anpanman - novellák

elveszett macska (yoonmin)

Utcákon vándorolva tekintett át minden centimétert, sápadt arca világított a sötétben, és nem adta fel. Hosszú percekig állt némán, szótlanul meredt a semmibe, járókelők ijedten néztek végig rajta. Eltűnt a macskája, nincs mese, még azon az estén meg kellett keresnie, mert nélküle nem élhetett tovább. Két év alatt egyszer sem fordult elő vele ilyen, teljesen idegenen érintette a dolog, rettenetesen megijedt, de szorító görccsel a gyomrában is tovább kellett keresnie egyetlen kismacskáját, akit mindennél jobban szeretett.

Így hát macskatáppal karöltve indult el otthonról, és a cica nevét kántálva surrant át bokorról bokorra. Egy percig sem gondolta azt, hogy abbahagyja a már-már szánalmassá vált keresgélést, egyszerűen képtelen lett volna egy teljes éjszakára abbahagyni. Remegett a félelemtől, fogalma sem volt, hogy lakótársa mégis hol fordulhatott meg azon a hideg októberi estén.

A fél baráti körét összehívta, de még így sem jártak sikerrel, tekintve, hogy két barátja van csupán.

Sosem hitte volna, hogy bármikor kiscicája után fusson emiatt, nem tudott akkor ép ésszel gondolkodni. Végig magát hibáztatta, pedig ő is pontosan tudta, hogy a kezdettől fogva a lehető legjobb módon bánt vele. Minden egyes nap egy ágyban aludtak, megengedte, hogy lehúzza róla a takarót, és mindig párnaként funkcionált, ha a cicus úgy kívánta.

Együtt ettek, egy asztalnál, a lehető legminőségibb és legfinomabb ételeket fogyasztották. Naponta jártak ki a friss levegőre, gyakran utaztak el együtt. Minden nyaralást együtt töltötték el, és mindketten csodásan érezték magukat.

Yoongi a lehető legjobban bánt vele, így teljesen lesokkolódva állt a történtek előtt. Magában kereste a hibát, pedig elkényeztette, és mindig a legjobban bánt vele. Úgy érezte, hogy megérdemelte a legjobb bánásmódot, hiszen rettenetesen szerette, és ő volt az egyetlen társa a hűvös, magányos éjszakákon.

Érezte, hogy bármikor kitörhet belőle a sírás újra, de tartani akarta magát - már ha nem maga miatt, minimum a cicája megtalásása érdekében. Ki tudja, hogy mégis mennyi idő ment volna kárba, ha még magával is foglalkoznia kellett volna.

- Yoongi, hagyjuk abba szerintem. - Hoseok egy zseblámpával karöltve sétált vissza barátjához, akit még mindig az ideg remegtetett. - Holnap korán reggel felkelsz és folytatod. - óvatosan a vállára helyezte a kezét, így egy kicsit magához tudta fordítani kétségbeesett barátját.

- De mi van, ha nem lesz meg? - könnyek szántották végig kihűlt arcbőrét, idegesen kapkodta maga mellett karjait. - Nagyon félek, hogy nem láthatom újra, Hoseok. - szerette a macskáját, és nagyon nehezen tudta magánál tartani. Sok utálatot és ronda tekintetet kapott miatta, de ez sosem tántorította el tőle.

- Biztos vagyok benne, hogy meg fogjuk találni, de nekem haza kell mennem, mivel Jiwoo már háromszor hívott. - feleségére hagyatkozta lóbálta Yoongi arca előtt a telefonját. - Ne haragudj haver, mindent megtettünk. - sóhajtott, majd elengedte a vállát. - Majd hívlak, szia. - intett egyet, aztán befordult a sarkon és eltűnt Yoongi szeme elől.

- Mindent megtettünk.. - ismételgette a számára idegen mondatot, ami csak két egyszerű szóból állt, viszont a jelentését nem tudta megérteni.

Fájdalmas léptekkel indult ő is haza, minden lépésénél úgy érezte, hogy távolabb kerül kismacskájától. Perceken keresztül csak bóbiskolt, utána az jutott eszébe, hogy a cicája már az ajtó előtt várja őt, így gyorsabban szedte a lábait.

Az ajtónál semmi nem várta, ezért letört tekintettel nyomta le a kilincset. Úgy érezte, hogy kudarcot vallott, de már várta a másnap reggelt, hogy újult erővel tudja keresni őt.

A házban halvány fény égett a nappali felől, ezért célirányosan arra vette az irányt. Rettenetesen megörült, mikor meglátta Jimint, így egyből leheveredett mellé és a boldogságtól vigyorogva ölelte át egyik karját.

- Mindenhol kerestelek, már azt hittem, hogy sosem talállak meg. - elpirulva simogatta lábát, és az örömtől legszívesebben zokogott volna.

- Hiányoztál, Yoongi. - megcsókolta az arcát, és lehunyta szemeit.

- Szeretlek. - két sóhajtás között szűrte ki fogai közül az egyetlen szót, amivel kicsit is ki tudta fejezni hatalmas imádatát egyetlen cicája iránt.

Elszenderegve feküdtek egymás mellett, és Yoongi boldog volt, amiért meglett a kiscicája.

<szerk>

nagyon szívesen fogadom a véleményetek ezzel a szösszenettel kapcsolatban.

—m