Csak Te 🔥 Levi Ackerman ff.

8.

  - Pár perc és itt lesz Levi. Kell még valami? - Farlan letérdel elé, kezét térdemre teszi finoman simogatva. Megrázom a fejemet, mielőtt hajamba túrnék és egy reszkető sóhaj elhagyná a számat. - Nem tudtam, hogy megint ilyen jó barátok lettetek - húzza szemtelen mosolyra száját a fiú, mire megrázom a fejemet. 

  - Nem is vagyunk jóba...

  - Én pedig sellő vagyok.

  - Farlan... - Unottan nézek rá, hogy hagyja abba, baromságokat zagyvál össze, vagy én hallom félre. De az utóbbire igen kicsi az esély, mert végre bírok normálisan levegőt venni, és még levegőt is tudok normálisan venni.

  - Pedig kettőtök között mindig több volt, mint egyszerű barátság.

  - Régebben barátok voltunk, aztán egy bunkó barom lett!

  - Most mégis ide hívtad magadhoz - vigyorog rám Farlan, mire duzzogva elfordítom a fejemet, akár egy öt éves gyerek. - Shizuka-chan, tudjuk nagyon jól, hogy igazam van.

  - Dehogy van. Ha közel állnánk egymáshoz, akkor nem viselkedett volna úgy, ahogy.

  - Az csupán azért történt meg, mert mire rájött, hogy mit érez, te addigra mással kavartál.

  - Hogy mi? - Összezavarodottan nézek gyerekkori barátomra, aki fáradtan megmasszírozza orrnyergét. Próbálom felidézni a múltat, amikor először vesztünk össze Levivel, talán tizennégy lehettem. Akkoriban közel álltam egy felsőosztályos sráccal, rengeteg időt töltöttem vele, talán többet, mint Farlanékkal. Idióta módjára pedig el is csavarta a fejemet, az első randikat követően pedig össze is vesztem Levivel, és utána folyamatosan romlott a kapcsolatunk.

  Sose értettem miért volt dühös rám, nem adott magyarázatott, csak hisztizett, nekem viszont ehhez nem volt kedvem. És később teljesen elfelejtettem az egészet, már csak annyi maradt meg, hogy gyűlölöm.

  Azonban Farlan szavai teljesen új infókat adnak, amelyektől tisztábban látom a képet. Ugyan akkor szívem sokkal gyorsabban kezd el verni, érzem, hogy arcomat elönti a pír.

  - Levi szerelmes volt belém? - szólalok meg halkan, félénken Farlanra pillantva. A srác mosolyogva megrázza a fejét, miközben feláll és megsimogatja a fejemet.

  - Miért beszélsz múlt időben?

  Kinyílik az ajtó, összerezzenek, mintha rajta kaptak volna valamin, ám amikor meglátom Levit a mellkasomba tátongó űr, megszűnik. Kinyújtom felé a karomat, várva arra, hogy felemeljen és megölelhessem. Hallom, hogy Farlan elfojtja a nevetését, de nem szentelek rá figyelmet, helyette várom, hogy Levi közelebb jöjjön.

  - Mit művelsz? Csecsemő vagy? - Vonja fel szemöldökét Levi, mire szomorúan lebiggyesztem a számat.

  - Ha nem ölelsz meg, sírni fogok...

  - Te...

  - Gyerünk! - Toporzékolok hisztérikusan, Levi pedig bosszankodva cözik egyet, mielőtt karjait körém fonná és felemelne. Koala módjára fonom nyaka köré karjaimat, dereka köré pedig a lábamat, miközben beszívom mélyen az illatát. Hajába túrok, finoman megmarkolom tincseit, meghúzom őket, mire hátra dönti a fejét. Mogorván néz rám, amin csak kuncogok és puszit nyomok az orrára. - Ezt mindig meg akartam tenni.

  - És most már leszállsz rólam? 

  - Nem! - Szorosan ölelem nyakát, orrunk összeér, viszont nem bánom. - Menjünk el a régi játszótérre!

  - Tch...

  - Hé, mosolyogjatok egyet szépen! - szól vidám hangon Farlan mellőlünk. Levivel ellentétben én boldogan fordulok felé, ezer wattos mosolyomat mutatom, mielőtt villanna a vaku. Farlan röhögve fordítja felénk a telefont, viszont a kép elmosódik és nem látom tisztán. - Mindjárt elküldöm nektek.