kegyenc fegyenc | Yoonkook ✓

6. rész

Jungkook pov

Fogalmam sem volt, hogy mit is kellene erre válaszolnom. Már az meglepett, hogy megszólalt.
Félelem kezdett eluralkodni rajtam, és egészen a falig húzódtam. Ki sem néztem volna belőle, hogy megölt volna egy másik embert. Mikor közelebb sétált, autómatikusan tettem kezeim magam elé, s gugoltam le a földre. Szemeim csukva voltak, így nem tudtam mit csinál. Egy kezet éreztem meg vállamnál, majd egy erős rántással felállított, és az ágyra ültetett. Összekuporodtam, és vártam, hogy mi fog történni. Éreztem, hogy besüpped mellettem a matrac, ebből tudtam, hogy leült mellém.

- Félsz tőlem? - szólalt meg, néhány perc csend után, mire bólintottam - Eddig nem féltél, mert nem tudtad, hogy mit követtem el. - hangja szomorúan csengett, így felé fordultam.

- Miért? - csak ennyit tudtam mondani.

- Nem emlékszem rá. - hajtotta le a fejét - Nem tudom, hogy mi történt aznap.

- A többiek ezért nem állnak veled szóba? - kérdeztem, ő pedig rám emelte tekintetét.

- Igen, gondolom. - mondja hallkan.

- Mikor történt? - próbáltam minél többet megtudni.

- Hat éve. - válaszolja - És te miért vagy itt? - kérdezte közelebb hajolva arcomhoz.

- Loptam. - válaszoltam röviden.

- Mikor mehetsz ki? - nézett. mogyoróbarna szemeivel

- Nyolc hét. - nézek szemeibe, majd tekintetem ajkaira téved. Meg akartam csókolni, bár tudtam, nem lenne szabad, ezek után.

- És... - éppen mondani akart valamit, ám én ajkaira hajoltam, és lassan mozgatni kezdtem ajkaim. Nem csókolt vissza, így elváltam tőle, és meglepettséget láttam rajta.

- Ne haragudj. - mondtam, és elfordítottam a fejem.

- Még senki nem tette ezt velem, azok után, amit elmondtam neki. Te miért vagy ilyen velem? - kezét állam alá tette, és maga felé fordított.
Talán akkor gondolkodtam el először azon, hogy mit is érzek iránta. Kétségbe estem a saját érzéseimtől, és elhúzdtam Sugától.

- Én...azt hiszem... - képtelen voltam kinyögni egy normális mondatot - Hé! - kiáltottam, mikor megláttam az egyik őrt - Engedjen ki! Hallja? Engedjen ki! - beszédem kiabálásba ment átt, amit mindenki hallott, mivel Taehyung hangját hallottam meg.
Az őr nyitotta volna ki az ajtót, mikor Suga elkapott csuklómnál fogva, és visszarántott. Orrunk összeért, ő pedig egy félmosolyra húzta száját.

- Ilyen könnyen nem szabadulsz tőlem. - suttogta alig hallhatóan.

Az őr bezárta az ajtót, és elvezetett a folyosó végén lévőbe, ahol Tae és Hobi éppen beszélgetett. Kinyitotta az ajtót, majd miután beléptem bazárta azt és elsétált. Közelebb sétállva vettem észre, hogy nem csak ketten vannak.

- Fiúk! - szólaltam meg, ők pedig rám néztek

- Kookie - ugrott fel Taehyung, és áttölelt

- Hogy vagy? - kérdeztem

- Már jobban. - mosolygott rám

- Na mi volt? - jött oda Hoseok is, mögötte egy alacsony fiúval

- Ő ki? - mutattam az említettre

- Ő az unokaöcsém, Jinhwan. - mosolyodott el Hoseok. - Egyidős veled.

- Szia. - köszönt, és elém lépett

- Miért van itt? - néztem Hobira

- Marihuánát árultam. - nézett rám Jinhwan. - Az egyik haverom meg beköpött a zsaruknál. - mondta

- Mesékj Jungkook, mi volt? - hozott az ágyhoz Tae, majd leültünk rá. Hoseok és Jinhwan a másik ágyra ültek.

- Semmi érdekes. - mondtam, miután átpörgettem a fejemben, az elmúlt nap eseményeit.

- Valami baj van, Jungkook? - nézett rám Taehyung - Mit csinált veled?

- Ki? - kérdezte Jinhwan.

- Suga. - válaszolt neki Hobi

- Nem volt semmi! - mondtam dühösen - Semmi olyan, ami rátok tartozna! - mondtam, majd felmásztam ágyamra, és elfeküdtem rajta.