kegyenc fegyenc | Yoonkook ✓

11. rész [1/2]

- Lassan egy éve annak, hogy Jungkook elhunyt. Fályó szívvel, és könnyes szemekkel emlékezünk vissza Rá.
Soha nem felejtjük el Őt! - olvastam fel a beszédemből egy részletet, amit a mai megemlékezésen mondok el.

Az elmúlt években sok minden történt; Jó és rossz egyaránt. Ám soha nem gondoltam bele abba, hogy egy ilyen tregédia fog történni.
Mérhetetlen sok fájdalom járta átt a testem, mikor visszaemlékeztem arra a napra, mikor Jungkook meghalt. Ám egy idő után a fájdalmam dühvé alakult, s ma már bármire képes lennék, csak hogy Kookie újra velünk legyen.

A lapot, amin a beszédem volt, összehajtottam és a kabátom zsebébe tettem. Kimentem a konyhába, és egy üveg vizet vettem elő a hűtőből. Egy kortyot ittam, majd letettem a pultra, és elhagytam a házat.
Lassan sétáltam az úton. Nem akartam kocsival menni, mert ki akartam szellőztetni a fejem.

Semmi másra sem tudtam gondolni, csak Jungkookra. Észre sem vettem, egy kósza könnycsepp jelent meg arcomon. Mindíg ott lebeg a szemem előtt a mosolya. S ettől megjobban fáj a szívem.
Kisírt szemekkel sétáltam be a helységbe, ahol Jungkook családja és barátai voltak.

Az emberek többsége ült, csak néhányan álltak a hátsó sorokban.
Felmentem s a mikrofon elé léptem. Végignéztem az embereken; az első sorban Kookie szülei ültek, melletük pedig az unokatestvérei, és nagyszülei.
Mögöttük pedig a barátai, ismerősei. Ám észre vettem egy valakit, a legutolsó sorban. Fekete kapucniját a fejére húzta, de alatt egy szürke sapka is volt. Arca előtt maszk volt, de nagyon jól tudtam, hogy ki is az.
Ismét átjárta a testemet a gyűlölet. Egy nagy levegőt véve belekezdtem a beszédembe.

- Köszönöm azoknak, akik eljöttek, és velem eggyütt megemlékeznek barátomra, Jungkookra. - nyúltam a zsebembe, de a papír nem volt benne. Kissé megilyedtem, ám folytattam - Hosszasan lehetne beszélni Jungkookról, ám én csak néhány dolgot szeretnék elmondani, vele kapcsolatban. - itt ránéztem Mr. Jeonra, mert tudtam, hogy nem volt mindíg felhőtlen a kapcsolata a fiával - Jungkook - mondtam ki nevét, ám elakadt a szavam.
Néhány másodpercig néma csend volt, majd folytattam.

- Csodás fiú volt. Annak ellenére is, hogy néha rossz útra tért. Gondolok itt arra, mikor börtönbe került. - itt ismét ránéztem az édesapjára - Én nem szégyenlem azt, hogy börtönben voltam. Hiszen ott ismertem meg, és szoros barátságot ápoltam vele. - láttam, ahogy az utolsó sorban Suga feláll, és szúrós szemekkel illetem őt. - Volt valaki, aki nem akarta azt, hogy Jungkook itt legyen, velünk. Valaki, aki hazudott, és becsapta őt! - itt Suga visszaült a székbe - Nem vagyok olyan ember, aki haragszik a másikra. Viszont megváltoztam. Dühös vagyok amiért ez történt! - emeltem fel hangom, és egy könnycsepp végig folyt arcomon.
Ám nem tétlenkedtem tovább; zsebemből előhúztam a pisztolyom, és egyensen Sugára szegeztem. Csak annyi volt a baj, hogy távol volt, így az emberek azt hitték, hogy őket akarom lelőni.
- Álj fel! - kiáltottam, s Suga azonnal felpattant a székből - Miattad halt meg!  - kiabáltam tovább, és közelebb sétáltam.

- Taehyung! - mondta valaki nevem, ám nem figyeltem rá.
Amint elé értem, homlokára nyomtam a fegyvert. Szemében semmilyen félelmet nem láttam, ami bosszantott.

- Te ölted meg! - vicsorogtam. Hallottam, hogy Kook édesanyja sírni kezd, így én is nehezen tudtam visszafogni sírásom.

- Lőj csak le! - szólalt meg, amin meglepődtem, s a fegyvert kissé lejjebb engedtem. Ezt viszont kihasználta, és kicsavarta kezemből. Azt hittem, hogy azonnal lelő, de csak a fegyvert nézegette, én pedig hátrébb léptem.
Suga rám nézett, és szemei könnyben úsztak.

- Szerettem Őt! - suttogta, majd a pisztolyt álla alá tette, és meghúzta a ravaszt.