Jéghercegnő

Az első találkozás

                ∆ LILLA SZEMSZÖGE ∆

Miután kellőképpen lenyugtattam magam, odasétáltam a ruhás szekrényemhez és kihúztam belőle a mai ruhámat, amely egy fehér Fuck Off The World feliratú pólóból, és egy kék farmerből állt. Senkinek sem akarok kiöltözni. A hajamat csak szimplán kifésültem és hagytam, hogy szabadon a hátamra lógjon. Sminket nem kentem magamra, felesleges lett volna. Miután a fürdőben is végeztem, a vállamra kaptam a kedvenc kék bőrtáskámat, és lekocogtam a lépcsőn.
- Jó reggelt! - köszönt nekem anyu mosolyogva.
- 'Reggelt! - mondtam érzelemmentes hangon. Nem direkt csinálom, de nem is tudok változtatni rajta. Szerencsére a családom hamar rájött, hogy nem velük van bajom, de az a pár hét, amíg csak sejtették az okát, borzalmas volt. A fájdalom a szemükben... Nekem is szörnyen fájt.
- Ma mész a suliba az új diák miatt? - kérdezte anyám.
- Igen. Bár semmi kedvem vasárnap körbevezetni egy újabb idiótát a városban, de a tanárok számítanak rám - forgattam meg a szemem, a hangomból pedig szinte csöpögött a rideg gúny.
- Ki tudja? Talán jó barátok lesztek - mosolygott. A hangja megtelt reménnyel, így inkább csak kedvetlenül hümmögtem egyet. - Kérsz reggelit? Gofri - nézett rám.
- Köszi - mondtam unottan. Igen, ha normális lennék, biztosan hatalmas pusziesővel árasztottam volna el anyut. De mint tudjuk, csak rideg, közönyös, unott, és sértő tudok lenni, így inkább leszek unott, mintsem bántó.
- Semmiség - nyomott egy puszit az arcomra.
Leültem az asztalhoz, és üres fejjel bámultam magam elé. Nem... Nem üres fejjel, hanem... üres lélekkel.

∆ ÁDÁM SZEMSZÖGE ∆

Tusolás után kikaptam a szekrényemből egy fekete pólót, és egy sima farmert, majd miután az alap dolgokat elvégeztem a fürdőben lementem a földszintre.
- 'Reggelt! - mondtam a tűzhelynél foglalatoskodó anyámnak, illetve az asztalnál újságot olvasó apámnak.
- Fiam volt valami közöd ahhoz, hogy kb. fél órával ezelőtt egy éppen hisztirohamot kapó igen kompromittáló ruhában lévő lány csörtetett ki a bejárati ajtónkon, kishíján fellökve anyádat? - nézett rám a faterom komolyan. Bazdki... Már megint hallgathatom a hegyi beszédet egy órán át. Mondjuk, így legalább kihagyom a beiratkozást.
- Hááát... Vannak lányok, akik rosszul viselik az elutasítást - vontam meg a vállam hanyagul.
- Ez nem elutasítás, hanem kihasználás! - csattant fel anyám. Na vajon kitől örököltem a tüzes viselkedést? Hát persze, hogy tőle.
- Én szólok nekik előre, hogy csak egy éjszakára kellenek, nem én tehetek róla, hogy vannak akik többet képzelnek a dolgokba - mondtam látszólag nyugodtan. Mással ilyenkor már ordibálnék, de a családommal próbálok nem hatalmas vitákba keveredni, így inkább visszafogom magam.
- Na, nehogy összevesszetek már korán reggel, inkább üljünk le, és együnk - mondta apám békés hangsúllyal. Hármónk közül ő a leghiggadtabb.
- Á, mennem kell beiratkozni - forgattam meg a szemem.
- Legalább vigyél el egy szendvicset - nézett rám anyám egy apró mosollyal az arcán. Na ja... Élvezi, ha szenvedek.
- K - kaptam fel egy előre elkészített szendót, intettem a szüleimnek, és kisiettem a garázsba.
Mikor beléptem, azonnal megpillantottam a kincsem. A 18. születésnapomra kapott matt fekete BMW-m. Boldogan huppantam be a fekete bőrülésbe, és szinte eufórikus állapotban fordítottam el a kulcsot. Mikor felbőgött a motor, egy távirányító segítségével kinyitottam a garázsajtót, kitolattam, és belevetettem magam a pezsgő, városi forgalomba.

