SPIDERMAN (JiKook ff.)

3. rész

Aish, sokat késtem, amit nagyon szégyellek, de még próbálom kiélvezni a nyarat, plusz jelenleg éppen felújítunk, és konkrétan nincs hely a szobámban. Így ritkán tudok gép közelbe kerülni, ezért írni sem tudok mindig. De hála az Istennek, már nagyjából kezd vége lenni. Remélem megértitek! Jó olvasást a részhez! <3

Ahogy elővettem a zsebemből az okos telefonomat, bekapcsoltam, a zárolt képernyőt elhúztam, majd végezetül beütöttem jelszavam. Rá kellett döbbennem, hogy végig le volt némítva, így nem hallhattam, hogy May néni hívott. De nem is egyszer, hanem 13-szor! Szegény nagyon aggódhat értem. Gyorsan lemásztam az épület tetejéről és elkezdtem futni hazafelé. Szinte a fény sebességét megszégyenítve (jó azért azt sajnos nem, sőt) kapkodtam a lábaimat. Aztán futás közben elkezdtem gondolkodni azon, hogy vajon miért is némítottam le a telóm? Nem tudtam rá választ adni magamnak, de remélem, ha May is megkérdezi ugyanezt, akkor eszembe jut valami frappáns felelet. Végül a ház elé értem, felszaladtam a lépcsőn és az ajtó előtt kifújtam magam és beléptem az előszobába.

-Jeon Jungkook! Adnál egy normális választ arra a kérdésemre, hogy miért nem vetted fel a telefont? -teljes nevemen szólított. Ami, -mint minden átlagos gyerek tudja- azt jelenti, hogy óriási nagy gázban lehetek.

-Le voltam némítva -suttogtam neki, bár szégyenemben nem tudtam volna hangosabban mondani.

-Na és miért?! –na most legyek okos.

-Hát... Hát tudod, Jiminnel végül megnéztük azt a filmet, így már tudom a végét is –na legalább ez egy egészen elfogadható indok volt részemről.

-Nem mondtad viszont, hogy ennyi ideig náluk leszel! Tudod nagyon aggódtam érted! Kikérdezgettem a szomszédokat is, mert nem tudtam elképzelni mi van veled! Azt hittem már, hogy elraboltak! Vagy ami még rosszabb; megöltek! –tipikus aggódás

-Bocsánat May néni! –mondtam, majd megöleltem. Remélem ezzel megenyhítettem.

-Megbocsátok. De te mosogatsz el vacsi után!

-Rendben. –eresztettem felé egy halvány mosolyt. –Akkor együnk! Mit főztél?

-Kitalálod? Segítek: a kedvencedet.

-Hmm... Bibimbap? –csillogtak a szemeim és összefutott a nyál a számban, ahogy kiejtettem ezt a szót.

-Nem... -felelte.

-Akkor Bulgogit? –ismét összefutott a nyál a számban amint rágondoltam.

-NEM! Kimchit! –mondta, most már valamivel mérgesebben.

-Jaa... Hát az is jó. –mondtam megvonva a vállam.

-Most csak szórakozol, ugye? –mondta, mire őszintén elnevettem magam, majd szorosan a karjaimba zártam őt, majd összeborzolta a hajam... Tudta, hogy azt utálom... Úgy voltam vele, hogy inkább nem húzok most ujjat vele, mert szerintem rossz passzban van szegény. Elmosogatok, aztán hadd menjen pihenni végre. Gondolom nem hiányoznak most neki a faszságaim.

-Egyébként annyit vártam rád, hogy rendesen kihűlt a kaja, szóval melegítsd is meg!

-Rendben, rendben. Csinálom is! –mondtam, majd odaléptem a mikróhoz és belehelyeztem a –már tényleg nagyon kihűlt- ételt. Beállítottam az időt, hogy meddig melegedjen, majd addig visszasétáltam Mayhez, hogy picit beszélgessünk.

Végül nem beszélgettünk annyira, inkább beállt a csend. Nem az a kínos csend. Csak csend. Amit végül ő tört meg.

-Amúgy, te mióta vagy ilyen izmos? Nem tudok róla, hogy edzenél. –na köszi, May néni. Ezt nem fogom tudni megmagyarázni. Kellett nekem rövid ujjú pólót felvenni, miután hazaértem... Szerencsére valami, szinte épp a másodperc töredékében mentett meg. A mikró elkezdett csipogni, jelezve ezzel azt, hogy az étel már kellően átmelegedett.

-Ó, nézd, kész a kimchi! –mosolyodtam rá, ami valószínűleg, eléggé hamiskásra sikeredett.

Kivettem a finomságot a mikróból, majd egyenlően elosztottam a két tányéron. Vettem hozzá evőeszközöket, meg szalvétákat is.

-Jó étvágyat!

-Neked is! –húzta száját mosolyra, majd elkezdtünk enni.

-Uhm, hát ez valami nagyon finom lett! –dicsértem a főztjét. Nem hazudtam, mert tényleg eszeveszetten jól főz!

-Tudom! –hát igen, a nyilvánvalót még ő sem tagadhatja le. Az a tipikus „mennyei íz aromája" mindig bele kerül az alkotásaiba, bármi is legyen a kiválasztott étel.

Végül megettük és jöhetett a mosogatás. Gyűlölök mosogatni. Bár ki nem? Legalább addig is tudok megint merengeni a gondolataimban. Kezeim közé vettem a koszos edényeket, megfogtam egy szivacsot, tettem rá mosószert, majd elkezdtem dörzsölgetni vele a tányérokat. Teljesen fehér habos lett a kezem tőle (Rossz az, aki rosszra gondol! ( ͡° ͜ʖ ͡°) De hülye aki nem! :P). Mind a két tányért gondosan eltörölgettem, majd otthagytam száradni.

Miután befejeztem a mosogatást, elmentem tusolni. Levetkőztem. Minden egyes ruhadarabot, amit ma felvettem, a szennyeskosárba hajigáltam. Beléptem a zuhanykabinba, amit gondosan magamra zártam. Magamra engedtem a forró vizet, miközben a tusfürdőt felhabosítottam, majd felkentem a testemre (képzeljétek el ( ͡° ͜ʖ ͡°)).

Mikor, már úgy döntöttem, nem folyatom a vizet tovább, kiléptem a kabinból, majd tükörbe néztem. Az egész testem a forró víztől teljesen bepirosodott. Úgy döntöttem, nem tulajdonítok neki különösebb figyelmet, hiszen úgyis elmúlik pár perc múlva. Hmm. Fogat is kéne mosni, így hát elővettem a fogkefémet, és nyomtam rá fogkrémet a tubusból, majd elkezdtem sikálni vele a fogaimat. Szép fehér lett. Mivel már végeztem, magamra csavartam a törölközőt, úgy mentem át a szobámba felöltözni.

Immáron felöltözve ültem az ágyamon, készen, az alváshoz, majd még csekkoltam, mi történt az elmúlt órákban instagramon és végül álomra hajtottam a fejemet.

Köszi, hogy elolvastad! Ha tetszett, akkor vote-olj és a kommenteket is szívesen várom!

xoxo: army239000