kegyenc fegyenc | Yoonkook ✓

11. [2/2]

Kinyitottam a szemem, de semmit sem láttam. Se beszélni, se mozogni nem bírtam. Soha nem szoktam félni, ám most elkapott a félelem. Néhány másodperc múlva hírtelelen világos lett. Érzetem, hogy a fény miatt, a szemem fájni kezd. Megdörzsöltem a szemem, de a fájdalom nem múlt el. Egy alakot pillantottam meg előttem; fekete ruhában volt, és a csuklyája szinte az egész arcát eltakarta. Néhány centire megállt előttem, és kezét vállamra tette. 

- Jó újra látni! - mondta, és én rögtön tudtam, hogy ki az. 

Hiába akartam, nem tudtam beszélni. Közelebb hajolt hozzám, így ajkaink majdnem összeértek. Viszont a szemét ne láttam, az anyag miatt. Kezemet lassan felemeltem, és arcát kezdtem ez cirógatni. Egy mosoly jelent meg arcán, mitől nekem is mosolyognom kellett. Mielőtt összeértek volna ajkaink, elhajolt. Értetlenül néztem rá. Ám nem hagytam ezt annyiban, csípőjénél fogva húztam magamhoz annyira, hogy férfiasságunk összeért, és egy apró nyögés hagyta el számat. Ismét arcára tettem a kezem, és simogatni kezdtem, majd ajkaira hajoltam. Erősebben szorítottam a derekát, még közelebb vonva magamhoz. Testünk összesimult. Nem akartam, hogy vége legyen. Vele akartam maradni, őrökre. 

- Yoongi! - mondta valaki, így csókunk befejeződött. 

Oldalra pillantottam, és nem akartam hinni a szememnek. Újra a fiúra néztem, akit néhány másodperce csókoltam. Kapucnija után nyúltam, és lerántottam róla. Döbbenten figyeltem, hogy ugyan az a személy áll előttem, mint aki nemrég szólított meg.

- Mi folyik itt? - kérdeztem. 

A fiú, akin egy sötétkék nadrág, egy fehér póló, és egy sárga kabát volt, mellém sétált. 

- Yoongi - mondta ki újra nevem - Én vagyok az, Jungkook! - nyúl kezem után, ám én hátrébb lépek. A másik fiú közelebb lép, majd kezét nyújtja felém. 

- Ne Yoongi! - kiáltott fel hirtelen, és ő is felém nyújtja a kezét. 

Csak néznek rám, de nem tudom, hogy mit is kellene tennem. Azt sem tudom, hogy melyik fiú az igazi Jungkook. 

Rávezetem teintetem a fekete ruhás fiúra; szeme éj fekete, mint egy tükör, így látom benne magamat. Majd ránézek a sárga kabátosra; semmi érzelmet nem látok a szemében. Ismét a fekete ruhásra nézek, és kezemet felé nyújtom, ám valamilyen oknál fogva összeakad a tekintetem a másik fiúval. Különös csillogást látok a szemében. 

- Tudod, hogy én vagyok az igazi! - mondja az, kit megcsókoltam - Gyere, add a kezed! - hangja parancsoló volt. 

A fehér pólósra néztem, de ő nem mondott semmit. Helyette lehajtotta a fejét, és kezét leengedte. Én viszont keze után kaptam, és összekulcsoltam ujjainkat. Rám nézett, én pedig azonnal ajkaira tapadtam. 

- Örökre együtt leszünk. - mondta, miután elváltunk egymástól, és végigsimított arcomon.