Maximum egy hónap

Váratlan találkozás

Hazafelé tartottam. Sötét volt, az eső kövér cseppekben hullott alá. Fehér ingemen a víz teljesen szétmosta - a nemrég még jól kivehető - vérfoltokat. Az utolsó évemet jártam a suliban, és utáltak engem. Ha az okát kellene keresnem, biztos vagyok abban, hogy rengeteg dolgot fel tudnék sorolni. Talán némelyikükben ott élt a féltékenység, amiért a lányok egy pillanat nyugalmat sem hagytak nekem. Én ezt sem szerettem, valahogy sohasem fogott meg a lányok rajongása, egyikük sem kellett. Rózsaszínbe öltöztetett, buta, szőke tincsecskék mindenhol. A másik, nem voltam az a megszokott menő srác, inkább magamnak való, visszahúzódó...
Az ajtóm előtt megállva a táskám mélyén kezdtem kutatni a lakáskulcsom után. Szinte azonnal bevetettem magam a zuhany alá, majd felnyitottam a laptopomat, és játszani kezdtem. Fél tizenegy lehetett, mikor végre letettem a gépet, és elvesztem a saját gondolataim között.
Azon agyaltam, hogy vajon miért van az, hogy sosem hoz lázba az a sok lány? Nemrég vagyok túl egy szakításon, és lehet, hogy már emiatt utálom ezt az egész hűhót. Mégsem kattogtam ezen tovább, magamra húztam a takarót és elaludtam... Felkeltem, bedugtam a fejem a csap alá, aztán sietve megszárítottam vállamig érő, vörös hajamat. Felkaptam narancsszínű ingemet, a fekete farmeromat, szegecsekkel kirakott övemet, bőr karszalagjaimat és a bakancsomat. Végül, mivel a tavaszi reggelek nem voltak még elég melegek,felvettem a bőrdzsekimet is. Bedobtam a vázlatfüzetem a táskába, bezártam az ajtót, és elindultam a suliba...

Újabb remek nap...  gondoltam. Ha sok évig élsz abban, amiben én, akkor már egyfajta immunitás alakul ki benned. Fel sem veszed a csesztetéseket, a gúnyolódást, csak csendben elviseled. Egyik füleden be, a másikon ki.
- Nézzétek, ott jön Stephan! Hallottátok, hogy megcsalta a volt csaját?! Hihetetlen ez a srác... Nem adok sok időt az új csajának se. - persze, a pletyka egy gyönyörű dolog. Bárcsak tudnák az igazságot, biztosan nem így állnának a dologhoz. Halvány mosolyt erőltettem az arcomra, és bementem a suliba. Mindig, mindenki azt gondolja, hogy olyan jó olyan srácnak lenni, akit körülállnak a csajok, hát én mondhatom, hogy ez egyenes út a halálhoz, és a magányhoz. Délután bokszedzésem volt, utána hazamentem, játszottam, és aludtam. Szépen lassan, a maga szürkeségében teltek a napok...
Július lett, és minden vizsgát sikeresen letettem 90% felett. Ha a szüleim élnének, most biztosan megveregetnék a vállam, és boldogok lennének. Valami nagy ünnepséget tartanának, úgy, mint mindenki másnak. Ám ha így lenne, akkor sem kellene, nem szeretem a nagy hűhót. A nyaram még szabad, aztán utána megyek az egyetemre. Leültem az asztalomhoz, elővettem egy lapot, és diákmunkákat kezdtem rá jegyzetelni.
Egész nyáron keményen dolgoztam, és sikerült félretennem egy kis pénzt is, amit nem az egyetem tandíjára, és a lakásomra fogok költeni. Összecsomagoltam a bőröndömet, még egyszer, utoljára mentem egy kört a házban, majd végleg becsuktam az ajtót. Egy új élet, egy új lehetőség kezdődik a számomra,amit szeretnék kihasználni. Fekete bakancsom súlyos léptei koppantak az aszfalton, beszálltam a taxiba, és néztem a tovasuhanó tájat. Négy óra utazás után végre megérkeztem a kis lakásba, amit kivettem. Körbenéztem a házban,amely egész szép volt, és jól felszerelt. Szinte az egész napom elment az elrendezkedéssel. Este leugrottam a kisboltba, és vettem magamnak egy doboz cigit. Céltalanul bolyongani kezdtem az utcán, mígnem rátaláltam egy parkra, szép híddal, és padokkal. A támlának dőltem, rágyújtottam, és elgondolkodtam, vajon hogy is lesz tovább. Az egyetem miatt nem lesz sok időm dolgozni, viszont valahogy muszáj lesz megoldanom az anyagiakat. Addig civódtam magamban, amíg el nem szívtam azt az egy szálat, majd kiűztem a fejemből ezeket a borús gondolatokat. A szemem sarkából mintha láttam volna valamit, talán egy libbenő függönyt, de az is lehet, hogy csak képzelődtem. Végül valahogy elég későn hazaestem, és szinte azonnal elaludtam.
Teltek a napok, és már alig vártam, hogy elkezdődjön az egyetem. Egyik éjjel két kigyúrt, részeg fazonba botlottam a parkban. Nos,azt hiszem, nem kell részleteznem. Miután jól szétvertek, otthagytak a földön.Alig láttam, fáztam, és éreztem, ahogy a vér íze szétárad a számban. Aztán meleg kezek ölelését éreztem, és utána már csak sötétség...

