Maximum egy hónap

Kérdezz-felelek

A konyhában töltött nekem egy pohár bort, majd megszólalt.
- Van egy szabályom a számodra. Egyszerre csak egy kérdést tehetünk fel a másiknak, és azt meg is kell válaszolni. Minden kérdés után megisszuk a bort, ami a pohárban van. - mosolya elárulta, úgy érzi ő győzött.
- Rendben! Szeretnéd kezdeni? - ajánlottam fel neki az első kérdés lehetőségét.
- Oké... Miért nem akarsz lefeküdni velem? - kicsit meglepődtem ezen, így kellett egy kis idő, hogy összeszedjem magam.
- Mert nem vagyok meleg, és pláne nem fekszem le senkivel, akit egy napja sem ismerek. - forgattam meg a szememet. - Miért szeretnél megismerni? - szinte azonnal érkezett is a válasz.
- Mióta megláttalak abban a parkban, azóta szeretnék beszélni veled. Megtetszettek a mozdulataid. - újra lehajtotta a félig lévő poharat. - Itt töltenéd a mai napot? - bizakodva nézett rám. Nem nagyon tudtam eldönteni. Mi lenne nekem jó, és mi nem.
- Csak akkor vagyok hajlandó maradni, ha nem teszel velem semmit, amit én ne akarnék. - befejeztem, ő pedig elégedetten bólintott.

Az elkövetkezendő pár órában egymás eddigi életéről beszélgettünk. Kiderült, hogy csodás családja van, aki igazán gazdag, de már külön él tőlük. Az apja finanszírozza a tanulmányait, azért cserébe, hogy egy nap átvegye a cég irányítását. Pláne meglepetés volt az egészben, egy egyetemre fogunk járni. Ő másodéves jogon, én pedig még gólya vagyok.
Ezek után a tévézés bizonyult a legjobb időtöltésnek, bár hamar azon kaptam magam, hogy Jamy iszonyat közel ül hozzám, és keze a derekamon van. Kissé feszült voltam, de neki inkább nem szóltam egy szót sem. Ezt még el tudtam viselni. Kezdtem máshogy érezni magam a mai délután után. Mégis képes lennék érzelmileg kötődni egy fiúhoz? Nem tudtam: vajon a jó választ, vagy a helyes választ kellene megtalálnom erre a kérdésre. Azt, amelyik elfogad a társadalom, vagy azt, amelyiket én elfogadok.
Az egy napból aztán kettő, majd három lett. Nem tartott ott erőszakkal, csak adott nekem egy vendégszobát, és tiszteletben tartotta a privát szférát. Ismét a kanapén ültünk, teleshop ment. Fejem a vállára hajtva pihent, keze a combomon. Már egyáltalán nem hatott meg a dolog, természetesnek éreztem. Sőt, mintha motoszkált volna bennem valami vonzalomféle is.
- Mit művelsz? - kérdeztem meglepetten, miután ujjait a tenyerembe csúsztatta.
- Komolyan Steph? Azt mondod, hogy nem érzel semmit, mellette meg az én vállamon alszol, és láthatóan nem nagyon zavar a dolog. Ne röhögtess már! - gúnyosan nevetett.
- Én sem tudom, mit érzek, rendben?! - néztem fel rá jelentőségteljesen.
- Én viszont nagyon is tudom. - közelebb hajolt, ajka finoman az enyémhez ért. Meglepődtem, tiltakozni akartam, de nem hagyta. Visszacsókoltam. Nem tudom miért, talán a kíváncsiság hajtott. Sóhaj hagyta el a száját, kicsit távolabb húzódott. - Stephan Forbes... nagyon szexi vagy így... egy vörös hajú kandúrangyal. - kacsintott, mire én csak röhögni tudtam.
- Kandúrangyal? Nem is létezik ilyen szó! - nevettem tovább.
- Most már de! Te vagy az, és kész. - hajolt megint közelebb, de a mellkasára tettem a kezem.
- Megígérted, hogy csak olyat teszel, amit én is akarok. - súgtam.
- Mit akarsz? - nézett kíváncsian, a fejét kicsit oldalra billentve.
- Most? - mit is akarok? Fogalmam sem volt, hogy mi a fenét szeretnék. Pár nap alatt ennyire megváltozhatnak az érzéseim, az értékrendben? Hihetetlen vagyok... - Engedj haza. - nyögtem ki végül.
- Nem.  Addig nem, amíg meg nem ígéred, hogy nem most mész ki utoljára ezen az ajtón. Ígérd meg, hogy kelleni fogok neked. Ez nem csak egy színjáték volt! Most úgy érzem, szükségem van rád. Sosem éreztem még így magam. - mondta. Ajka olyan finoman ért az enyémhez, akár egy pillangó.
- Akkor neked is meg kell ígérned valamit... Hogy ez a csók nem csak a csípőm, a seggem, meg a szemem miatt volt. Ugye? - bólintott. - Visszajövök. - mosolyogtam.
- Nem maradnál inkább mégis? - nézett fel bociszemekkel. Megráztam a fejem.
- Jaramy, most el kell mennem, de hidd el, nem most láttál utoljára! - ígértem meg neki, és így is gondoltam.  Hosszas búcsúzkodás után mosolyogva hagytam el a lakást, zsebemben egy kis cetlivel, rajta pedig egy telefonszámmal.

Otthon nem sok teendőm volt. Készítettem magamnak enni, beléptem a gépembe, játszottam egy kicsit. Letusoltam, majd majd beléptem a facebookomba, ahol a következő fogadott: „Jaramy Michel ismerősnek jelölt"
Rányomtam az elfogadásra, majd azonnal 58 üzenet villant fel, és 7 nem fogadott hívás. Gyorsan begépeltem a következő szöveget:
1 óra sem telt el, mióta hazaértem, ráadásul azt mondtad,hogy te addig nem hívsz, amíg én se téged.
Valami isteni jel lehetett, ugyanis elment a netem, ami szinte sosem fordult elő. Unalmamban leültem rajzolni, tulajdonképpen csak oda nem figyelős firkálgatás volt tévézés közben. Aztán,valami csoda folytán elnyomott az álom. Iszonyú zsibajra ébredtem. Szólt a csengő, csörgött a telefonom, és kopogtatta egyszerre. Mi az isten?? Tűz van?!Világvége? Az ajtóhoz futottam, és szinte azonnal fel is téptem, mikor odaértem. Jaramy állt ott, idegesen.
- Mi a baj? – néztem rá csodálkozva.
- Hogy mi a baj?? Cicaaa, órák óta várom, hogy visszaírj... de semmi.
- Ahh, hallottál olyanról, hogy alvás? Vagy magánélet?
- Jujj, de cuki, te lerajzoltál engem!! –sivítozott, és a nappali felé mutatott.
- Mi, dehogy?! – cöhh, még, hogy lerajzolom. Örülök, ha nyugtom van.
- De komolyan lerajzoltál! – hülye tudatalatti. Régen ilyenkor háromszögek meg négyzetek voltak a lapon, most meg szívecskék, és Jarry feje. Hogy lehetek ilyen hülye? Végem van...