Szerelmes Éjszakák

two

szemeidben rejtély
ajkaid közt titok
tekinteted foglya vagyok.

ÉDES
▂▂▂▂▂▂▂▂▂▂

Dübörgött az agyamba a zene. Tipikus házibulik, mikor valakinek elutaznak a szülei. A srácok, akik mindig rendezik arra keresik a szeretet amerre tudják, elfelejtik egy percre a gondjaikat. Bedrogozva szeretkeznek az emelet utolsó szobájában, majd a többit is használatba veszik mivel; az utolsó már foglalt.

De, hogy őszintén Én mit akartam elfelejteni? Egyhangú életemet. Undorító kinézetemet, hazug barátaimat s azt, aki ezt tette velem. Belül darabokra szedett. Az utálat és a mélységes, fanyar önsajnálat. Csillagok voltunk, akik találkoztak, egyek voltak, de az egyik csillag szétszéledt, s már nem voltak együtt. Chris megcsalt egy olyan buli során, mint amilyen a mostani. Édes tizenhárom napja.

Ragacsos testek simultak hozzám, izzadt srácok és lányok. Kicsiny hely, ami a táncparkettnek van fenntartva. Egymás szájába olvadva egymás testébe simulva, undorító.
Suttogva hagyta el a számat egy apró szó, amit a hangzavar miatt azt hittem csak én hallok; faszomba.

– Neked van olyan? – röhögött fel mellettem valaki. A zaj elhatalmasodott felettem az emberek, akik nyomorként tapostak rá folyamatosan a lábamra, az idegesség elfogott és kicsúszott, mégis azt hittem senki nem hallja. Ő mégis.

– Akkora, mint az IQ-d, Chris. Tudod a nem létező. — szemöldökét felhúzta majd nevetni kezdett. Aranyos volt. Én pedig idióta. Vörös arcommal az emberek mellett lassan ki slisszoltam. Az ajtó felé indultam, ahol a hűvös őszi levegő megfagyasztotta izzadságtól fénylő bőrömet. Hajamba beletúrtam, s hangosan felsóhajtottam. Az alkohol rabja voltam. Kerek három percig még.

– Elfutni a veszély elől mindig el tudtál, April. – gonosz sóvárgó hangja, hasogatta köztünk a levegőt. Gúnyos nevetése pedig csavargatta az idegeimet. Zöldre mázolt fa kerítés volt a ki út, s a bizonyítás arra; elmenekülök a problémák elől.
Ereimben a vér megfagyott, nem voltam képes elmenni, s abban a tudatban hagyni, nyert. Acél íriszei az ijedtség rácsai mögé zártak, egykor magukkal ragadtak. Most pedig üldöznek a végtelen partok felé.
– Előled felesleges elfutni. Tudod, drága egyszer mindenkit utolér a gonosz, ha csak nem Ő maga a sátán fia. — nem keltem ki még soha ennyire magamból. Szürke kisegér voltam a szemébe most pedig szinte az égető sárkány vagyok. El se tudta képzelni mennyire is hiányzik. Hol a fellegekben lépegettünk, hol a mély pokolba. Szája sarkában apró, elbűvölő mosoly ült.

– Vagy a sátán lánya? Te sem vagy ártatlan. Ha egy kicsit jobban figyeltél volna rám, hagyjuk inkább. – közelebb jött és délceg ujjaival végig simította, hideg, száraz s érces bőrömet. Magához szeretett volna húzni, nem engedtem. Csalódtam benne. – Mi lett volna ha egy kicsit jobban figyelek? Hm? – nem válaszolt csak nézett. Szemei az arcomat fűrkészték. Ha, tudnád hány hullócsillagot vesztegettem rád, Chris ha tudnád.

– Semmi. – valamit akart mondani, de nem tette, gyáva. Tudtam, minden este egy csillag alatt alszunk el, egy városban lakunk, egy osztályba járunk s mégis mérföldekre voltunk egymástól. – Mi lett volna? Jobban szerettél volna? Nem zúzod darabokra több lány szívét? – ordítottam. A torkom kiszáradt s az alkohol beszélt belőlem. Kikeltem magamból, s soha nem tudtam vissza fordítani.

s talán pont itt,
pont most tudtam,
még mindig szeretem.

▂▂▂▂▂▂▂▂▂

HARMADIK RÉSZ HAMAROSAN!

tudom rövid és nem
is olyan jó,
de írjátok meg szerintetek
milyen?❤️