A Szépséges Szörnyeteg

5. rész

A kertbe mentem, ahogyan Haylee és Olya mondták. A herceg már ott állt. Amikor felém fordult elmosolyodott. Nagyot nyelve indultam el felé. Egy szót sem szólt hozzám, csak nézett. Ez ment hosszú percekig.

- Baj... van? - kérdeztem. A szívem nagyon hevesen vert. Éreztem, ahogyan a tőr a lábamhoz ér. Olyan volt, mintha a herceg átlátna rajtam, de persze semmit sem tudott. Csak a bűntudat hitette ezt el velem.

- Szebb, mint amilyen az álmaimban, Iris! - fogta meg a kezemet. A gyűrűre nézett aztán pedig újra rám.

- Ö-ön is... nagyon elegáns... - bólintottam elvörösödve ruhája látványától.

- Felkészült arra, hogy kimenjünk és bemutassam önt mindenkinek? - kérdezte csillogó szemekkel.

- Nem hiszem, de... mehetünk... - nevettem fel halkan majd el akartam indulni, de visszarántott.

- Várjon még egy percet. - fogta meg másik kezemet is. Magamban persze ordítottam, hogy ne mondjon semmi kedveset, vagy különben nem leszek képes megtenni. - Tudom, hogy az esküvőnk csak holnap lesz, de... - állt meg egy picit. - Én... - remegett meg a hangja. Értetlenül néztem rá. - Én... annyira beleszerettem önbe, Iris... - húzott magához hirtelen.

- R-Raven... ön most... sír? - fagytam le teljesen.

- Most kellene azt mondanom, hogy csak a szemembe ment valami, de... - nevetett fel. - Sajnálom, hogy így kell látnia.

- N-nem... Tényleg ennyire... sokat jelentek önnek?

- Hogy sokat jelent-e? - nézett rám újra. Csak egy pici könny volt a szemeiben. - Ön az életem, Iris! Nem tudja elhinni, hogy mennyire magába szerettem. Soha nem éreztem még így. - érintette meg az arcomat.

- Soha? - kérdeztem vissza.

- Édesanyám azt mondta nekem régen, hogy akkor fogom tudni, hogy igazán szeretek valakit, ha azt akarom majd, hogy mindig mosolyogjon és boldog legyen. Ha mindentől meg akarom majd óvni. Ön az Iris. Azt akarom, hogy mosolyogjon! - nevetett fel, de elcsuklott közben a hangja. - Amikor találkoztunk Ovoniában... nem mosolygott egy percig sem. Azt gondoltam, hogy nekem kell annak lennem, aki megtanítja önt arra, hogy hogyan kell boldognak lenni. Minden nap minden percében csak önre gondolok és látni akarom! Annyira boldog vagyok, hogy... viszonozza, amit érzek. Igaz... még sosem mondta ki, de tudom, hogy ön is szeret engem.

- Raven... - suttogtam a nevét.

- Nem akarom, hogy kimondja, ha még nem készült fel rá. Csak azt akarom, hogy annyit ígérjen meg, velem marad!

- Én... - vettem nagy levegőt. - Én... szeretnék önnel maradni!

- Nagyon szeretem önt, Iris. - mosolyodott el, majd közelebb hajolt, becsukta a szemeit és ajkait az enyéimnek nyomta. Tágra nyílt szemekkel néztem magam elé, miközben a herceg még jobban az övéhez húzta a testemet. Nem tudtam mit tenni én is átöleltem őt és engedtem a csóknak. Nyelvét a számba csúsztatta és olyan hevesen csókolt, hogy azt hittem összeesek a remegéstől.

Miután pedig szétváltak az ajkaink magához ölelt.

- Most már tényleg el kell vennie... - suttogtam. Mellkasa rezgett, miközben halkan felnevetett. Teljesen elkábított azzal a csókkal, még azt is elfelejtettem, hogy egy tőr van a ruhám alatt, amivel meg kell, hogy öljem.

- Ideje lenne mennünk, már elmúlt 11 óra is. - engedett el.

- 11? - ijedtem meg. Újra eszembe jutott a feladatom.