anpanman - novellák

amíg élünk (yoonmin)

- Yoongi.. - Jimin nyikorogtatva nyitotta ki a faajtót, a nappaliból kiszűrődő lámpa fénye hirtelen ömlött be a nyíláson keresztül a hálószobába. - Elmentek már a vendégek. - Yoongi utálta a vendégeket, hiába a barátai voltak azok aznap. Illetve utálta a bulikat is, főleg akkor, ha neki lett szervezve.

Aznap egy születésnapi buli volt, vendégekkel, ezért Yoongi minden kérdés nélkül bezárkózott a hálószobába, és addig nem nyitotta ki az ajtót, míg az emberek távolodó léptei nem hallatszódtak. Egész este bömböltette fülében a zenéit, elnyomva az egy szobával arrébb, alapból neki tartandó bulit. Gyomra bénító görcsben volt, alig mert mozdulni, minden pillanatban elakadt a lélegzete, nem akart sírni, hiába nem hallották volna a házban tartózkodó emberek. Nem akart maga előtt még ennél jobban is megszégyenülni, így tartotta magát, és egy könnycseppet sem hullajtott. Helyette mardosó fájdalom és félelem uralta az egész testét, ami úgy tűnt, hogy sosem akart veszni. Azt hitte, hogy Jimin haragszik rá, amiért hálátlan módon még csak ki sem dugta az orrát a hálóból.

Párja hívogató szavaira sem figyelt fel, csak a plafont bámulva hallgatta az ordító zenét.

- Hoztam egy kis teát. - Jimin óvatosan letette a bögrét az éjjeliszekrényre, majd tovább fürkészte szerelme tekintetét. Aggódott érte, nem is keveset, illetve bűntudat bántotta belül. Azt hitte, hogy Yoongi haragszik rá, amiért szervezett neki egy bulit. Pedig még a barátait is meghívta, a kedvenc ételét rendelte és párja kedvenc alkoholos italát fogyasztották - feleslegesen.

Jimin nem bírta tovább, hatalmas sóhaj kíséretével huppant le az ágyra, Yoongi mellé.

- Ne haragudj, amiért megszerveztem. Nem hittem volna, hogy még mindig fáj. - bűnbánó hangtónussal kért bocsánatot, kezét Yoongi térdéhez vezette, és belekapaszkodott. - Máskor nem csinálok ilyet. - fejét leszegve búgta tovább szavait. Sok szörnyű emlék bántotta belül, amik miatt egy örök életre meggyűlölte a partikat. Illetve az édesapját és alkoholfüggőségét.

Yoongi kitépte füleiből a fülhallgatót, így egy kicsit a külvilág számára is hallható volt a zene, amit a fiú akkor hallgatott, ha szorongott.

- Nem baj. - nyögte ki magából egy kis tétovázás után. - Nem tudhattad. - de, tudhatta. Pontosan tudta, hogy Yoongi utálta az ilyen összejöveteleket, főleg, ha az esemény tárgya ő. De ilyenre rég volt eset, így Jimin azt hitte, hogy leküzdötte ezt a félelmét.

Yoongi sóhajtva engedte ki magából az aznap este gondolatait, szemei könnybe lábadtak, és kezét a térdén pihenő Jimin kezeire vezette. A zene elhallgatott, a külvilág zajai megszűntek, és csak ők léteztek egyedül. Yoongi úgy érezte, hogy minden félelme eltűnik, ha párja kezét szoríthatja.

- Bocsánat. - ajkai szomorúan hajoltak lefele, Jimin nem értette, hogy szerelme mégis miért kér bocsánatot.

- Hm? - szemöldökeit lágyan felvonva nézett továbbra is az ágyon fekvő párjára. - Miért kérsz bocsánatot? - szavai az elején elakadtak, megijedt, amiért esetleg újra kell kezdenie mondatát.

- Amiért elcsesztem az egészet. - Yoongi végig magát hibáztatta mindenért, így nem csoda, hogy így beszélt saját magáról.

Jimin hirtelen megmozdult, és lefeküdt párja mellé, aki készségesen szorította karjai közé.

- Nem csesztél el semmit, jó? - a fiú óvatosan suttogta ezeket a szavakat, Yoongi mellkasára támaszkodva. - Meg kellett volna kérdeznem, hogy rendben van-e az, ha ilyet szervezek. - próbálta minél érthetőbben, és gyorsabban ledarálni szavait, egyszer sem tört bele a nyelve.

Yoongi nem mondott ezután egy ideig semmit, csak a kinti tücsökciripelést, és az autókat hallgatta, ahogy elhaladtak az utcában.

Egy idő után felkelt, és ivott a neki szánt teából - ami azóta már kihűlt -, és visszafeküdt Jiminhez.

- Mindig itt maradsz? - rekedten kérdezte, közelebb húzva magához párját, akit annyira szeretett.

- Persze. - suttogta, majd a takarót magukra húzva folytatta. - Amíg élünk. -

<szerk>

nos.. ez a szösszenet pár napja íródott meg a gólyatáborban eltöltött unalmas reggelemen, ami talán meg is látszik. mindenesetre szeretem, mert imádok ilyen fajta történeteket írni. fogadjátok szeretettel

—m