A változás szele - Lando Norris

E l s ő

A nevem Somfai Lara, Budapesten élek szüleimmel és a kisöcsémmel Dominikkal. Apukám magyar, míg anya angol származású. Tipikus love story az övék. Apa Londonba jelentkezett főiskolára, megismerkedett anyával, összeházasodtak, jöttem én és a testvérem. Alig töltöttem be a 10. életévem amikor fogtak a szüleim és Európát átszelve Magyarországra érkeztünk. Budapestre apa munkája miatt költöztünk, anya nem szerette volna, ha apa a két ország között ingázna, így hát jó családhoz híven követtük őt. Itt Magyarországon mindenem megvan, család, barátok és egy pasi. Minden tökéletes volt addig, amíg nem jöttek sorra a csapások...

                          ▪️▪️▪️

Hétfő reggel volt, az ébreszőórám megszokott, ám mégis fülsiketítő csengésére ébredtem. A jobb kezemmel épphogy elértem a zajforrást, majd egy határozott mozdulattal elhallgattattam. Felültem az ágyamban, majd nagy nehézségek  közepette  feltápászkodtam és elhúztam a függönyöket. A reggeli napsugarak beragyogták az egész szobát.. ám mégis volt egy előérzetem ami nem hagyott nyugodni. Ma valami egész biztosan történni fog.. Az ablakon beszökő szél is a változást sürgette.

   Körülbelül öt percig belefeledkeztem a gondolataimba, amikből anyukám éles hangja ragadott ki - Lara drágám! Ha nem akarsz elkésni jobb ha összeszeded magad!
     Anya vezényszavára magamra kaptam egy csőnacit, egy virágos blúzt és egy kardigánt. Hosszú barna fürtjeimet oldalra tűztem néhány hullámcsattal, mivel az arcom makulátlan volt, csak egy kevés szempillaspirált használtam. Lebaktattam az emeletről a földszintre ahol a család reggelizett.
- Jó reggelt csalááád! - kurjantottam, de észrevettem, hogy apa nincs sehol.  
- Apa? Máris dolgozni ment? - pillantottam anyámra, aki éppen egy palacsintát fordított meg igazán irigylésre méltó mozdulattal.
- Szépséges jó reggelt neked is! Apa bement dolgozni, mert Brenda beteget jelentett - söpörte ki egy elkószált tincsét a szeméből - Drágám egyél valamit!
-Köszi anya de most mennem kell Dávid már vár rám.. - ezzel felkaptam egy puszta palacsintát majd a számba tömtem. Egy gyors mozdulattam összekócoltam a kisöcsém vilagosbarna haját amit ő csak egy durci pofival köszönt meg.
- Csók a családnak! - biccentettem vissza sem nézve rájuk. Még az ajtóból hallottam valami kérést anyától miszerint siessek haza suliból, de valahogy elsuhant a fülem mellett mikor megláttam, hogy Dávidnak semmi nyoma. Hmm.. valószínűleg elaludt. Gyorsan visszaszaladtam a kulcsomért bepattantam a kis Fiat 500-amba amit még szüleimtől kaptam.
Barack színe van, az üléséket fehér bőrhuzat borítja, a visszapillantó tükrön egy szív lóg, melyet még Emmától kaptam mielőtt eljöttünk Londonból. Tisztán emlékszem a búcsúzkodásra... Nagy fájdalom volt otthagyni a Emmát és a nagyit. Emlékszem az égszínkék házunkra melyhez egy szép udvar tartozott, amihez annyi emlék köt. Ott játszottunk mi hárman: Emma, Lando és én. Na igen.. jó helyre tévedtünk. Lando tipikusan rossz kisfiú volt. Szinte mindig miatta kerültünk bajba... Nem mintha nem lettünk volna rá vevők Emmával.

-Gyertek Emma, Lara nézzétek mit találtam! - kiáltott nekünk Lando miközben a kis halastó mellett gubbasztott.Emma és én a tavacska fölé hajoltunk, ahol egy vadkacsát pillantottunk meg. A kacsamama után úszkáltak a kiskacsái, akik nagy ricsajt csapva hápogtak. Lando persze meg szerette volna őket simogatni.. Mondanom sem kell, hogy a kacsamama a kicsik védelmére kelve mindhármunkat megkergetett. Este a nagyim csak rosszallóan rázta a fejét amikor meglátott minket tetőtől talpig sárosan.

Visszagondolva ezekre a pillanatokra akarva- akaratlanul is mosoly kúszott a szám szegletébe. A visszaemlékezésemből a mögöttem álló autók dudája zökkentett ki. Pár manus az öklét lengetve kiabált és feküdt rá a dudára. Ja, hogy már zöld a lámpa?! Hupsz.. Az iskola parkolójába betérve nyugisan megkerestem a szokásos helyem majd célirányosan elindultam a gimink bejárata felé ahol már vártak a barátnőim, Lilla, Léna és Moncsi. Lilla mint mindig, ma is lófarokba kötötte szőke haját amiben pár vékonyabb fonat ékeskedett, így szabadon látható hosszúkás arca a zöld íriszeivel és telt rózsaszín ajkaival. Moncsi mai nap fekete haját két kontyba kötötte fejtetőjén. Ébenfekete haja csillogott a napfényben, szeme hasonlóan sötét volt a hajához.. az éjszaka megirigyelhetné a színét. Lénának hozzám hasonlóan barna haja volt, bár az ő hajának minden egyes hajszála tökéletesen egyenes volt melyhez  tökéletesen passzolt barna szeme és kreol bőre.
- Sziasztok csajok! – köszöntöttem őket két puszi  között  és  siettem is tovább.
- Hová sietsz Lara? –kérdezte szomorú pofival Lilla.
- Megkeresem Dávidot mert reggel nem jött értem, gondolom már a teremben van - mire Lilla a jobb kezének két ujjával egy kört formált a bal keze középső ujját nyomogatta a körbe közben nyögéseket imitálva. Válaszképpen csak egy gúnyos grimasszal jutalmaztam őt. Megszaporáztam lépteimet, már-már futva leselkedtem be minden egyes terembe, de valahogy az egyiknél megtorpantam. Próbáltam bemesélni magamnak, hogy még álmodom és ez a nap még el sem kezdődött. Körülbelül 5 csípés után rájöttem, hogy ez nagyon is a valóság, csak most megpróbál tréfát űzni velem. Felvázolom: Kémialabor, asztal, Dávid és egy szőke cafka, heves csókok....