🔞 Hermione és én 🔞 |Befejezett|

5. fejezet (I.)

- Jól van, jövök már - vinnyogott egy hang bentről. - Sipornak sehol sincs nyugta.
Végre valahára kinyílt a bejárati ajtó. Egy házimanó fogadott minket.
- Harry Potter és barátai - mért végig minket. - Black gazdám már várja magukat. - Ekkor Hermionéra pillantott. - Mocskos sárvérű... pfuj.
- Mondtál valamit? - tornyosodtam fölé.
- Ne, hagyd - fogott vissza Hermi.
Egyszercsak megjelent Sirius is a manó mögött.
- Sipor, engedd be őket! - mondta.
Harry egyből befutott és Black nyakába ugrott. Mostmár mi is beléphettünk a Grammaueld téri Black rezidenciára, vagy ha úgy tetszik, a Főnix rendjének főhadiszállására. Sirius bekísért minket az étkezőbe, ahol az egész Weasley család várt már ránk. Épphogy megérkeztünk, az anyuka magához ragadta a szót.
- Figyelem figyelem! Megjött apa - tolta közénk a kerekesszékben ülő családfőt.
- Karácsonyi tószt! - emelte poharát Arthur. - Mr. Harry Potterre, aki nélkül most nem lehetnék itt... Harryre!
- Harryre - visszhangoztuk.
Ezután az ünnepelt elment Siriussal, a keresztapjával beszélgetni. Mi hárman pedig felmentünk az emeletre.
- Nem értem, Ronald, hogy miért nem akarod hordani a talárt, amit anyukádtól kaptál - értetlenkedett Hermione felfelé menet.
- Mert úgy nézek ki benne, mint egy idióta.
- Nem attól nézel ki úgy. Igazán megbízhatnál édesanyád ízlésében.
- Mindjárt jövök - mondtam.
Le akartam lépni, még mielőtt újabb veszekedésbe kezdenek. Hadd szívják egymás vérét nyugodtan és nélkülem. Igazából mosdóra kellett mennem és az utam alatt elhaladtam Harry és Sirius mellett.
- Hogy nem sül le a bőr a képükről - mondta Sipor miközben elhaladt mellettem. - Harry Potter? Aki legyőzte a Sötét Nagyurat? A sárvérűek és a hitvány árulók nagy barátja? Jajj, ha szegény úrnőm...
- Sipor! - rivallt rá Sirius. - Eleget járt a szád, kotródj innen!
- Ahogy parancsolod, gazdám. Sipor csak azért él, hogy szolgálja a nemes Black házat - mondta a családnevet erőteljesen megnyomva.
Tovább álltam, hogy elérjem végre az úti célomat. Miután végeztem felmentem a többiekhez. Le mertem volna fogadni, hogy Hermione és Ron veszekednek. Eskü én lennék a legboldogabb ember a földön ha egy másodpercre abba tudnák hagyni.
- Sziasztok! - köszöntem jól hallhatóan, nyilvánvalóvá téve ezzel érkezésemet.
- Szia! - hadarta idegesen Hermi. - De ez nem így van - fordult ismét Weasleyhez.
Teljesen el voltam fáradva. Elsétáltam az ágyamig, majd arccal bele dőltem.
Másnap Hermione puha puszijaira ébredtem.
- Jó reggel, édes! - mosolygott.
- Neked is, élet! - nyitottam ki nagy nehezen szemeimet.
Granger az ágyam végében ült, de rám hajolt annak érdekében,hogy elérjen. Felültem hozzá és megöleltem. Fejem vállára hajtottam, majd lassan elengedtem magam.
- Hé, nehéz vagy ám - szólt.
- Aludni akarok - nyögtem.
Ekkor megharapta a nyakam.
- Áu - kaptam a fájó ponthoz.
- Ébredj - nézett ártatlanul.
- Ezt még vissza kapod ám - vigyorogtam.
- Na, gyere, indulunk - húzott ki az ágyból.
