Most komolyan?

6. fejezet

Lilla felriadt az éjszaka közepén. Felemelte a fejét, sűrűn pislogott, először nem volt tiszta, mégis hol van. Megmarkolta az ágy műanyagkeretét, feljebb tolta magát. Persze, Rajmundéknál van. Miután bemutatta a szüleinek, és még az övéivel is beszélt, azt találta ki, hogy töltsék együtt a szombatot. Persze, mindenki belement, hisz már nem volt mit veszíteni. De a kezdeti feszült hangulat után a fiú szülei nagyon kedvesek voltak vele, és Lilla azt vette észre, hogy nagyon hasonlítanak rájuk: Ray tiszta apja, Teregi Jácint több, mint százkilencven magas, gesztenyeszínű hajába már ősz szálak vegyültek. Ugyanolyan mélybarna szemei voltak, mint a fiának, álla ugyanolyan, kissé hegyes ívben futott, orruk egyenes vonalú. A felesége alacsonyabb még Lillánál is, világos hajú, festettszőke, zöld szemű, lágy vonásai és hosszúkás arca volt, festett, íves szemöldöke. Kedvesek voltak. Ray egyszerűen közölte, hogy nem tervezik elvetetni a babát, mire ők máris a bútorvásárlásról, a ház újra festéséről kezdtek beszélgetni, meg hogy mikor kellene elkezdeni bevásárolni. Rendesek, kedvesek voltak. Az ő szülei már kevésbe voltak kedélyesek, a találkozást feszültség és kínos csend jellemezte.

Lilla érezte Rajmund testének forróságát a meztelen bőrén, a csípőjénél, a fiú kinyújtott karja a vállait érintette. Az ágy egyszemélyes gyerekágy lehetett, de a szokásosnál sokkal szélesebb és hosszabb volt, könnyen elfértek rajta, bár nem tudott olyan távolságba húzódni a fiútól, hogy testük ne érintkezzen. Lilla magába fojtotta a feltörni készülő zokogást, még véletlenül sem akarta felkelteni Rajmundot, mert annak sosincs jó vége. Émelygett a gyomra, de nem akart hirtelen mozdulatokat tenni, bármit, ami megzavarhatja a fiú álmát. Az ablakon minimális fehér fény szűrődött be a kinti gyér kivilágításból. Ray arca nyugodt volt és békés, lebiggyesztett alsó ajkára árnyék vetült. Furcsa gondolat volt, de valahogy boldognak tűnt, elégedett mosoly bujkált a telt ajka szélében. Lilla lassan visszafeküdt mellé, meztelen testére húzta a takarót. A szobában kellemesen meleg volt, de Ray teste már szinte sütött a meleg tolltakaró alatt. Lilla háta már a műanyagkeretnek feszült, a fiú térde még mindig az övét érte. Nem tudta, hogy fog így visszaaludni, de nem szeretett volna éjszakázni. A ház hatalmas volt és félelmetes, pláne éjszaka. Valahol még ment a tévé, talán pont szemben, Jeromos szobájában.

Az egész helyzet olyan abszurdnak tűnt. Lilla érezte, hogy bár még perpillanat minden sínen van – már ha lehet így fogalmazni – fogalma sem volt, mi lesz ezután. Nem tudta, meddig fogja míg Ray elviselni ezt a helyzetet, de egyedül az ő szülei vannak olyan anyagi körülmények között, hogy segíthetnek felnevelni a picit. De ha már nem fogja tudni kielégíteni... gondolni is rossz volt rá.

Végül is Ray egyáltalán nem rossz hozzá, sőt. Szeretgeti, és vigyáz rá, még arra is ügyel, hogy eleget egyen, hogy fejlődjön a baba, de az egész olyan... olyan idegen. Könnyek folytak végig az arcán, némán, csendesen áztatták át a párnát, miközben vele szemben a kisbabájának az apja aludta boldog álmát.

Ray a sötétítőn beszűrődő reggeli napfényre nyitotta ki a szemét. Lilla vele szemben feküdt, angyali arca volt, gyönyörű, szőke haja az arcába hullott. Ray egy csókot nyomott az arcára, mélyen beszívta a puha bőrének az illatát. Ajkával lágyan simogatta a szerelmét, megcsókolta az ajkát, az orrát, a füle tövétől fokozatosan haladt a nyakáig. Lilla felnyögött. Ray arcára elégedett vigyor kúszott fel. A lány keze végigsimított a fiú forró bőrén a csípőjétől egész fel a lapockájáig, a másik keze pedig utat talált a selymes hajába. Rajmund nagyon boldog volt, hatalmas kezével megsimogatta az arcát, végighúzta a kezét finoman a nyaka tökéletes ívén, a mellein állt meg a keze, a másik pedig a combjától kezdve ellentétes utat járt be.

- Jó reggelt, hercegnő – nyögte a fiú.

- Jó reggelt – felelte Lilla kábán.