anpanman - novellák

utolsó tánc (yoonmin)

Sziréna hangja, vér, sírás, mentőautó, kórházi ágy, fojtogató csend, félelem, örök nyugalom, hideg csempe, érdekes szagok, törött végtagok, sebek, köztük be nem gyógyulók. Talán ezek a szavak jellemezték a legjobban Min Yoongi elmúlt öt hónapját. 2018 március tizennyolcadikán frontálisan ütközött motorkerékpárjával egy ittasan száguldozó sofőr autójával, majd hónapokra kómába esett, komolyabb sérülések nélkül. Ellenben párjával, Park Jiminnel. Ugyanis Jimin, az egyetlen szerelme, az örök boldogsága a borzalmas baleset következtében pillanatok alatt elveszítette az életét a mentőautóban. Erről párja hónapokig nem tudott, hiszen hogyan tudott volna róla, ha majdnem fél éven át teljesen önkívületi állapotban lebegett élet és halál között.
Ezalatt a pár hónap alatt Jimint tisztességesen elhamvasztották, viszont a családtagokat a gyász mellett még egy nehéz feladat várta, hiszen amint Yoongi felkelt, akaratlanul a száraz tényekkel és rideg valósággal kellett arcon csapniuk, ami miatt talán visszavágyott volna a kómába, vagy talán a halálba, Jimin után. 

Rettenetesen nehezen fogadta, heteken keresztül csak zokogni tudott. Teljesen kilátástalannak érezte hátralévő életét, elveszítette a boldogságát, a reményét és fényét, mely minden egyes másodpercben megvilágította életét. Egy szót sem szólt többet, szeme ürességtől és éhségtől kongott, az alapból sápadt bőre a legvilágosabb árnyalatot vette fel. Lelkében örökös harag és félelem dúlt, egyáltalán nem mosolygott, nem evett, folyadékot is erőszakkal tuszakoltak belé.
Megszámlálhatatlanul sokszor sírt fel, el sem tudta hinni, hogy ez mind vele történt meg. Teljesen leépült, és ez egyáltalán nem segítette a gyógyulását. Pszichiátriai segítséget is felajánlottak neki, de elutasította.

Így ment közös lakásukba haza pár hét után. Nehezen közlekedett törött lábával, de Jimin öccse minden alkalommal segített neki. A legelső hetekben naponta látogatta, ételt készített neki és segítette a mindennapi teendőiben, emiatt Yoongi nagyon hálás volt, hiszen tudta, hogy személye elviselhetetlen volt, illetve rettenetesen bánta, amiért párszor megsiratta szerelme egyetlen öccsét.

Nagyon félt otthon lenni. Többé az a ház már csak egy üres épület volt, pedig egyik bútor vagy használati tárgy sem hiányzott, egyedül szerelme és az ő tudata, de az pokolian. Mindent úgy hagyott, ahogy eredetileg volt, így számtalanszor rivallt rá Jihyunra, aki csak segíteni akart neki. Megmagyarázhatatlan rettegés lett úrrá rajta, akárhányszor tekintett Jimin szanaszét hagyott dolgaira, táncversenyeken szerzett kupáira és érmeire, vagy bármire, ami hozzá volt köthető. Így a hűtőn hagyott aranyos szöveggel ellátott cetlik is teljesen mást jelentettek neki onnantól, amióta szerelme porrá és hamuvá lett. A falról lógó vidám képek szomorúságot és meggyötörtséget sugároztak, Jimin ruháiból áradó mézédes illat miatt Yoongi rengetegszer zokogott fel. A családtagok teljesen megilletődve álltak a történtek előtt. Tudták, hogy a gyász borzalmasan nehéz lesz, de nem gondolták, hogy ennyire.
A fiú a szerelme kedvenc, sárga lepedőjébe bugyolálva zárkózott be hálójukba, majd mire végre megszólalt, akkor is csak annyit tudott mondani, hogy „Hiányzik a másik felem.”.

Úgy érezte, hogy sosem kaphatja vissza a boldogságát, így teljesen értelmetlenné vált léteznie is. Teljesen legyengült, ráadásul még ki is száradt. Szüntelen az igazságot követelte: nem a sajátját, nem a felelőtlen, gyilkos sofőrét, nem az orvosokét, hanem annak a lélek igazságát, ki teljesen ártatlanul veszett oda egy szörnyű szerencsétlenség miatt. 

Egyszerűen kikészítette az, hogy múlt időben kellett róla beszélnie, tönkretette, hogy már nem érezheti maga mellett a biztonságát, az illatát, bőrének tapintását és csókjainak ízét sem, amit nem tudott felülmúlni az isteni ambrózia sem. Nyugtalan volt és ideges, ez pedig nehezítette gyógyulását, így akarva-akaratlanul is saját magát gáncsolta ki újra és újra.