∆ LILLA SZEMSZÖGE ∆

Idegesen léptem be az iskola nagy, kétszárnyú ajtaján. Bár igaz, hogy anyu hozott kocsival, és megbeszéltük, hogy értem is jön, de valami nem stimmelt. Látszólag ugyanolyan közönyös voltam mint máskor, de egy új diák gondolata nyugtalanná tett.
Biccentettem a portásnak, (akit valószínűleg előre tájékoztattak a megjelenésemről) és felsétáltam az emeletre, egyenesen az igazgatói irodához. Kettőt kopogtam, majd egy szabad után beléptem.
Elsőre semmi sem tűnt furcsának. A könyvespolcok, a krémszínű falak, a mahagóni fából készült hatalmas íróasztal, és még az idős, kissé kopaszodó, állandóan szürke szmokingban feszítő igazgató úr is ott volt, ahol lennie kellett.
De aztán megláttam... A sarokban lévő - általában üres - széken egy... egy fiú ült. Éjfekete haja kócosan lógott gyönyörű, smaragdzöld szemeibe, melyekkel most engem vizslatott. Lezser tartással ült a széken, mégis láttam, a visszafogott erőt és dominanciát benne. Izmos karjai, vállai, mellkasa, sőt... Az egész lénye vonzotta tekintetem, ám hamar elfordultam, mert tudtam: Ugyanolyan mint a többi srác.
- Jó napot igazgató úr - mondtam ridegen.
- Á Lilla, éppen készültem felhívni az anyukáját, de mint mindig, így most is pontos volt - pillantott fel a faliórájára mosolyogva. - Ő itt Szirtes Ádám. Ádám, a hölgy Szekeres Lilla, ő fogja körbe vezetni - nézett a srácra. Ádám... Még a neve is veszélyes. Jól van Lilla, ne ess kétségbe. Fél óra alatt letudod a városnézést, aztán soha többet nem beszéltek.
A fiú - tehát Ádám -  felállt, és odasétált elém. Jó ég mekkora ez a srác?? Az álláig sem érek! A kezét nyújtotta felém feltehetően azért, hogy kezet fogjon velem. Mivel nem voltam ismerkedős kedvemben... Ugyan kit akarok átverni? Én sosem vagyok ismerkedős kedvemben. Ridegen összefontam magam előtt a karjaimat, és hátráltam egy lépést.

∆ ÁDÁM SZEMSZÖGE ∆

Éppen az igazgatóval beszéltem, mikor két visszafogott kopogást hallottam. Viszont... Arra, ami az ajtó mögött volt, egyáltalán nem készültem fel. Egy gyönyörű lány lépett be rajta, olyan, amilyen szinte nincs is. Először nem vett észre, így alkalmam nyílt megbámulni, amit örömmel ki is használtam.
Hatalmas, szőkésbarna, göndör haja miatt, valószínűleg sosem tud teljesen eltűnni, a türkizkék csíkok pedig csak még jobban feltűnővé teszik. Alkata tökéletes, valószínűleg sportol valamit. Ajkai teljesen elbűvölően mozogtak, és máris azon gondolkozom, vajon milyen ízük lehet. Egyszerűen... Tökéletes.
Mikor végre rám emelte gyönyörű jégkék íriszeit, akkor sem láttam rajta semmi reakciót, ami nagyon bosszantott. Hiszen engem sosem hagynak figyelmen kívül a nők! És mégis... Ez a lány öt másodperc alatt végigfutott rajtam a szemeivel, majd odafordult az igazgatóhoz. Valamit ugyan beszéltek, de én alig fogtam fel pár szót. Csupán egy dolog rángatott ki a bámulásából: a neve.
- ... Szekeres Lilla ... - Hm... Szóval Lilla. Illik hozzá. Azt hiszem jó ideig ez a név fog járni a fejemben. Vagyis, inkább a névhez tartozó lány.
Mikor diri elhallgatott, felálltam, és odasétáltam elé. A többi lányhoz képest magas, ám hozzám képest olyan törékeny, mint egy rózsa. Ez nem is baj. Szeretek irányítani. Odanyújtottam felé a kezem, ám ő csak összefonta maga előtt a karjait, és hátrébb lépett egyet.
Ekkor szúrtam ki. Az arca... Teljesen rideg volt, más érzelemnek nyomát sem láttam, ami aggasztott.
- Azért Lillát választottam erre a feladatra, mert ő az iskolánk legmegbízhatóbb tanulója. Remélem nem baj - nézett rá az igazgató.
- Nem probléma - mondta olyan rideg arccal és hanggal, mint akinek kötelező lenne így néznie és beszélnie.
- Remek! - mosolygott a diri. Na most vagy ilyen hülye ez az öregúr, vagy nem akarta észrevenni a hangsúlyt.
- Akkor viszlát! - fordult meg Lilla, majd kimért, egyenes léptekkel távozott a teremből.
- Akkor hétfőn! - köszönt el az igazgató.
Mikor kiértem a teremből, vigyorogva a lány felé néztem, ám ő nagy sebességgel haladt a lépcső felé.

∆ LILLA SZEMSZÖGE ∆

Zaklatottságomban nem is figyeltem, hogy mi van előttem. Ez a srác hatással volt rám, és ez nem jó. Mikor fölém tornyosult, előjöttek az emlékek. És féltem.
Csupán akkor eszméltem föl gondolataim tengeréből, mikor előrelendültem. A lépcső alja felé. Már nem tudtam megkapaszkodni semmiben, így szorosan összezártam a szemem, és vártam a fájdalmat. Ám az elmaradt. Csak meleg karokat éreztem, magam körül, amik védelmezően átöleltek. Éreztem, hogy ő is előrelendül, majd legurul, ám engem még mindig úgy tart, hogy ne sérüljön semmim. A lépcső fordulóban szerencsére megálltunk, amikor egy szinte mázsás súly nehezedett rám. Mikor kinyitottam a szemem, kétségbeesetten kerekedtek ki a pupilláim...