Zsupszkulccsal tértünk vissza a Roxfortba.
A karácsony és a téli szünet hamar elmúlt. Újra kezdődött minden előről. Épp a suli felé sétáltunk öten - Cho is jött velünk - mikor füst gomolyagot pillantottunk meg a vadőr kunyhóban.
- Gyertek! - kezdett el futni Hermi.
Ahogy csak bírtunk, úgy rohantunk. Én személy szerint épp hogy csak meg tudtam állni az ajtó előtt.
- Várjatok - suttogta Ron, aki előttem és Harryék előtt ért oda Hermionéval.
- Még egyszer, utoljára megismétlem - szűrődött ki Umbridge hangja a házikóból. - Utasítom, hogy számoljon be róla, hol járt!
- De hát mondtam már - védekezett Hagrid. - Egészségügyi kúrán.
- Kúrán - ismételte a nő.
- Szívtam némi friss levegőt - helyeselt a félóriás.
- Értem én. Vadőr lévén bizonyára ritkán jut levegőre. A maga helyében nem rendezkednék be maradásra, sőt! Nem is nagyon érdemes kicsomagolni.
Hirtelen feltépte az ajtót. Fújt párat az undorító parfüméből, majd gyors lépésekkel távozott. Izgatottan rontottunk be a kis kajibába Hagrid nagy meglepetésére.
- Mi történt? - estünk neki.
Végig nézett szedett-vedett csapatunkon.
- Erről nem tudhat senki. Értem? - hajolt közelebb. - Dumbledore az óriásokhoz küldött tárgyalni.
- Micsoda? - tátotta el a száját Hermi.
- Csss! - intette le a vadőr.
- Rájuk találtál? - kérdezte halkabban.
Hagrid rám nézett, aztán Grangerre, majd a Harry Cho párosra. Akaratlanul is elmosolyodott.
- Milyen szépen egybe gyűltünk.
Egy perces szünet, míg feldolgozta a látottakat.
- Őszintén szólva nem volt nehéz rájuk találni, mivel elég nagyok. Győzködtem őket, hogy álljanak mellénk. Csakhogy nem én voltam az egyetlen, aki udvarolt nekik.
- Halálfalók?
- Igen, Ron. Fűzték a népet, hogy pártoljanak Tudjukkihez.
- És mi történt? - tért a lényegre Potter.
- Átadtam Dumbledore üzenetét. Talán emlékeznek, hogy az igazgató barátságos volt velük anno - sóhajtott.
- Ezt ők tették veled? - aggódott Cho.
- Nem, nem ők.
Ekkor Agyar felkelt a fekhelyéről és eszetlenül ugatni kezdett.
- Jól van, neked adom, te, éhenkórász - dobta oda neki Hagrid azt a 40 kilós hús darabot amivel eddig a szemén lévő duzzadást próbálta lenyomni. Hirtelen hűvös fuvallat csapott be a nyitott ablakokon.
- A változás szele - szólt a vadőr. - Megint a régi jelek. Vihar közeledik, Harry. Fel kell készülnünk, mire ideér.

Akkor este 10 szigorúan őrzött meg az Azkabanból. A Reggeli Próféta állítása szerint a Minisztérium értesítette a mugli elnököt a veszélyre. Apám úgy gondolta, hogy a szökéseket Sirius Black szervezte meg.
- Dumbledore megjósolta ezt Caramelnek - mondta Hermione lefelé menet a nagyterembe. - A Miniszter konoksága már életveszélyes.
- Harry! - kiáltott utánunk Seamus, mikor beléptünk a csarnokba. - Szeretnék bocsánatot kérni... Már anyám sem hiszi el, amit a Próféta ír. Szóval, igazából azt akarom mondani, hogy... hiszek neked.
Potter csak bólintott egyet, majd tovább állt.
- Köszönjük, Seamus! - szólt Hermione, aztán mi is követtük Harryt az asztalunkhoz.
- Haladunk - kezdtem.
