Most komolyan?

8. fejezet

A focimeccs sűrűjében nem lehetett kivenni, mégis mi hogy történt. Csak azt lehetett látni, hogy Máté az állát fogja, ahogy berúgja Ray-t a kapuba. A fiú azonban a pólójánál fogva lerántotta a másikat, mire Máté feje a focikapu vaskeretén csattant, vér fröccsent. Mire a tesitanár odaért a terem másik végéből, már a fiúk jócskán elvegyültek.

Lilla úgy érezte, menten megtépi saját magát:

- Miért kell ilyeneket csinálnod? - kérdezte.

- Ő kezdte! - felelte egyszerűen Rajmund.

- Ez utoljára az oviban volt mentség! - tette a csípőjére a kezét a lány. Ray a tekintetét a közeli falra szegezte, idegesen mozgott a padon. A maga százkilencvencentijével elég esetlenül festett, ahogy az alacsony tornapadon ücsörgött. A tanár elküldte „pihenni", amíg riasztotta Máté szüleit az állapotáról. Valszeg össze kellesz ölteni a fejét. - Nem verhetsz meg mindenkit, aki csak rám néz!

- Pont az a probléma, hogy nem csak rád nézett! - Ray végül a szerelme felé fordult, aki összeráncolt szemöldökkel, kérdően nézte őt. A fiú felsóhajtott, majd magához vonta a lányt, csontos ujjait a derekára fonta, fejét a nyakába temette. - Ne haragudj, kicsim! - suttogta a bőrébe, amitől Lilla hátán ismerős bizsergés futott végig. - Csak, ha lehunyom a szemem, látom, ahogy te meg ő... jézusom, de undorító - hördült fel, de a fejét nem emelte meg, a lány nyakába beszélt. - Csak nem akarlak elveszíteni - ismerte be. Lilla ujjai lassan utat találtak a nyakához, finoman simogatta. - Nagyon szeretlek. - Ray lassan felemelte a fejét, és a lány szemébe nézett. - Értesz, Lilla?

Ahogy a fiú szemébe nézett, Lilla gyomra görcsbe rándult, de szinte reflexszerűen felelt:

- Persze, hogy értelek. - Nyelt egyet, kiszáradt a torka, érezte, ahogy a szíve egyre hevesebben dobog. - De Máté nem jelent veszélyt, ez hülyeség. Kisbabánk lesz, Ray - suttogta, mert elvileg erről a tényről a tanárok elvileg nem tudnak. - Sosem hagynálak el.

A fiúnak ragyogott a szeme, béke ült az az arcán, és mosolygott. Ebbe a mosolyba Lilla gyomra is beleremegett. Ray előrehajolt, megfogta a kezét, lágy csókba vonta a szerelmét. A lány ösztönösen viszonozta a csókot, már természetesnek kellett volna lennie, megszokottnak, érzelemmentesnek, mégis, a lágy érintés Lillában újabban meleg bizsergést ébreszt, kellemes vibrálást valahol, a teste egy mély pontjában.

- Jól van, gyerekek, elég lesz! - Lilla, a tanár hangjára meglepetten kapta el a fejét, miniatűr méretűre szerette volna összehúzni magát szégyenében. Baráthi tanárnő közömbös tekintettel nézett rájuk:

- Lilla, irány vissza röplabdázni! Jól vagy, Rajmund fiam?

- Tökéletesen és száz százalékosan, Tanárnő!

Róza az öltözőben hangosan felnevetett:

- El sem hiszem, hogy Baráthi bevette, hogy baleset volt!

- Miért, mit mondtak neki? - kérdezte Lilla.

- Hogy Teregi egyszerűen felesett, Máté meg megbotlott a nagy zsiráflábaiban! - Róza szinte fuldoklott a nevetéstől.

Barátnője lehet, hogy komikusnak tartotta a történteket, de Lilla maga nem. Rettenetes bűntudata volt, hogy így végződött a dolog, és az egésznek ő maga volt a kiváltó oka, felkavarodott a gyomra, ha csak arra gondolt, Mátét az anyja milyen iramban vihette a sürgősségire.

- Hé, kicsim! - Ray hátulról karolta át a derekát, eltéveszthetetlen volt karjának és mellkasának melegsége. - Kiugrom rágyújtani Jusztinnal, majd jövök!