Kisumi x Reader [Lezárva]

3. - Színészkedés ára

Lassan vége lett annak a tesinek. Természetesen én élveztem a legjobban. Egész órán egy tekintetet éreztem magamon, de amikor körbe néztem nem láttam senkit.
Amikor kicsöngettek, akkor viszont megláttam a folyóson egy ismerős alakú lányt. Egyenesen a termünk felől jött. Eszembe jutott, hogy egyedül Sakura lehetett, hiszen Kisumit senki más nem látogatthatta meg, akinek fekete haja volt, és az osztályban egy lány sem fekete hajú.
Besétáltam és a tornazsákot a szekrényembe raktam. Elsétáltam a padomhoz és lassan leülve elkezdtem gondolkodni. Ki tetszik a legjobban az osztályból? Hm... Talán Kisumi. Makoto volt osztálytársa. Reggel mondta.
Egy hangos csattanásal kivágodott az ajtó és az egész osztály befutott, ledobta a cuccait és már viharzottak ki. Egy ember nem volt aki bejött volna. Kisumi. Felálltam, és elindultam. Elértem a lépcsőt amin ott állt Makoto, Gou, Nagisa és Rin. Aggódva néztek a kétszárnyas, bejárati ajtóhoz ami egyenesen nyitva volt.

-[név]-chan! - mondta Gou. - Jó, hogy jössz! Kisumi lebukott. Éppen mesélt arról, hogy eljátszottad a barátnője szerepét  amikor megjelent egy fekete hajú csaj... - hadarta el. - És most éppen azért hisztizik, hogy miért nem akkar vele járni, mit csinál rosszul stb, stb.

-Igen. Gounak igaza van. - motyogta Nagisa. - De te mindent megtettél.

-Nézzétek! Jön Kisumi! - mosolygott Makoto, mire mind oda kaptátok a fejetek.

De nem csak ő jött. Hanem az a Sakura nevű csaj meg még mögöttük néhány másik. Felsétáltak a lépcsőn, és Kisumi egy nagyot sóhajtva fejét vállamra hajtotta, hezét hasam előtt összefogta.

-Lebuktunk. - suttogta, de én még mindig ott jártam, hogy a derekam öleli és egyenesen a fülembe suttog. - Nézd. Hogy vitatkoznak a srácok a rajongóimmal. - kuncogott, mire végig futott a hátamon a hideg. - De most beszélnünk kell.

Megragadva csuklom kezdett el húzni a tető írányába. Az ajtót kinyitva, engem kihúzva, majd mögöttem becsukta ezt. Lehuzott a földre és leült velem szembe. Itt a tetőn viszont kicsivel hidegebb volt.

-Szóval... Bocsi, hogy bele rángattalak ebbe az... Egészbe. - vigyorodott el kínosan, miközbe tarkóját vakargatta. - Meg. Szerettem volna a project miatt beszélni veled. Huh. - sóhajtott. - Rá vette az irodalom tanárunk, hogy ne ketten dolgozzunk ezen a projecten, hanem ő is. Persze ezzel plusz pontot szerzett a tanárnál. - nézett rám.

-Se-semmi baj! - vacogtam, mire rám teritette a "kabátját". - Köszi. De nem fogsz megfázni?

-Ne miattam aggódj! - rakta vállaimra a kezét. - Te vagy a projectünk esze! Rád van szükség! - húzott egy ölelésbe. Aztán elengedett. - És... [név]... Azt akkarta, hogy a rajzon. Amit készítesz. Én és ő pozoljunk. Nem fogom őt megcsókolni. De annak még nem jött el az ideje.

Elmentünk ebédelni és az órák is lassan elteltek. Sakura minden szünetbe kersztbe tett nekünk, akkár hányszor beszélni szerettünk volna az irodalom tanárunkkal.
Éppen Kisumira vártam amikor megjelent az imént emíltett tanár.

-Oh. Szia [név]. Kit vársz?

-Oh. Jó napot sensei. Kisumit várom. De. Ha már itt van tényleg megengedte Sakuranak, hogy velünk dolgozzon azon a projektem amit más osztályoknak is kiadott?

-Nem. Igaz megmérdezte, de én azt mondtam, hogy ezt ti kaptátok. Viszont ha pozt kell állni abban segíthet. De annak sem igazán örülnék. Várjunk. Azt mondta, hogy én megengedtem?

-Igen.

-Na lesz mit megbeszélnem vele. Gondolom Kisumi miatt csinálja. Ezért is tettük át a ti osztályotokba. Hah. Köszönöm, hogy szóltál [név]. Holnap beszélek vele!

Elköszöntem a senseitől mikor megjelent Kisumi, mögötte Sakura. Egyenesen a fiú karjaiba csimpaszkodott. Mikor ide értek hozzám elindultunk haza. Amikor beléptem a nappaliba vezettem új vendégeink, és a többiek pedig már mindenki ott volt és Onii-chan körül ültek. Egy kus virusa volt.
Mimdenki érdeklődve nézte Sakurat aki állandóan Kisumin lógott.

-Majd hívlak apa! - köszöntem el mindenkitől, és Kisumi mögött haladva sétáltam. Sakura kezei közül lassan kihúzta a karját és lassabra véve a tempót megvárta amig mellé érek. - Na? - nyújtotta ki a felém lévő kezét. - Megfogod a kezem? - kérdezte játékos arcal. Bele téve a kezem ami jóval kisebb volt, kuncogtam. - Ne, Sakura! - a lány durcásan hátra fordult. - Látod ezt? - emelte fel kezeink. - Ezt szeretem a legjobban! - vigyorgott. - Nem kell nekünk segítség. Nem kell nekem segítség megvédeni [név]-t. - mosolyogva húzott maga után. Lassan elértünk egy két szintes házhoz.

Kinyitotta a kaput, és előttem az ajtót. Még mindig fogta a kezem és úgy húzott a nappaliig ahol anyukája és apukája a kanapén ült és tévéztek, amig öcse rajzolt.

-Hello~ - vigyorogva és a kezemet fogva köszönt.