A Szépséges Szörnyeteg

1. rész

A családom mindig arra tanított, hogy nem számít, mi történik, be kell hódolnom az akaratuknak. Miután a szüleim meghaltak rám maradt a királyság irányítása. A tanács elfogadott, nem volt szükség semmirekellő helyettesekre, nem volt szükség férfikézre. Tudták, hogy én is képes leszek uralni a királyságot, hiszen úgy neveltek, hogy mindent, amit mondanak nekem, betartsam és megfogadjam. Tudták, hogy képesek lesznek befolyásolni. Magasan hordtam az orromat, nem volt szükségem barátokra, társakra. Teljesen kielégített, hogy uralkodhattam és, hogy a nép behódolt az akaratomnak. Nem vettem észre, hogy igazából nem is én vagyok az, aki irányít...
Sok év telt el így. Minden érzelem kiszállt belőlem, üressé váltam. Még az a nagyon kicsi szeretet is elmúlt belőlem, amit a szüleim adtak nekem.

Amikor már a 20. életévemet is betöltöttem a tanács úgy döntött, most már tényleg elég volt a halogatásból. Tehát egy férjjelöltet akartak mellém adni, amiről persze semmit sem tudtam.

- Siess már! - üvöltöttem rá az egyik cselédemre, miközben feladta rám abroncsomat.

- E-elnézést kisasszony... - hajtotta le egy picit a fejét szánakozva.

- Ne kelljen lecserélni egy hét után! - szóltam rá idegesen.

- M-mindent m-megteszek, amit tudok, kérem ne... - mondta kétségbeesve.

- Akkor mozogjon a kezed! - kiáltottam rá újra. Sietve folytatta a munkáját. - A hajamból pedig vegyétek már ki ezeket a hajcsavarókat! - szóltam türelmetlenül a többi semmirekellőre.

- Máris! - futottak oda és elkezdték kicsavarni hosszú szőke hajam.

További 5 percig ment ez így, de végül elkészültem.

- Hol a koronám?! - ordítottam torkom szakadtából.

- Itt hozom, Úrnőm! - futott oda az egyik cseléd és a fejemre helyezte.

- Végre! - sóhajtottam ingerülten.

Elindultam a hatalmas fehér ajtó felé, ami kinyílt előttem.

A tanács tegnap szólt, hogy ma jelenjek meg előttük. Fogalmam sincs, hogy mit akarnak, de azt mondták sürgős. Kíváncsian várom, hogy milyen feladatot akarnak rám bízni. Remélem, hogy valami nagyon fontos és sok embert tudok majd irányítani, imádom megmondani a pórnépnek, hogy mit tegyenek.

- Jó reggelt, Úrnőm! - futottam össze a trónterem előtt az egyik főtanácsossal, Sir Arthur-ral.

- Jó reggelt, Sir Arthur! - pukedliztem előtte.

- Ma én vagyok itt a tanács követeként, remélem, hogy felkészült a mai feladatára. - mosolygott rám.

- Ne aggódjon, bármi legyen is a feladat, kezeskedem arról, hogy hibátlanul teljesíteni fogom! - mondtam eltökélten.

- Örülök, hogy ezt hallom! - bólintott. - Na, de akkor menjünk is be, persze Ön után! - mutatott előre és kinyíltak az ajtók.

Izgatottan léptem be a ragyogó terembe, ahol mindig annyira imádtam tartózkodni. A trónszéken ücsörgés volt a kedvenc időtöltésem. Akkor viszont nem az üres terem fogadott, ismeretlen emberek várakoztak és, amikor beléptem felénk fordították tekintetüket. Sir Arthur mellettem jött és mosolygott. Nem értettem először semmit, de aztán eszembe jutott, hogy biztosan velük kell valamit megtárgyalni. Viszont amikor eléjük értünk megpillantottam az öreg férfi fején egy csillogó villogó koronát.