakkendőjével bíbelődik. Zokniban, félig betűrt inggel, idegesen, remegő kezekkel bosszankodik a kék nyakbavalóval.

– Na mi van hősszerelmes, nem megy a nyakkendő kötés? – paskolom meg a hátát.

– Pisti, baszdmeg! – fordul felém ijedten.

– Nessaj, baszmdeg! – válaszolok ugyanúgy. – Na, mi van? Be vagy már szarva? Már nem fordulhatsz vissza, vár rád a nagybetűs házas élet – vigyorgok rá.

– Csak attól félek, hogy valami elbaszódik.

– Minden rendben lesz, haver. Minden rendben lesz.

Rámmosolyog, látom, hogy ideges és próbálom poénkodással feloldani a feszültséget. Megkötöm a nyakkendőjét, megigazítjuk az ingét és ráimádkozom a cipőt is, ha már ő választotta, hogy tornacsukában lesz. Minden problémáját megoldom másodpercek alatt, olyan, mint egy igazi mennyasszony. Nem hibáztatom, végig kedvesen, magamat is meglepve, nyugodtan válaszolok minden kis megrezzenésére. Mindenért aggódik, de végül semmiért sem kell.

Hiába van szeptember vége még mindig meleg van, de nem az a megsülős, hanem az a kellemes, így a kertben megrendezett szertartás gyönyörűen alakul. Minden csupa fehér, kék és lila virágokkal van feldíszítve. Fehér székek, pici dobogó szerűség, vagy hát, katedra, ha úgy tetszik, mintha egy igazi templomi esküvőn lennénk. Azon pedig egy asztal, két szék, rajta minden szükséges papír, akárcsak egy házasságkötő teremben. Az asztal is ki van díszítve virágokkal. Az egész felett pedig egy lila rózsákkal benőtt lugas. Az egész annyira illik hozzájuk, annyira mesebeli, hogy el se hiszem, hogy itt állunk Janival, mint a két tanú, várva, hogy végre bevonuljanak.

Felcsendül a zene és megjelennek kézenfogva, hogy odasétáljanak hozzánk és az anyakönyvvezetőhöz. Mosolyognak, életük legboldogabb napja és pillanata ez itt. Megölelnek minket, amikor végre a sorok végére érnek, mi pedig hátrébbállunk.

– Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a házasságkötés minden résztvevőjét – kezd bele az anyakönyvvezető hölgy. – Kedves jegyespár, kedves szülők, rokonok és jó barátok! Nincs szebb dolog a szerelemnél, legyen az bármilyen, a világon a legszebb események közé tartozik, mikor két egymásra talált fiatal lélek örökre összeköti életét családjai és barátai körében. Az én munkám az, hogy mikor ez a két szerelmes, fiatal lélek kimondja az igent, akkor minden hivatalos legyen, nem kívánhatnék ennél szebb állást magamnak. A leggyönyörűbb része minden házasságkötésnek az a boldog, örömtől csillogó tekintet, amikor hivatalosan is eggyé vállnak. A szerelemnél nincs szebb, mindennap látok jegyeseket, fiatal házasokat, mindannyian mások. Mindannyian gyönyörűek, akárcsak a szerelem. Mert tartozni valakihez kiegészíti a lényünket – vezeti fel nyálasan az anyakönyvvezető az egész esküvőt. – Kedves Balázs és Tamás, jó néhány nap, hét, hónap, tavasz, nyár, ősz és tél, év váltotta már egymást, mióta megismerkedtetek, barátságotok, szerelmetek hosszú időre nyúlik vissza – mondja kedvesen, hatalmas mosollyal az arcán. Talán igaza van, nem mindennapi kapcsolatuk valóban gyönyörű. – Egymásra találásotok nem volt véletlen, az, hogy most itt álltok előttem ezt igazolja – folytatja továbbra is mosolyogva. Lapoz egyet a könyvében, komolyabb hangnemre vált. – Házassági szándékotokat a törvényben előírt módon bejelentettétek. A bemutatott iratok alapján megállapítottam, hogy házasságkötéseteknek törvényes akadálya nincs. A házasság megkötéséhez és érvényességéhez az szükséges, hogy előttem és tanúitok előtt – itt rám és Janira pillanat futólag –, egybehangzó kijelentést tegyetek. Megkérlek benneteket, hogy forduljatok egymással szembe és fogjátok meg egymás kezét. – Engedelmeskednek, arcukról sugárzik a boldogság, miközben egybe fonják kezeiket. – Köszönöm. Kérlek titeket, hogy minden kérdésemre, legőszintébb érzéseitek alapján igennel vagy nemmel válaszoljatok. Bíró Balázs, kijelented, hogy az itt megjelent Pusztai Tamással házasságot kötsz? – néz Azmora.