Reggel, amint felébredtem, körülnéztem, és rájöttem, hogy nem otthon vagyok. Egy velem körülbelül egyidős srác állt fölöttem.
Sötét haja kétoldalt fel volt nyírva,szeme barna volt, de a stílusa hasonlított az enyémre.
- Ki vagy te? És miért vagyok itt? – faggattam.
- A nevem Jamy, és azért vagy itt, mert iszonyatszexi vagy...
- Hogy mi?! – köpni, nyelni nem tudtam. Nem túlzottan értettem,hogy mit hadovál itt össze-vissza.
- Napok óta figyeltem, ahogy azt a formás csípődet a pad szélének támasztod, beletúrsz vörös hajadba és elszívsz pontosan egy szál cigit. Tegnap éjjel nagyjából félholtra vert a két pasas, de azért sikerült megmentenem a csinos pofikádat, úgyhogy most itt vagy nálam.
- Várj! Te buzi vagy?
- Meleg vagyok... Az nem egy, és ugyan az!
- Én viszont nem vagyok az, úgyhogy semmi dolgom veled. Mindenesetre köszönöm, hogy megmentettél. – felálltam, de azonnal vissza is csuklottam az ágyra.
- Ha ilyen gyorsan el akarsz húzni, legalább had segítsek! –bólintottam. Szinte azonnal mellettem termett, átkarolta a csípőmet, és édesen magához húzott. Mi a szar...? Édesen? ÉDESEN?! Agyam, állj le...
Kuncogni kezdett,majd az ajtó felé invitált. Nekidőltem a falnak, ő pedig kezét a fejem mellett a falnak támasztotta. Nagyjából egy magas volt velem. Észre sem vettem, hogy mit csinál, csak miután keze a hajamban kezdett matatni. Feleszméltem, határozottan eltoltam magamtól. A földet bámulva a másik irányba kezdtem iparkodni.
- Na, cica, ne fuss el!
- Nem vagyok cica! - förmedtem rá. Nem normális... Épphogy egy órája beszélt velem először, most meg rám mászik.
- Akkor kandúr. – utánam jött és megnyalta az alsó ajkát. Elbotlottam a saját lábamban, és elestem... VOLNA, ha nem kap el.
- Kö... köszönöm. Most viszont kérlek, engedj haza. Én normális, egyetemista srác vagyok, nem pedig...
-Szerinted én nem vagyok normális?
- Nem ezt mondtam... Csak... más vagy.
- Az miért számít másnak, ha a szívem után megyek?
- Hogy mehetsz a szíved után, hogyha nem is ismersz? Fogalmad sincs arról, hogyan élek, vagy mit csinálok, arról meg pláne nem, hogy ki vagyok... – álltam meg felháborodva. Nem értettem, mit is láthat bennem.
- Tetszik a hangod, ami olyan édesen rekedtes. A gyönyörű szemed, ami igazán rosszfiús, ráadásul ritka is. A hajad... A kecses csípőd.
- Ugye nem azt akarod beadni nekem, hogy a csípőmet nézted napokon keresztül?! – forgattam meg a szememet, miközben arra gondoltam, mekkora egy barom ez az alak. És még hülyének is néz.
- Jó...igen. A segged is egész formás. És... a füled. Meg persze, te magad. Az, ahogy beszélsz. A stílusod. – úgy gondoltam, hogy eleget hallottam.
- Ha nekem ennyi miatt tetszene egy lány, akkor nem lennék a barátja. Ennél több kell!
- Hagyd,hogy többet tudjak meg rólad. Mondjuk egy frissítő zuhany alatt?
- Te őrült vagy!
- Nem... akkor. Tudod mit? Igyunk! – mi bajom lesz egy kis csevegéstől? És egész vicces ez a srác, legrosszabb esetben is szerzek magamnak egy barátot. Bólintottam, ő pedig a konyhába invitált.