A Szépséges Szörnyeteg

3. rész

Álmodtam valamit. Ritkán szoktam ezért meglepett, de borzasztóan valóságos volt. Nem emlékszem már belőle sokra, csak arra, hogy azzal a hatalmas fával álltam szemben, ami valamilyen fura nyelven suttogott a fülembe. Az egyetlen dolog, amit értettem belőle az a saját nevem volt. Hangja kellemes volt, de néhol megijesztett. Semmi másból nem állt az álmom. A fát láttam semmi mást és egyre csak beszélt, de sajnos nem értettem, hogy mit.

Amikor felébredtem úgy éreztem, mintha pár perccel azelőtt tényleg a nagy fa előtt álltam volna, de az érzés lassacskán elmúlt, miközben körbekémleltem napsütötte szobámban. Kissé idegesen néztem az éjjeliszekrényemen pihenő virágra.

- Királynőm? - nyitott be Haylee suttogva. - Á! Ébren van! Tökéletes időzítés! Ezt felírhatja a plusz pontjaim közé! - nyitotta tágabbra az ajtót, majd betolta rajta szokásos kiskocsiját, amin egy nagy, aranyszínű, díszes lavór volt törölközővel meg mindennel. - Hoztam vizet, hogy megmoshassa az arcát.

- Hány óra van? - takaróztam ki.

- Percre pontosan 9 óra 34 perc, Felség!

- Már olyan késő? - sóhajtottam.

- A reggelijét perceken belül szállítom! - indult vissza az ajtó felé. - Nyugodtan ébredezzen addig! Áh! Nagyon finom a mai menü! Tojás, szalonna, palacsinta! Hmm! Az a kedvencem!

- Haylee! A herceg már... felébredt? - kérdeztem és talán egy picit meggondolatlan voltam, amiért olyan hirtelen tettem fel ezt a kérdést.

- A Felséges Úr nagyon korán kelő fajta! Főleg, hogy most Olya Úrnő megérkezett. Az-az asszony mindig annyira váratlan, senki sem tudott az érkezéséről! - nevetett.

- Ol..ya? - kérdeztem vissza megilletődve.

- A Király egyik távoli rokona! Hallotta, hogy Kegyelmed a városba jött, valószínűleg ezért érkezett. Nem lakik olyan messze, egy nap hintóval. Az egész kastély erről beszél már hajnal óta, ugyanis reggel 5 órakor érkezett meg. Biztosan nagyon siethetett. Szerencséje van, hogy nem ő jött Önhöz előbb! - kacagott.

- Milyen is pontosan ez a... hölgy? - érdeklődtem tovább. Kissé megijedtem, hogy valamilyen házsártos öregasszonnyal kell társalognom.

- Hát én nem igazán tudom, nem rég óta dolgozom itt, tudja! Na, de én megyek, a reggeli nagyon fontos! - sietett ki az ajtón. - Ha gondolja, akkor még körbekérdezhetek pár embert róla!

- Igen, az jó lenne! - kiáltottam még utána és már el is tűnt.

Nehézkesen álltam fel, hogy megmossam az arcomat jó alaposan. Még mindig az álom ment a fejemben és még Olya is...

A legjobban még ez a számomra ismeretlen rokon hiányzott. Remélem, hogy nincs túl sok rokona a hercegnek, mert én nem szeretnék ennyi embert megismerni. Elég a palotaiak nevét megjegyezni, főleg mivel itt mindenki csak cseléd vagy valami alsóbb posztú ember. Az ilyeneket nem szokás megjegyezni, de ebben a furcsa országban még ezt is elvárják tőlem. Arról nem is beszélve, hogy a pórnéppel is úgy kell beszélnem, mintha barátok lennénk. Ugyan már! Kit áltatunk? A pórnép az mindenhogyan pórnép. Csak az időnket pazaroljuk rájuk.

- Úrnőm! - rontott be Haylee, mint ahogyan szokott.

- Á! Ne ijessz rám így! - kaptam a mellkasomhoz. - Mi a baj?

- Miközben visszafele tartottam... - tolt be egy újabb kiskocsit. - A trónteremből kihallatszódott, ahogyan a Herceg kiabál. Nem tudom pontosan, hogy miért, de nagyon mérgesnek tűnt.

- A herceg? Kiabált? - fagytam le. - De hiszen... - haraptam el a mondatot. Azt akartam mondani, hogy ő ahhoz túl kedves, de valamiért nem tudtam kimondani ilyen szép szavakat, főleg nem a hercegre, aki annyira fel tudott idegesíteni.