- Azért ez kedves volt tőle - folytatta Hermi.
- Minden oké, Harry? - kérdezte Ron.
- Nem értem, miért olyan nehéz hinni nekem? Mégis mért hazudnék az egész varázs világnak?! És bocsi, Rex, de amit az apád leművel... - elhallgatott.
- Ugyan, teljesen egyetértek.
- Harry! - jött meg Cho. - Beszélnünk kell.
Potter felállt és követte ki a lányt. Alighogy elérték az ajtót, Cho rávetette magát a barátomra és vad csókolózásba kezdtek.
- Hermione - fordultam a barátnőm felé. - Mi miért nem tudunk így beszélgetni?
- Ha-ha - erőltetett műnevetés. - Nagyon vicces. Egyébként egy ilyen karácsonyi ajándék után én a helyedben meg sem szólalnék.
- Igaz, de azért megismételhetnénk - néztem sokatmondóan.
- Rendben, egyszer arra is sort kerítünk, de most az RBF-re kell koncentrálnunk.
- Jajj, Hermione - szólt Ron. - Minek parázol, te úgyis kitűnően fogsz teljesíteni. Mint mindig.
- Na, látod - értettem egyet. - Köszönöm.
De Granger a tanulás terén hajthatatlan volt. Miután végeztünk az evéssel megindultunk hármasban a klubhelységbe. Ronnal megálltunk a fiú részleg előtt.
- Te is hallod? - kérdeztem.
- Micsodát? - értetlenkedett.
- Ezt a döngést. Mibe hogy Harry az?
Határozottan benyitottam, mintha nem lenne tudomásom a bent történő eseményekről. Egyből észre vettem a velem szembe fordult Chot, aki épp Harrynek háttal lovagolt. Jöttünkre eltakarta magát kezeivel. Pedig esküszöm, hogy nem nézett ki rosszul a csaj. Potter idegesen kukucskált ki a lány mögül.
- Elnezéést - indultam meg ki Ront is magammal húzva.
Alighogy kiléptünk, újra hallani lehetett az ágy siralmas küzdését az egyben maradásért.
- Hát ez nem semmi - bólintottam elismerően.
- Láttad milyen melle van? - tágult nagyra Weasley szeme.
- Nekem most muszáj Herminek szólnom.
- Szerintem ő is tudja.
- Az lehet, de én nem beszélgetni akarok - kacsintottam.
- Jó, én... el leszek itt.
- Francokat. Gyere velem.
Nem sokkal később a Mardekár klubhelység felé vettük az irányt. Hangosan kopogtattam az ajtón, mire Malfoy tenyérbe mászó képe jelent meg.
- Mit akartok? - mordult ránk.
Szerencsémre Pansy meglátott engem.
- Hagyd őket Draco! - lépett ki mellénk és már csukta is be a kaput.
- Szia - köszöntem.
Kíváncsian nézett ránk.
- Miben segíthetek?
- Nos, őszintén... Pansy, kérhetnék egy szívességet?
- Persze - örült meg. - Mi lenne az?
- Az a helyzet, hogy a barátomnak, Ronnak kéne... valaki.
- Szó sem lehet róla - tiltakozott.
- Kérlek, csak ma éjszakáról lenne szó.
Nagyot sóhajtott. Végig mérte Ront, kicsit elidőzött a sliccén, amitől Wesley enyhén elvörösödött.
- Mekkora? - tért a lényegre.
- Ohm... - nézett rám tanácstalanul barátom.
- Az igazat mondd! Ha kamuzol abból nem jössz ki jól. Tapasztalatból mondom...
- Tizen... - kezdte, mire én villám sebességgel fogtam be a füleimet.
Akkor engedélyeztem magamnak újra a hallást, mikor láttam, hogy már smárolnak.
- Jössz nekem egyel - mondta Pansy két nyalás között.
- Rendben van - veregettem meg nevetve Ron vállát. - Jó kezekben vagy, tesó.