A Páva [Átírás Alatt]

Eleventh

□■□■□
Aisa Tyler
□■□■□

A következő hónapban azzal foglalkoztam, hogy összeszedjem magamat, ami úgy-ahogy sikerült is. Újra a tanulmányaimra koncentráltam, és megpróbáltam elfeledni a bulit, és mindent, ami azzal kapcsolatos, de Zorrot sehogy sem tudtam kiverni a fejemből. Minden nap visszakúszott, és nem hagyott nyugodni. Ezért mindent megtettem, hogy eltereljem a figyelmemet. Olvastam, filmeket néztem, beiratkoztam egy kreatív írás szakkörre, és a maradék időmben pedig a ház körüli munkákban segítettem. Egyszóval, nem hagytam magamnak időt a gondolkodásra. És ez egészen idáig be is vált. Három napja volt a januári buli, és kezdem elveszíteni az eszem. Már nem tudom kiszorítani a gondolataimat. Percről perce azt veszem észre magamon, hogy nem arra figyelek, amit csinálok. Hogy most már a gondolataim zárják ki a külvilágot, és nem fordítva. És mikor a legkevésbé számítottam rá, az összes elfojtott érzelem és gondolat egyszerre tört rám. 

- Kimehetnék a mosdóba? - Mr. Wheeler intett, én pedig remegve álltam fel a padból, és az ajtóhoz sétáltam. Nem akartam hogy bárki is lássa, hogy mindjárt elsírom magam, mégis hátrafordultam egy pillanatra, és a tekintetem összetalálkozott Jemével. Nem tudtam, hogy egybeesés-e az, hogy pont most nézett fel a dolgozatból, vagy engem figyelt, de nem érdekelt. Nem hiányzott hogy még ő is úgy nézzen rám, ahogy mindenki más. 

Ma reggel tudtam meg, hogy pénteken, mialatt én el voltam foglalva a saját kis világommal, engem lelepleztek. És hogy honnan tudom ezt, anélkül, hogy bárki is elmondta volna? Abból ahogy az emberek rám néztek. Több típust különböztettem meg.

A kárörvendő: Azok, akik örülnek a veszteségednek. Akik nem bírnak téged, legyen az a valódi éned, vagy az, amit a buliban mutatsz. Ők örülnek, hogy végre szenvedni láthatnak.

 A lenéző: Azok az emberek akik nagyobbra tartják magukat nálad, csak mert ők tovább bírták mint te. Akik abban mérik az embereket, hogy ki az, akit lelepleztek, és ki az, akit még nem.

A turista: Aki úgy néz rád, mint egy kiállítási tárgyra. Megbámul a folyosón, és összesúg a hátad mögött. Számára olyan vagy, mint egy új pletyka, ami érdekes egy pár óra erejéig, majd mielőtt észbe kapnál, már tovább is lépett.

A sajnálkozó: Azok, akiket még nem lepleztek le, de voltak már hozzá közel. Akik egy bizonyos szintű sajnálatot éreznek irántad, de nem tudják leplezni, hogy valójában borzalmasan boldogok, hogy nincsenek a te helyedben. 

Az együttérző: Aki jól ismeri, hogy min mész most keresztül, mert ő is átélte már ezt az érzést. Akit szintén lelepleztek még korábban, és pontosan tudja, milyen érzés ez az egész, és őszintén, teljes szívéből sajnálja, hogy neked is át kell esned.

Az érzelemmentes: Aki nem tudja, hogy hogyan viszonyuljon hozzád, vagy a helyzetedhez. Nem tudja, hogy most örüljön, vagy sírjon. Úgy tesz, mintha különösebben nem érdekelné a dolog, de mindenki tudja, hogy valójában igen. 

Az utóbbi voltam én. Mikor reggel megérkeztem a sulihoz, hirtelen mindenki szeme rám tapadt. Először nem értettem miért, aztán miközben éppen a szekrényembe próbáltam betuszkolni a kabátomat, egy random lány akit még soha életemben nem láttam odajött hozzám, megölelt, és ennyit mondott:

- Szegénykém. Kitartást! - kezdtem teljesen elveszíteni a fonalat, így miután beértem a terembe, elővettem a telefonomat, hogy ráírjak Mendiere, hátha ő többet tud mint én. Ekkor láttam meg, hogy elfelejtettem elolvasni az üzeneteket, amiket péntek este írt nekem, így gyorsan végig görgettem a betű kavalkádon. Négy dolgot szűrtem le.