Szakadék Szélén Állva

1. Fekete gyönyör

- Hogy érted? - kérdezte a vörös.
- Nyilván nem élnek, kapj az eszedhez, te idióta. - morogta a másik.
- Ez tapintatlanság... - suttogta Will, mire a barna lesütötte a szemét. Mintha egyetlen szava befolyásolná. - villant át az agyamon.
Gondolataim elkalandoztak a múltamban. Hírtelen azon kaptam őket, hogy rajtam vitatkoznak. Buzgón találgatták mi történhetett velem és a családommal. Mulattató volt, hogy meg sem közelítették a valóságot.
- Talán csak szakított vele a pasija, úgysem lehet több tizenötnél - kaptam el a barna szavait, mire a többiek csak mosolyogtak, és elhalgatva felém sandítottak.
- Nem csak egy rohadt vicc miatt akartam leugrani arról a k@rva szikláról, főleg nem egy hülye pasi miatt! - szóltam élesen a kelleténél hangosabban. Felpattantam és kitrappoltam a szobából, majd bevágtam magam mögött az ajtót. Lerogytam a földre és felhúztam a térdeim. Egyedül éreztem magam, mint az elmúlt héten minden pillanatban.
- Ne vedd komolyan amit Ryan mondott... - törte meg a csendet Will tisztán csengő hangja. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy nem is vettem észre mikor bejött és leült mellém. Nem akartam megszólalni, de a kétségbeesett arcára nézve összeszorult a gyomrom.
- Nem érdekel - préseltem ki mgamból. Láttam az arcán, hogy nem elégszik meg ennyivel, de nem tudott mit mondani. Örültem a csendnek.

Sutyorgást hallottam, de nem mertem kinyitni a szemem. Ryan és Mark halk hangja szűrődött be hozzám.
- El kell mennie. Nem maradhat itt. - suttogta idegesen Mark.
- Én nem akarom, hogy elmenjen! - tiltakozott Will.
- Márpedig el fog. - jelentette ki eltökélten Ryan. Reméltem nem csak a jelentétemben ennyire komor, de lehet tévedtem. - Sajnálom. -ezen meglepődtem, olyan meleg hangja volt, amilyet nem is gondoltam tőle.
- Tudom, hogy nem maradhat itt... De csak kis időre, Mark könyörgöm...
- Ennyire gyenge sosem voltál, Kevin halála után nem engedheted meg magadnak - Mark hangja könyörtelen volt. Megváltoztathatatlan döntés hangzott el.
Nem húztam tobább, felálltam, hangtalanul az ajtóhoz léptem, majd kitártam.
- Elmegyek. - szóltam az elkerekedett szemű társaságra. Nem számítottak rám. Csendben sétáltam a kijárat felé. Az ajtóból visszafordulva néztem a döbbent arcokat - Köszönöm, bár nem kellett volna megmentenetek. - Kiléptem az ajtón de valami keménynek ütköztem. Egy feszes mellkas domborodott előttem, világító vörös haj és zöld szem nézett le rám.
- Te hová indulsz? - ráncolta a homlokát.
- El innen. - közöltem kínosan kikerülve.
- Van hová menned?
- Megoldom. - mosolyodtam el és már indultam is.

Céltalanul kezdtem bolyongani a fák között. 10 perc felesleges mászkálás után még mindig minden fa ugyan olyan volt mint az előző száz. Az is lehet hogy körbe-körbe sétáltam. Egy alakot láttam megmozdulni nem messze tőlem. Szaladni kezdtem felé, de azonnal eltűnt, majd 5 méterrel odébb ismét előjött. Így ment ez percekig míg végül beleuntam és az ellenkező irányba indultam. A csel bejött mert abban a pillanatban egy fának támaszkodva a félmeztelen Will nézett velem farkas szemet. Mély kék szemét az enyémbe fúrta, de ennek ellenére sem tudtam eltekinteni attól a ténytől, hogy hasizma keményen rajzolódott ki felsőtestén. Filmbe illő látványt nyújtott, valamiért mégsem hozott annyira izgalomba, mint szerettem volna.
- Gyere velem vissza! - kérlelt.
- Nem látnak szívesen. - ellenkeztem, mire vágott egy grimaszt - Hallottam - biztosítottam. Nem válaszolt csak egy bűnbánó tekintetet villantott.
- És hogy jutsz ki az erdőből? - húzt fél oldalas mosolyra a száját. Most megfogott. Megadóan bólintottam, ő pedig elindult előttem hátra-hátra pillantva hogy követem-e.

Beléptünk a házikóba, odabent félmeztelen srácokat láttam egymás után szaladgálni, majd döbbent tekinteteket amik rám szegeződtek. Ryan szemében helyet kapott a harag, csak tudnám miért utál, a vörös hajú csodálkozott, Mark pedig bosszúsan elkáromkodta magát.

Mindenki a szűk kanapén foglalt helyet én pedig letelepedtem a kandalló mellé, akárcsak reggel.
- Most pedig elmondhatnád a neved és hogy miért akartál leugrani arról a "kurva szikláról" - szólt Mark.
- Ti sem mutatkoztatok be. - makacskodtam.
- Jó! - kiáltott - A nevem Mark Blue, Williammel mint láttam már megismerkedtetek - bökött szőke barátjára aki végig mosolyokat lövellt felém - Ben köztünk a legidősebb - a vörös (akinek végre megtudtam a nevét) futólag elmosolyodott - valamint Ryan. - Fekete társuk nem mosolygott, semmi kedvesség nem áradt a szeméből.
Mindegyikük bőre bronz színű volt, sima mint a tükör, meseszerű. Tökéletesek voltak, mintha a filmvászonról lépett volna le a sötét bőrű Cullen család. Hajuk dús szálakban fénylett. Egyáltalán nem hasonlítottak, mégis, mintha egyformák lettek volna. Ryan kitűnt közülük, fekete szeme mélyen csillogott, mintha ezernyi fájdalmas pillanat mindegyike egyszerre zúzná porrá belülről. Olyan volt, mint a saját szemem sokkalta szebb változata lett volna, teli szenvedéssel.