Rin a kanapén fetrengett, és percenként helyzetet változtatott. Látszólag nagyon unta a várakozást, és ezzel nem volt egyedül. Ugyanannyira untad az agyadat mint ő, csak nem mutattad ki. Hiszen még most sem tudod elhinni, hogy téged válsztott. Az iskolában, nem is, a városban a legtöbb lány oda van érte, és bármit megadna azért, hogy akár egy délutánt is eltölthessen ezzel a nagyszerű fiúval. Mégis, Rin Matsuoka, a közismert úszó pont téged vett észre akkor, és fél év elteltével neked vallott szerelmet a lépcsőházban. Legmerészebb álmaidban sem gondoltad volna, hogy pont te leszel az, aki együtt töltheti vele a napjait, te, aki teljesen átlagosnak számít. És így, hogy -valamilyen megmagyarázhatatlan oknál fogva- teljesült az egyetlen, és legnagyobb kívánságod, bátran kijelentheted, hogy te vagy a világ legboldogabb embere. Egy hete együtt vagytok, mégis, nagyon félsz, hogy ha valamikor elrontasz valamit, megutáltathatod magad vele. Így amíg ő nyöszörögve fetreng a -néhol kissé szakadt- kanapén, te feszülten ülsz a mostanra már meglehetősen kényelmetlenné vált, kemény széken. Mindketten arra vártok, hogy anyukád megjöjjön a pizzával, amivel már egy jó ideje meg kellett volna érkeznie. Bűntudatod van, hogy áthívtad a barátodat vacsorázni, de az ételhez ennyi idő elteltével sem juttok hozzá.
- Felhívom még egyszer, hátha történt azóta valami. - pattansz fel újra, tudva, hogy öt perccel ezelőtt is felhívtad már anyukádat. Viszont rettentő éhesek vagytok, és itthon abszolút nincs semmi ehető.
- Ne hívd annyiszor! - fordítja feléd a fejét, miközben lábait felrakja a bútor támlájára. - Inkább gyere ide hozzám. - mondja kicsit halkabban, mire nagyot dobban a szíved. - Nem bírom ki, hogy ott ülsz csendben, miközben velem is lehetnél. - pirul el kissé. Annyira aranyos, hogy muszáj elmosolyodnod rajta.
- Rendben. - teszed vissza a telefont a szekrényre, majd odasétálsz a vörös hajú fiúhoz. Amikor megállsz előtte, megragadja a karodat, és egy határozott mozdulattal magára ránt.
- H...hé! - a következő pillanatban már a mellkasán fekszel, és az arcod a fekete melegítő pulcsijába van temetve. Akaratlanul is beszívod az illatát, amit annyira imádsz, majd kábultan, és vörös arccal felemeled a fejed, hogy a szemébe nézhess. Vigyorogva néz le rád, a szeme csillog, és ettől a boldog arckifejezéstől neked is ismét mosolyognod kell. Újra rádöbbensz, mennyire szereted őt.
- Ezt most miért kellett...? - a szemeid önkéntelenül az ajkaira tévednek, ami mostmár csak mosolyog.
- Mert ennél is közelebb akarok lenni hozzád. - a hangja nyugodt és vidám, ez a kedvenced. Minden figyelmeztetés nélkül változtat a pozíción, és te kerülsz alulra, míg ő a fejed mellett két oldalt támaszkodik az alkarjával. Az arcotok nagyon közel van egymáshoz, érzed a mentolos leheletét a bőrödön és az élénk színű hajának súrolását a halántékodon, ami kissé csikiz. Ezektől függetlenül nem tudsz másra figyelni, csak hogy elveszel Rin gyönyörű, vöröses-árnyalatú szemeiben. Egy pillanat múlva az eddiginél is közelebb hajol hozzád, majd lágyan megcsókol. Érzed puha ajkait az sajátjaidon, ahogy szaporán veszi a levegőt az orrán keresztül, ahogy finoman megnyalja az alsó ajkaidat, majd amikor átmentek francia-csókba, halkan belenyögsz. Az egyik kezével a hajadat simogatja, míg másikkal támaszkodik. Az egész annyira csodálatos érzés, hogy legszívesebben soha sem vetnél véget a pillanatnak. De pár perc múlva elhajol tőled, és kipirult arccal néztek a másikra.
- Annyira gyönyörű vagy, [T/N]-chan. - hajol az arcodhoz, majd száját a bőrödhöz nyomja, és puszit ad.
- Te is, Rin. - suttogod még mindig a csókotok hatása alatt állva, mire kuncog.
Az oldalára döntöd, majd átöleled a nyakát.
- Szeretlek. - suttogod, majd amikor rájössz, mit mondtál ki pár másodperce, zavartan összeszorítod a szemed, és a barátod nyakába fúrod a fejed, hogy ne lássa az arcodat.
- Én is szeretlek. - hallod a hangján, hogy mosolyog rajtad, mire szorosabban öleled magadhoz. Kulcscsörgést hallassz a bejárati ajtó felől, mire ugornál el Rintől. De ő felülve a kanapén, és izmos karjait köréd fogva nem enged, így határozottabban próbálsz menekülni. Miután minden próbálkozásod sikertelennek bizonyul, és Matsuoka minden ilyen után kinevet, sóhajtva dőlsz neki a mellkasának. Puszit nyom a fejedre, és most ő ölel szorosabban.
- Sziasztok gyerekek, bocs a késésért, nagy volt a sor, és csak most sikerült... - anyukád beér a nappaliba és egy pillanatra elakad a szava, ahogy meglát téged a vörös hajú ölében ülve, kipirult arccal, miközben a vigyorgó fiú hátulról átölel. - Látom, nem vártatok túlságosan. - mosolyodik el ő is, majd újból elindul a konyha felé. Amint Rinnel megérzitek a pizza illatát, ti is felpattantok, és elindultok megenni a vacsorát, amire olyan régóta vártatok. Nagyon szereted ezt a fiút, és soha nem akarod elveszíteni őt.
-Vége-
2018. 08. 02.
